A tehéntrágya, ez a mi kincsünk, a barna arany! Szagold meg, nem büdös!

„Egyik este 10 órakor már pizsamában voltunk és hallottuk, hogy felbőg a tehén. Kő-papír-olló: ki megy ki a süvítő szélbe, esőbe, a mínusz 5 fokba? Kiszaladtam, hátha nincs semmi komoly, de kiderült, hogy megellett Lili. Mivel nagyon hideg volt, gyorsan cselekedni kellett, három órát álltunk a szélben mackónadrágban, a borjú nem akart felállni, be kellett hozni, a tehén meg másik irányba kereste a borját, és muszáj volt valahogy megoldani, mert tudtuk, hogy ezen múlik az élete és a mi következő évünk.”

A bükki Tardonán található Horhos-Völgyi Ökobirtok gazdaságát ketten működtetik, Gulyás Anna és Kaczkó Dániel. Mindketten harmincas éveik elején járnak, friss házasok, a gazdaságot Dani szüleinek segítségével indították. Nyáron 5–6 között kelnek, kiengedik a baromfikat, ellenőrzik a létszámot. Dani ilyenkor reggeltől estig traktoron van, kaszál, báláz, szénát készít. Anna meg tudja különböztetni az összes tyúkot, tudja, melyik mikor született. Ő is vágja le őket, és dolgozza fel. Anna egy civil munkát is végez távolról, közben saját maguknak a tejből tejtermékeket állít elő, és persze mindig közbejön valami, az állatok betegek lesznek, összeverekednek.

„Egy-két napi csekkolással már rutinból meg lehet állapítani, kivel mi van, de néha így is akkora a pörgés, hogy elkerüli valami a figyelmünket. Mindennap tanulunk, egyszerre vagyunk állattenyésztők, állatorvosok, ácsok, gépszerelők, értünk az áramszereléshez, feldolgozók és marketingesek is vagyunk.” Kistermelőként a jogszabály szerint a baromfit levághatják otthon, a marhát és a birkát viszont el kell vinni a vágóhídra.

Ezután is sok a tennivaló vele: be kell tartani a hűtési láncot, fel kell dolgozni jó minőségben, le kell csomagolni, fel kell címkézni és persze el is kell adni. „Ebbe családok mennek tönkre – meséli Dani. – Mi is tudjuk magunkról, hogy durva konfliktusok tudnak kialakulni, hogy sok a feladat és nagy a felelősség, és mindenki arra törekszik, hogy valami bevétel is legyen. Ha a gazdaságban történik valami, az rögtön százezer forint, iszonyú költséges a fenntartása. Ez még mindig a hobbiszint, most még megélni nem lehet belőle. Ahhoz nőni kéne, nagyobb mennyiséget termelni. Máshol lehet, hogy eltartana minket, de itthon nem” – teszi hozzá.

Mitől más itt az állatok élete?

A csirkék szabadon, nagy területen rohangálnak. Ha zárt rendszerben élnek a baromfik, akkor minden be van állítva annak érdekében, hogy a megfelelő eredményt érje el az ember. A fűnek is jót tesz, ahogy kapirgálnak, összeszedik a bogarakat. Mozognak, és ettől jobb lesz a húsuk és a tojásuk minősége is. A zárt térben élő baromfik termékenyebbek, hamarabb nőnek, gyorsabban lehet velük profitot elérni, de sokkal rosszabb minőségű lesz a húsuk.

„Nálunk az elsődleges cél a jó minőségű élelmiszer – meséli Anna. – A konvencionális gazdaságban napra pontosan meg lehet mondani, hogy az adott állat mikor éri majd el a vágósúlyát, mikor fogja a legtöbb tejet adni. Mi is tudjuk, hogy mi mikor fog bekövetkezni, ez azonban itt egy sokkal lassabb folyamat, és nem az a lényeg, hogy kizsákmányoljuk az állatokat. Éppen ezért nem is termékenyítjük őket évente, ha nincsenek erre alkalmas kondícióban."

Ehhez kell egy kis őrültség is, hiszen itt a számok nem mindig azt mutatják, amit a kockás papíron várnak. Szabadtartású baromfinál viszont van olyan, hogy jön egy óriási jégeső nyár közepén, és hiába pakolják be őket pánikban, elpusztul egy csomó. Fontos ugyanakkor tudni, hogy a zárt rendszerre kondicionált állatfajtákat már nem is lehet szabadba engedni, nem élik túl, nem bírják a fényt és a mozgást. Ezek zárt rendszerre szelektált fajták, amik nehezen integrálhatók a szabadtartásba. Rosszabbul tolerálják a szélsőséges viszonyokat, kevésbé ellenállók, úgy viselkednek, mint a zárt tartásban, az itató és az etető közti távot teszik csak meg.

