Ha nincs ilyen cipőd, akkor egy senki vagy

Magyarországon a KSH adatai szerint a bruttó kereset mediánértéke 491 900 forint, ami nettó 340 700 forintnak felel meg. Ennyi pénz jut lakhatásra, ételre, szórakozásra és ebből az összegből kellene megpróbálni félretenni is. Egy sneakerheadek által is nagyra becsült, valamire tartott cipő alsó hangon 30 ezer forintnál kezdődik, de a legmenőbb darabok 50-60 ezer forint fölötti áron mennek, a határ pedig – a magyar reálbérekhez viszonyítva – majdnem a csillagos ég.

Ez azt jelenti, hogy egy család havi bevételének (ha mindkét családfenntartó dolgozik és mindketten átlagos keresetűek) 10 vagy akár a 20 százalékát is elviheti egy trendi cipő megvásárlása. Íme, egy úgynevezett gyors style check az Instagramon, hogy nagyjából képet kapjunk, mennyibe kerülnek ezek a ruhák:

Miért kéne ennyi pénzért cipőt venni?

Az elmúlt években a közösségi médiában teljesen elhatalmasodott a felvágás kultúrája. Az elérhetetlen luxus, a javak, vagy egyáltalán a jólét mások arcába tolása teljesen mindennapossá vált a legnépszerűbb platformokon. Ez a közeg, amiben látszólag mindenki milliós villákban él, miközben semmit nem dolgozik, rendkívül toxikus hatással van a fiatalokra. Még a felnőtteknek is gondot okoz, hogy ne hasonlítsák magukat folyamatosan azokhoz, akik minden héten újabb egzotikus országból jelentkeznek be az Instagramon.

A felnőttek azonban az élettapasztalatuk miatt jellemzően jobban ellen tudnak állni ennek a frusztrációnak, ezzel szemben a fiatalok már kevésbé, mondhatni védtelenek, mivel az ő korosztályukra már születésüktől kezdve nagy hatást gyakorolt a közösségi média, leegyszerűsítve: ők már ebbe születtek bele. Épp ezért sokkal nehezebb megértetni és elfogadtatni ezzel a generációval, hogy a TikTokon és az Instagramon működő nyilvánosság nem egyenlő a valósággal, az csak egy mesterségesen előállított, virtuális produktum, ami többnyire cégek gazdasági érdekei szerint működik és semmi más célja nincs, mint a különböző brandek, szolgáltatások profitjának maximalizálása.

A cipő a ruházat egyszerű részéből első számú státuszszimbólummá vált a fiatalok körében.

A sneakerek az olyan tradicionális státuszszimbólumokhoz képest, mint a karórák, vagy az autók, jóval olcsóbbak és könnyebben elérhetők, de éppúgy lehetőséget adnak az önkifejezésre és persze a felvágásra is. A cipőkért való rajongás nem valami új hullámos, Z generációs őrület, korábban is létezett ez a hobbi, de az elmúlt évtizedekben azzal, hogy betört a mainstreambe, hatalmas méretűre nőtt.

Ennek a hobbinak alapvetően nem volt a sajátja a felvágás és a villogás: az eredeti, úgynevezett sneakerheadek műalkotásokként kezelték a cipőiket, különleges, esztétikai értékkel bíró tárgyakként tekintettek rájuk. Az igazi hobbisták korábban kiterjedt kutatómunkát végeztek, hogy megtalálják a legritkább és legkülönlegesebb darabokat, és ezekért képesek voltak jelentős összegeket fizetni.

A cipős hobbit a közösségi médián keresztül ma már jó részt a brandek irányítják a velük együttműködő influenszerek és zenészek által. Az árak részben a felhajtás miatt magasak, de ez csak a történet egyik része. A márkák nem tudnak, de nem is igazán akarnak annyi cipőt piacra dobni, amennyi elegendő volna a mesterségesen felduzzasztott hype kielégítéséhez. A Nike például könnyedén gyárthatna több Travis Scott-tal együttműködésben készült cipőt, hogy mindenkinek jusson belőle, de hülyék lennének ezt tenni, mert azzal lényegében megölnék a kollekciót. Ha ugyanis mindenkinek jutna menő Travis Scott Jordan, akkor az igazán menő arcok már nem akarnának ilyen cipőt venni.

Az igazán menők ebben a közegben leginkább azok lehetnek, akiknek van pénzük. Egy gyakorlati példán érzékeltetjük, hogy hogyan lesz egy amúgy sem olcsó cipőből több mint félmilliós státuszszimbólum.

