Fact-check: Tényleg létezik egy népszavazási eredmény, ami alapján követelni lehet Kárpátalja széles körű autonómiáját?

A 64 Vármegye Mozgalom és a Mi Hazánk Mozgalom közös tüntetést tart szombaton, a trianoni békeszerződés 102. évfordulóján a budapesti ukrán nagykövetség előtt. Néhány Kreml-szagú követelés – mint például az, hogy kárpátaljai magyarokat ne vigyenek harcolni az egyszer már Kárpátalját is támadó orosz inváziós erők ellen – mellett a szélsőjobboldali párt azt akarja elérni, hogy Kijev végre vegye figyelembe az 1991-es kárpátaljai autonómia-népszavazás eredményét.

De pontosan mi is volt ez a népszavazás, milyen eredménnyel és milyen következményekkel járt? Tényleg létezik demokratikus igazolás Kárpátalja függetlenségére?

Kárpátalja az autonómia mellett

Ma már a múlt ködébe vész, de ahogy a Szovjetunió megalakulásánál, úgy felbomlásánál sem volt egyértelmű, hogy pontosan mely területek, etnikumok, közösségek kaphatnak önrendelkezést, és ez az önrendelkezés milyen fokot érhet el. 1991-ben nemcsak a tagköztársaságok nyerték el teljes függetlenségüket, hanem ezeken belül több autonóm terület is deklarálta, hogy a szovjet államszervezet üres jogköreivel szemben igényt tart a valódi szuverenitásra.

Ahogy közeledett Ukrajna függetlensége, Kárpátalján is felélénkült a megye autonómiájáról szóló vita. A kisebbségi kérdés két irányból is sürgetett. Egyfelől ugyanis a másfél milliós megye kétharmadát kitevő ukrán lakosság túlnyomó többsége valójában ruszin származású volt, akiket 1945-ben a területet Csehszlovákiától megszerző Szovjetunió minősített át ukránná; bár a ruszin identitás gyorsan halványult, a regionális identitás eleven maradt. Másfelől pedig a ruszin–ukrán többség mellett élt a népesség 13-15 százalékát kitevő magyar kisebbség, akik a Szovjetunió felbomlásával esélyt láttak saját önigazgatásuk megvalósítására.

Ezért az 1991. december 1-én tartott ukrán függetlenségi népszavazás Kárpátalján két saját kérdéssel is kiegészült:

• az első Kárpátaljának az ukrán alkotmányban rögzítendő „különleges önkormányzati státusának” megteremtéséről szólt (a szövegezésnél Leonyid Kravcsuknak, az Ukrán Legfelsőbb Tanács akkori elnökének nyomására az utolsó pillanatban cserélték le az „autonómia” kifejezést),
• a második egy szűkebb közigazgatási egység, az Ukrajna egyetlen magyar túlsúlyú kerületének számító, mintegy 50 ezer lakosú Beregszászi járás területén egy bizonyos „Magyar Autonóm Körzet” létrehozásában kérte a helyi polgárok véleményét.

Bayerné Sipos Mónika a kárpátaljai autonómiatörekvésekről szóló, online is elérhető disszertációjában (pdf) ismertetett eredmények szerint a 90 százalék feletti részvétellel tartott népszavazáson mind a két kezdeményezés nagy támogatottságot kapott: Kárpátalja teljes lakosságának 78 százaléka voksolt a megye különleges önkormányzati státusza mellett (Beregszászon belül ez az arány 87,3 százalék volt). A Beregszászi járásban tartott szavazáson pedig a lakosság 81,4 százaléka támogatta a Beregszász központú Magyar Autonóm Körzet létrehozását – egyébként a járásban a magyarok aránya 2011-ben 76 százalék volt.

Föderális- helyett nemzetállam

Az eredmény után aztán 1992-ben a területi tanács kérvénnyel fordult Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához. Ebben amellett, hogy leszögezte, Kárpátalja Ukrajna „szerves része”, arra kérte a kijevi vezetést, emelje be az alkotmányba Kárpátalja, illetve azon belül a Beregszászi járáson alapuló Magyar Autonóm Körzet különleges jogait – melyek között szerepelt volna az ukrán törvényekhez igazodó saját jogalkotás, a gazdasági önállóság és az önfinanszírozás is.