"Az állatokkal van a kevesebb gond, ők jórészt együttműködők, ismerik a rendszereket. Van olyan is persze, amikor nem. Például mikor az anyajuhokról meg a tehenekről leválasztjuk az évi szaporulatot. Az durva két hét” – mondja Anna.

Visszaadni a természetnek, amit elveszünk

Két évvel ezelőtt azt mondták, százévente van ilyen aszály, és aztán megint jött a következő. „A természet egy jó indikátor – folytatja történetüket Anna. – Az ember pedig nem veszi észre, hogy széllel szembe pisil. Ahhoz, hogy valami előremozduljon, sok olyan kicsi gazdaság kellene, mint a miénk, viszont akkor kevesebb olyan óriási kell majd, mint a most létező sokezres telepek.

A természetvédelem itthon mindig egy mumus volt, az emberek felét egyáltalán nem érdeklik ezek a szempontok. A cél az lenne, hogy minél több fiatalban kialakuljon ez a szemléletmód, ezt azonban egyelőre az oktatás nem támogatja. Az agráregyetemen azt tanítják, hogyan lehet egy nagy gazdaságot intenzív termelési módszerekkel irányítani, de a modern szemléletek meg a regeneratív gazdaság még csak most kezd bekúszni. Lehet persze tanulni ezeket az internetről, külföldi példákból. A szomszédos országokban fényévekkel vannak előre a mezőgazdaságban.

Vannak olyan technikák, amiket itthon még alig alkalmaznak. Lehet például drónokkal vizsgálni a termőföldet, hogy hol tápanyaghiányos, milyen nem műtrágyás megoldásokkal lehet segíteni a talaj helyreállítását.

Ez jórészt generációs probléma: a magyar mezőgazdaság éppen elöregedik, és a megszokásain nagyon nehezen változtat.

Aki negyven éven keresztül szántott, az nem érti, miért van már szükség más szemléletre, pedig közben a természet megváltozott. Gyakran családon belül ütköznek az elvek: a fiatal újítana, és a saját szüleivel áll szembe.

Ezek is hatékony módszerek, csak lehet, hogy az átállás elején nem lesznek ugyanolyan eredményesek, és lesz pár bukkanó.”

A regeneratív szemléletmód sok mindent jelent egyszerre – magyarázza Dani. „Összhangban gazdálkodni a természettel. Nemcsak elveszünk tőle, de ugyanannyit vissza is adunk neki. Megismerjük a talajéletet, hogy a gyep ne csak minket szolgáljon ki, de a természetet is védjük közben. Tanulmányozzuk a gyepet, milyen marhafajtával mit szeretnénk kezdeni, tejre vagy húsra szeretnénk hasznosítani, és ezek jók-e egymásnak.”

„Ez a mi kincsünk, a barna arany – mondják a tehéntrágyára –, szagold meg, nem is büdös!” – teszik hozzá, és tényleg nem az. Ami lemegy a marha gyomrába, az segíti aztán a gyep fejlődését – magyarázzák. „A rovarok belepetéznek, erre jön a fácán, széttúrja és kieszi a lárvákat. Itt kezdődik a biodiverzitás, ezért lesz a vadnak megfelelő fehérjebevitele, így jobban tud majd utódokat nemzeni. Arra is figyelünk, hogy vannak a környezetünkben olyan fokozottan védett madarak, amiknek a kaszálásnál és legeltetésnél óvni kell az élőhelyét.”

A módszer fontos eleme a szakaszos legeltetés. Az a cél, hogy az állatok és a talaj szimbiózisban éljenek adott legelőterheltség mellett. Ez időigényes: nem az egész legelőre engedik ki az állatokat, 1-2 nap alatt lelegelhető területre osztják a legelőkerteket, és szakaszosan engedik tovább az állatokat. Így hamarabb tud a fű regenerálódni. A marha amúgy csak azt válogatná ki magának, amit szeret. Így a jót és a kevésbé jót is kénytelen lelegelni. Ebben az évben nagy segítségükre van egy új-zélandi cég eszköze, amellyel a szarvasmarhák életműködését és legelési szokásait vizsgálják, nem utolsósorban az egészségi és ivarzási szokásaikról is naprakész információt kapnak okoseszközeikre.