Profit Kicks

A már sokszor említett prémium cipők listaára (amennyiért a hivatalos honlapon vagy a márkakereskedésben meg lehet venni) sem alacsony. Vegyük például a sneakervilág egyik legforróbb lépőjét, az Air Jordan 1 Low Travis Scott Reverse Mocháját, aminek a listaára 190 dollár volt, ennyiért lehetett hivatalosan megvenni a Niketól. Jelenlegi árfolyamon ez közel 69 ezer forintnak felel meg, ami rémesen soknak tűnhet, de a resellhez, vagyis a kiskereskedelmi árhoz képest csak aprópénz.

Magyarország legnépszerűbb, legnagyobb limitált sneakerekkel foglalkozó vállalkozása, a Balázs Kicks, ezt a cipőt mérettől függően 600 és 700 ezer forint között árulja. Az, hogy a kereskedők mekkora árréssel tudják árulni ezt modellt, jól mutatja azt, milyen felhajtóereje van a hype-nak ebben a hobbiban. Az úgynevezett resellereknek általában jó kapcsolati hálójuk és kiépült rendszerük van arra, hogy megszerezzék ezeket a cipőket. Tudják, hogy mi lesz menő és le is tudnak ezekre a cipőkre csapni, hogy aztán brutális profitért árulják őket.

A fiatalok körében valóságos álommelónak számít a menő cipőboltos állás is. Pachert Balázst, az üzlet alapítóját és tulajdonosát valóságos rocksztárként várták a tinik, hogy kinyissa új boltját a Westendben. A nyitásnál tapasztalható hangulat arra hasonlított a leginkább, amikor hosszú évekkel ezelőtt az új iPhone-okra voltak képesek az emberek hosszú órákat, sőt olykor napokat várni.

A megnyitó legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy a sneakerőrület a fiataloknak leginkább egy meghatározó közösségi élmény: jó ide tartozni, barátságokat lehet kötni, lehet együtt boltba járni, új megjelenésekről beszélgetni, de a belépési küszöb nem alacsony. Amikor arról kérdeztem a helyszínen sorban állókat, hogy vannak-e ciki sneakerek, egyértelműen igennel feleltek, de azt már tagadták, hogy emiatt bárkit is bántottak volna. Ennek ellenére az úgynevezett sneakerbullying, vagyis amikor valakit azért bántanak, mert olcsó cipője van, létező jelenség.

Te meg szegény vagy

A kirekesztésen és az ebből következő cikizésen az sem segít, hogy a fiatalok által sneakerpápaként tisztelt internetes véleményvezér azt hangsúlyozza, hogy ebben a hobbiban 20 ezer forint alatt nincsenek értelmezhető termékek.

A szcéna nagyzolási hajlamát jól jelzi, hogy még a jóhiszemű tartalomgyártók posztjaiban is olyan jelenetek tűnnek fel, amik aztán a probléma szerves részévé válnak. Ebben a style checkben például a fiatalok mentális egészségével is törődő Trunk Tamás, vagyis Dablty egy olyan fiatalt mutat be, akinek csak a cipője 80 ezer forintba kerül.

Az interneten böngészve gyorsan rá lehet találni olyan fórumbejegyzésekre, amelyek arról számolnak be, hogy a cipőjük vagy a ruhájuk miatt bántották őket az iskolában.

„Én voltam a csúnya, kövér kisfiú, aki még szegény is volt (nem voltunk amúgy, csak a 40 ezres cipő helyett elég volt a 10 ezres, meg nem hordtam úgy en bloc márkás dolgokat, mert tudtam, hogy egy év után úgysem lesz rám jó). A lányok (pontosabban a csordaszellem amihez csatlakoztak) is beszálltak a buliba, az vitt a legjobban földre”

– meséli egy reddites fórumozó egy iskolai zaklatást tárgyaló bejegyzés alatt. A sneakerbullying érinti a szülőket is, akik a gyerekeiken sokszor észreveszik, hogy valami nincs rendben az iskolában. „Az utóbbi időben több ismerős szülő is panaszkodott mostanában, hogy a tizenéves gyerekeiken erős nyomás van az iskolában és a baráti társaságokban, hogy »ha nincs 150 ezer forintos egyedi sneakered, 50 ezres spéci cipőfűzővel akkor egy senki vagy«” – mesélte az egyik szülő.