Ugyan Ukrajna (még Szovjet Szocialista Tagköztársaságként) 1990-ben a nemzetiségi nyelvi-kulturális alapjogok deklarációja mellett garantálta, hogy a kisebbségek az általuk hagyományosan lakott területeket megőrizhetik, és ezeken a területeken a nemzetiségi közigazgatási egységeket hozhatnak létre. Azonban Ukrajnában 1992-re már az a politikai vízió vált dominánssá, mely egy föderális állam helyett egy központosítottabb, a nemzetállami jelleget jobban hangsúlyozó berendezkedést részesített előnyben. Az ebben az évben elfogadott, a nemzeti kisebbségekről szóló törvényből már kikerültek a nemzetiségi közigazgatási egységek, a kárpátaljai és a magyar autonómiatörekvések is lepattantak a kijevi törvényhozásról. Ahogy Fedinec Csilla, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a Telexnek elmondta, a hivatalos indoklás szerint

a helyi népszavazásról szóló akkor hatályos törvény nem tette lehetővé, hogy helyi népszavazásra tegyenek fel autonómiával kapcsolatos kérdést.

A kárpátaljai autonómia miatt szakad az MDF

Az Antall József vezette magyar kormány sem tudott sokat tenni, ugyanis a két ország közti alapszerződést – melynek tárgyalásain nyomást gyakorolhattak volna Kijevre – néhány nappal az 1991-es népszavazást követően írta alá a két fél. Ahogy az köztudott, az alapszerződésben a felek kölcsönösen lemondtak az egymással szembeni területi követelésekről – ami ugye inkább Magyarország számára jelentett fajsúlyosabb vállalást. Az alapszerződés a nemzetiségi jogok garantálása mellett nem tért ki az autonómia kérdésére, ami Magyarországon belpolitikai válsághoz vezetett, a Magyar Demokrata Fórumból emiatt vált ki Csurka István vezetésével a Magyar Igazság és Élet Pártja, mely elutasította az alapszerződést.

Az Antall-kormány és utódai ennek ellenére későbbiekben sem nagyon lobbiztak a közigazgatási autonómia mellett, a hangsúly átkerült a kárpátaljai magyarság – ahogy azt a 2010-es évek nyelvtörvény-mizériája mutatja, egyáltalán nem magától értetődő – kulturális autonómiájára. Ennek ellenére a magyar–ukrán alapszerződéssel létrehozott Magyar–Ukrán Kisebbségi Vegyes Bizottság jegyzőkönyvei utaltak a „nemzeti-kulturális autonómiához való jog” biztosítására, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlására, hogy a nemzeti kisebbségek „autonóm közigazgatási szervekkel” vagy „különleges státusszal” rendelkezzenek. Azonban ez a bizottság 2011 óta nem ülésezik, és a közigazgatási autonómia is lekerült a napirendről.

Kárpátalján a megye autonómiájának kérdését elsősorban a ruszin kisebbségi szervezetek tartották napirenden, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség 1999-ben új életet próbált lehelni a területi autonómiatörekvésbe a helyi magyarságot magába foglaló „Tiszamelléki járás” tervezetével, ez az elképzelés azonban még helyben sem aratott osztatlan sikert. Megvalósítására a 2015 és 2020 közötti közigazgatási reform során nyílt volna a legnagyobb lehetőség, azonban ebben a magyarok sokáig passzívak voltak, a 2020-ban bevezetett új járási rendszer továbbra sem képezett magyar tömböt.

Az 1991-es autonómia-népszavazás a mai napig fel-felbukkan a magyarországi közbeszédben, de politikai szinten jellemzően a szélsőjobboldali formációk próbálnak érvényt szerezni nekik – például a Krím-félsziget orosz annexióját „igazoló” 2014-es patyomkin-népszavazásra hivatkozva az akkor még radikális Jobbik Kárpátalja elcsatolásáért rendezett tüntetést, a 2022-es orosz inváziót megelőző hónapokban pedig a Volodomir Zelenszkij által a kelet-ukrajnai megyéknek felajánlott népszavazásra hivatkozva a Mi Hazánk deklarálta, hogy Kárpátalján ez a referendum már 1991-ben megtörtént.

Fedinec Csilla megjegyezte, hogy pont Oroszország az, mely „lakatot tett” a békeidőben értelmesen feltehető autonómiakérdésekre, miután 2014-ben álnépszavazásokkal hozott létre a nemzetközi jog által el nem ismert entitásokat egy szuverén ország területén, 2022-ben pedig az orosz kisebbség védelmére hivatkozva erőszakkal akar területeket kihasítani Ukrajnából.