A farmon eredetileg csak önmagukat tervezték ellátni, amikor megjött a Bükkbe az Iszkor, akkor hívták fel a figyelmüket arra, hogy akár eladásra is termelhetnének, így kerültek a termékeik az étterem menüjére. „Az étterem–termelő együttműködésnek gyakran az a nehézsége, hogy nem tudunk ezer csirkét és száz tomahawk steaket szerezni, ami egy étteremnek kell. Azt kell egy szakácsnak megértenie ilyenkor, hogy ha van egy marhánk, annak milyen részei vannak, és abból lehet választani. Nincs minden hónapban marhavágás, libavágás, nincs fix mennyiség, hanem az egész szezonálisan forog.”

Az állatot kétszer szeretem

A tehenekkel, csirkékkel, libákkal szoros és szeretetteli kapcsolatban vannak, mégis eljön a pillanat, hogy le kell vágniuk őket. „Nekem ez nagyon könnyű, mert ebben nőttem fel – meséli Anna. – Az állatot tisztelem, de kétszer szeretem. Egyszer szeretem, amikor felnevelem, másodszor pedig, amikor tudom, hogy mit eszem, és tudom, hogy az állat jó életet élt, könnyen és gyorsan halt meg. Így az állathoz és az ételhez is intim viszony fűz” – magyarázta. Daninál ez máshogy van. Ő nagyon kötődik az állatokhoz, és hiába van végig tudatában annak, hogy haszonállatokról van szó, amik a tányéron fognak kikötni, nehéz pillanat számára, amikor el kell indítani őket a vágóhídra.

„Ott vagyunk a születésétől az utolsó pillanatig, és minden jót és rosszat átélünk vele. Óriási felelősség az is, hogy mi mondjuk ki a végszót, mi döntjük el, mikor van vége. Közben viszont bennünk van, hogy tudásunkhoz mérten a legjobbat próbáltuk biztosítani neki.”

Anna szerint ez is a természet része ugyanúgy, mint a születés és a halál. „Mivel az ember elszakadt magától a termőföldtől, ezért a születést és a halált sem tudja feldolgozni. Az embereknek újra kell kapcsolódinuk a természethez. A tehén az, ami leföldel engem, és ez nekem nagyon jó.”

Mik a kisgazdálkodók legnagyobb nehézségei?

„Itthon sokkal nehezebb kisgazdálkodóként érvényesülni, és ennek a hagyománya is kiveszőben van – mondja Kaczkó Dani. – A szomszédos országokban a családi gazdálkodókat nagy becsben tartják. Érteni kell, hogyha mi nem lennénk, akkor olyan kistérségi területek, ahol a nagyipari gazdálkodás nem működik, mert nincsenek megfelelő adottságok, ott mi tartjuk részben életben a vidéket."

Ha nem lennének kistermelők és olyan éttermek azzal a szemlélettel, mint az Iszkor, nem lennének egészséges és gondozott gyepterületek, kisparcellás szántók, kisüzemi állattartás. Nemcsak a nemzeti parkok áldozatos és kitartó munkájára van szükség, de a természetvédelemhez a gazdálkodók is sokat tesznek hozzá. A gazdálkodás nem egyszerű, az évről évre növekvő adminisztráció megterhelő.

Daniék is sokszor érzik azt, hogy magukra vannak hagyva, és csak a saját őrültségük és kitartásuk viszi előre őket.

"Több papírunk van, mint tehenünk.

Amikor eldőlnék az ágyon, már a következő pályázat anyagán agyalok, vagy a kötelező dokumentumokat töltöm, nincs idő a pihenésre és a magánéletre. Nyaralásra végképp, hiszen nincs kire itthagyni az állatokat."

Dani szerint ez a pálya nem csábító a fiatal generációnak, pedig iszonyú gyorsasággal tűnnek el a mezőgazdasági vállalkozások. A KSH szerint 2013-hoz viszonyítva 99 ezerrel kevesebb mezőgazdasági vállalkozás van Magyarországon: 2013-ban 117 ezer állattenyésztéssel foglalkozó gazdaság volt, 2023-ban 28 ezer, ők mégsem cserélnék ezt el semmire.

"Ezt a szépséget és szabadságot semmi sem adja vissza a világon. Amikor elcsüggedünk, elég ránézni a napos borjúra vagy kimenni a dombtetőre hajnalban, és új erőre kapunk a következő napokra.”