A cipők miatti szekálás az Egyesült Államokban is jelen van, a tengerentúlon viszont amellett, hogy felhívják a bullying veszélyeire a figyelmet, más megoldást is kínálnak. Több kezdeményezés azért jött létre, hogy a levetett, elhasznált sneakereket felújítsák és odaadják olyan gyerekeknek, akiket azért bántottak a társaik, mert nem volt pénzük drága cipőre.

Derrick Robinson, a Hearts With Soles nevű kezdeményezés alapítója szerint az Egyesült Államokban alapvetően az olyan családokból származó gyerekeket bántják, akik egyébként meg sem engedhetnének maguknak egy drága cipőt. Robinson saját bevallása szerint maga is megtapasztalta ezt gyerekkorában, amikor egy szekáló folyamatosan a cipője miatt gúnyolta.

Robinson szervezete új vagy alig használt cipőket gyűjt, illetve újít fel az Illinois Gyermek- és Családügyi Szolgálat (DCFS) gondozásában és nevelőszülőknél élő gyermekek számára, valamint olyan fiatalkorúaknak, akik hajléktalanként élik az életüket.

A legpusztítóbb érzés

A szegénység miatti megszégyenítésnek történelmi gyökerei vannak, mondja a Telexnek Székely Zsuzsanna, az Ifjúsági Lelki Elsősegély pécsi tagszolgálatának vezetője. A gyerekek a szülők mintáit követve státuszszimbólumok alapján határozzák meg magukat. Apunak a menő autó, a méregdrága mobiltelefon, karóra a státuszszimbóluma, anyunak a divatos ruhák, smink, parfüm, a gyerekeknek pedig a sneakerek.

„Hallják a szüleiket, hogyan nyilatkoznak az alacsonyabb státuszúakról, és ezt a mintát képezik le a saját közösségeikben is. A média is nagy hatással van a fogyasztásra, a reklámok a divatos, drága dolgok birtoklását a boldogsággal kötik össze, és egyre hajlamosabbak vagyunk tárgyakkal összekapcsolni az örömeinket, ezt tanítjuk a gyermekeinknek is” – teszi hozzá Székely Zsuzsanna.

A bullying jele, ha a gyerek egyre kedvetlenebbül jár az adott közösségbe, ezt mondja a szülőnek vagy egyre többször betegszik meg, fájlalja a fejét, hasát az őt érő stressz miatt. A bullyingot komolyan kell venni, mert hosszú távon súlyos önértékelési zavarokhoz, akár depresszióhoz is vezethet. A bullyingnak sok formája van, a megszégyenítés, cikizés gyakori, akár a nem divatos cipők miatt is.

A gyerek önértékelésének alapjait a szülők adják. Ha a gyerek magabiztos, otthonról elfogadást, dicséretet, elismerést hoz, tisztában van a saját értékeivel, akkor nem nagyon tudják kikezdeni a kortársak, hiszen olyan magabiztossággal képes elhárítani a beszólásokat, hogy később eszük ágában nincs bántani. Persze kamaszkorban a kortárs kapcsolatok fontosabbá válnak, az ő véleményük a legmeghatározóbb. Serdülőkorban az önbizalom is ingatagabb, de mindig a sérülékenyebbeket pécézik ki áldozatul.

Székely Zsuzsanna szerint a szülő a megelőzésben tud sokat segíteni, illetve abban, hogy komolyan veszi a bullyingot, és empatikusan áll a gyermeke problémáihoz, illetve felvértezi olyan viselkedéssel, amelyekkel meg tudja állítani a bántást.

Például ha egy gyerek elhiszi, hogy drága sneaker nélkül is értékes, és menő lehet, akkor adott közösségben még akár a szakadt tornacipőt is divatba hozhatja.

Varga Zoltán klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus hasonlóképpen vélekedik, szerinte ezekben a helyzetekben a szülők és a gyerekük közötti interakciók, valamint ezek kezelésének fontossága kerül a középpontba. Szerinte nehéz helyzet egy szülőnek, ha a gyerekét anyagi dolgok miatt teszik gúny tárgyává, mert a pénzügyi helyzet felemlegetése közvetlenül veszi célba a felnőtt önérzetét is, és provokálhatja a szégyenérzetet.

