Hatalmas pénz a lottónyeremény, de Ben Affleck és Jennifer Lopez házára nem futná belőle

2024. október 18. – 20:30

Másolás

Vágólapra másolva

Bármilyen soknak is hangzik elsőre a 6,5 milliárd forintos lottónyeremény, a nyertese bármit azért nem tudna megvenni belőle. Sztárok és ismert emberek éppen piacon lévő ingatlanjai például akár négyszer is több pénzbe kerülhetnek.

Nem futná belőle például Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő híres szardíniai villájára, ahol nemcsak George W. Bush volt amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nyaralgatott, de itt tartották az unga-bunga néven elhíresült szexpartikat is. A közel ötezer négyzetméteren fekvő villa 68 szobából áll, körbeveszi egy több mint 580 négyzetméteres mediterrán park, amiben van három bungaló, szabadtéri színház és edzőterem is. A Villa Certosát 500 millió euróért, vagyis (400 forintos euróárfolyammal számolva) kb. 200 milliárd forintért árulják, tehát sajnos nem elég rá a lottóötös.

Szintén rossz hír, hogy nem futná a nyereményből Brad Pitt és Angelina Jolie jogilag most még közös birtokára, a franciaországi Provence-ban található Miraval kastélyra sem.

A Château Miraval Dél-Franciaországban – Fotó: Michel Gangne / AFP
A Château Miraval Dél-Franciaországban – Fotó: Michel Gangne / AFP

A 35 szobás, 17. századi épületben spa, edzőterem, házimozi és videójáték-szoba is van, meg persze medence kint is és bent. Pitt és Jolie 2019-ben elváltak, de a kastélyt egyelőre nem adták el, az még a köztük zajló 350 millió dolláros jogi vita tárgya, ezért csak megbecsülni lehet, hogy mennyibe kerülne, ha mégis eladnák.

Ugorjunk egy nagyot, hátha a lottónyertes meg sem állna Amerikáig a nyereményével. A nyár közepén került piacra és még mindig eladó Ben Affleck és Jennifer Lopez Beverly Hills-i villája, miután a sztárpár hivatalosan is a beadta a válókeresetet.

Ben Affleck és Jennifer Lopez villája Beverly Hillsben – Fotó: Bauer-Griffin / Getty Images
Ben Affleck és Jennifer Lopez villája Beverly Hillsben – Fotó: Bauer-Griffin / Getty Images

A 12 hálószobás, 24 fürdőszobás ingatlanhoz tartozik egy medence, egy sportkomplexum kosárlabda- és pickleballpályával, tornateremmel, bokszringgel, és jár mellé egy 12 állásos garázs is. A 3500 négyzetméteres villát most 68 millió dollárért árulják, ez (360 forintos árfolyamon) 24,4 milliárd forint, vagyis négyszer annyiba kerül, mint a lottónyeremény.

Oké, ha házra nem futja, nézzük meg, mi lenne, ha inkább hajót venne a nyertes. Ha a szemét netán rávetné a legismertebb magyar jachtra, akkor ki kell hogy ábrándítsuk: egyrészt jelenlegi tudásunk szerint a Rose d'Or nem eladó, másrészt éppen 4,1-szer annyiba kerül, mint az ötös lottó rekordnyereménye.

A Rose d'Or luxusjacht tavaly augusztusban került be a köztudatba, amikor a 444 lefotózta rajta Magyarország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet és nejét, Várkonyi Andreát. A Rose d'Or, magyarul Aranyrózsa 63 méter hosszú, 12 vendég fogadására alkalmas, a legénység a kapitánnyal együtt 13 fős is lehet. Hatótávolsága 5000 tengeri mérföld, ehhez tele kell tölteni 130 ezer literes dízeltartályát. Két medence van a fedélzetén, és a Superyachtfan nevű oldal szerint az ára 75 millió dollár, azaz 27 milliárd forint lehetett.

Ne adja fel, lesz még mire elkölteni azt a pénzt!

Ha házat nem is, ritka autókat, luxustáskát, cipőt és órát azért tud venni a 6,5 milliárdos nyereményből a nyertes. Ha például olyan vinné el a 6,5 milliárdot, aki George Clooney nagy rajongója, a nyereményből akár meg is tudná venni a színész Tesláját. Igaz, Clooney év elején elárvereztette a kocsit, mert valójában utálta, az aukción befolyt 99 ezer dollárt, vagyis 35 millió forintot jótékonysági célra ajánlotta fel, de biztos meg lehet még csípni valahogy.

Futná a nyereményből például az Hermès ultraritka Himalaya Birkin táskájára is, amilyen Kim Kardashiannek és Victoria Beckhamnek is van. A krokodilbőrből, egyedi színezéssel készült táska a luxus jelképe, divatszakértők szerint legalább olyan kihívás hozzájutni, mint megmászni a Mount Everestet.

Az Hermès Birkin Himalaya táskája a párizsi divathéten – Fotó: Jeremy Moeller / Getty Images
Az Hermès Birkin Himalaya táskája a párizsi divathéten – Fotó: Jeremy Moeller / Getty Images

Az időtlen kifinomultságáról ismert, 1837-ben alapított francia divatház táskái, a Birkin és a Kelly az exkluzivitást jelentik, a fenti Birkin 50 ezer és 80 ezer dollár (17,7 és 28,8 millió forint) közötti áron kapható.

És ha sneakerrajongó nyeri az ötöst?

Előfordulhat, hogy egy olyan ember nyeri a lottót, aki vagy maga is sneakerrajongó, vagy legalább van ilyen körülötte. Így egy jó kis cipővásárlás is képbe kerülhet a nyereményből, amiből a nyertes simán meg tudná venni az eddigi legdrágábban elárverezett sneakerkollekciót, a Dynasty Collectiont. Ez nyolc olyan cipőből állt, amiben Michael Jordan játszott az NBA rájátszásában, nyolc különböző szezonban. Tim Hallam, a Chicago Bulls PR-felelőse az 1991-es döntő után babonából minden évben elkérte Jordan meccsen viselt cipőjét. Ezt a nyolcat viszont nem kapta meg, így állt össze a kollekció. A 8 millió dolláros áron, azaz 2,8 milliárd forintért elárverezett kollekció lazán kijönne a 6,5 milliárdból, ha most lenne az aukció.

És ahogyan a csendes luxus hívei mostanság szokták, a nyertes kipihenhetné magát egy kis utazással: jutna például egy kis síelésre az Antarktiszon 2,2 millió dollárért, vagyis kb. 700 millió forintért, méghozzá együtt az egész családjával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!