„Ennek az egésznek a dinamikája az, hogy aki kicsúfolja a másikat, úgy próbálja meg az alapvetően alacsony önértékelését növelni, hogy közben a másikat leértékeli, és igyekszik azt a szégyenérzést életre hívni a benne, amit egyébként belül sokszor ő maga is átél. A szégyen az egyik legpusztítóbb érzés, nagyon nehezen toleráljuk, nemcsak önmagunkkal kapcsolatban, hanem akkor is, ha egy számunkra fontos másik ember éli át és mi ennek a szemtanúi vagyunk, nem beszélve arról, hogy ha ez a másik fél a gyerekünk. Ezen a helyzeten mindenki gyorsan túl akar lenni, és ekkor jönnek azok a zsigeri szülői reakciók például egy iskolai gúnyolódás kapcsán, hogy a gyerek ne foglalkozzon azzal, aki kicsúfolta, barátkozzon mással, vagy esetleg szóljon a tanárnőnek” – teszi hozzá a szakpszichológus, aki szerint a szülő ilyenkor próbál valamiképp segíteni a gyereknek, de elsősorban az a motivációja, hogy a gyerek rossz érzésével együtt minél előbb szűnjön meg a sajátja is.

„Teljesen emberi ez a fajta reakció, de az a gyerekterápiás tapasztalatom, hogy szinte mindig zsákutcába vezetnek a kizárólag ilyen tanácsokra épülő szülő-gyerek beszélgetések, mert hiányzik belőlük a legfontosabb dolog, amire egy megszégyenített gyereknek ilyenkor szüksége van: az az élmény, hogy együtt voltunk vele érzelmileg, segítettünk neki elviselni és megemészteni a nehéz érzéseket, amíg azok el nem múltak. Ez azt jelenti, hogy a szülőnek érdemes először megengedni önmagának, hogy hatást gyakoroljon rá a gyerek lelki állapota, hogy befogadja mindazt, ami a gyerekben van, anélkül hogy a minél gyorsabb túllendülést sürgetné. Együtt szomorkodik vele, és visszajelzi, hogy érti, mennyire fájdalmas ez most.”

Varga Zoltán szerint ha a gyerek ilyesfajta érzelmekre hangolódó és azoknak helyet adó környezettel találkozik, elkezdi megosztani a benne zajló további történéseket, ami aztán elvezet a feldolgozáshoz és a leértékelődött önkép helyreállításához. A szakpszichológus hozzáteszi, hogy a közösségi médiában tapasztalható felvágós trenddel szemben a szülő-gyerek kapcsolat minősége és a gyerek ebből táplálkozó önértékelése a kulcs.

„Ha egy gyerek olyan kapcsolatból jön, ahol megélheti, hogy a puszta létezése öröm a másiknak, miközben a szülő képes időről időre visszatükrözni a gyerek értékességét is, akkor egy stabil önértékelés birtokában védettebb az elérhetetlen árú ruhákkal kapcsolatos Instagram-posztokkal szemben, mert kevésbé van rászorulva, hogy drága tárgyakkal kelljen felpumpálnia az önértékelését – mondja Varga, ugyanakkor megjegyzi, hogy ezek a tartalmak nagyon erőteljes hatást tudnak gyakorolni mindannyiunkra.

– Ezek a cipők és ruhák, illetve a rájuk kapott virtuális lájkok kicsit olyanok, mint a drogok: pillanatnyi, de nagyon erős pozitív visszacsatolást adnak,

mint amikor egy dohányzó ember elszív egy szál cigit és rögtön megnyugtatja az agyába áramló nikotin, de mondhatnám például az alkoholt is, ami az egyik leghatékonyabb rövid távú szorongásoldó, azonban a hatása elmúltával azonnal visszatérnek a rossz érzések is, ezáltal nem jelent valódi megoldást” – fejti ki Varga.

A szakpszichológust arról is kérdeztük, van-e olyan helyzet, amikor érdemes megvenni a gyereknek a hőn áhított cipőt, ha a szülő egyébként megengedheti magának.

„Egy olyan kapcsolatban, ahol egyébként a pozitív érzelmek dominálnak szülő és gyereke között, és ahol a kapcsolatban óhatatlanul megjelenő töréseket, veszekedéseket, haragokat a szülő közreműködésével fel tudják dolgozni és ezáltal a kapcsolatot időről időre megjavítják, ott a gyerek képes a hála érzésére, és hálás lesz egy ilyen cipőért is, ami megadja az érzelmi visszajelzést a szülőnek arról, hogy bár nagy áldozatot hozott, a másik értékeli ezt. Az a tapasztalatom, hogy ha ezeket a cipőket egy olyan kapcsolatban veszik meg, kvázi kárpótlásként, ahol a szülő és gyereke között érzelmi szakadékok vannak, akkor a gyerek nem tudja megélni azt a hálát, amit a szülő várna az erőfeszítéseiért, emiatt hálátlannak éli meg a gyerekét, ami csak tovább mélyíti közöttük a szakadékot.”