„Ha nem vettem volna semmit, akkor is megérte volna” – megnéztük, miért jár még mindig osztrák outletbe a magyar

Amikor nemrég bejelentette a magyarok körében is népszerű Parndorf Designer Outlet, hogy szeptember 20-tól rendszeres, közvetlen buszjáratot indítanak Budapestről Parndorfba, még a szerkesztőségbe is érkeztek érdeklődő kérdések arról, hogyan lehet jelentkezni a járatra. A nagy érdeklődés már azért is érdekes, mert már jó pár éve indulnak különbuszok Magyarországról Parndorfba vásárolni vágyó emberekkel, ilyen értelemben tehát nincs semmi újdonság a bejelentésben. Az azonban tény, hogy a magyarok gyakori látogatók az osztrák bevásárlóközpontban, a cég szerint 15-18 százalékos a magyarok aránya a vásárlók között.

Úgy gondoltuk, ott a helyünk az első járaton, hogy megtudjuk, miért ilyen népszerűek ezek az utak, mit ad a magyaroknak Európa egyik legnagyobb outletbirodalma, és mit adnak a magyarok neki. Egy szép szeptemberi hétköznapon tehát kipróbáltuk, milyen is a bevásárlóturizmus.

Egy budapesti utazási irodánál gyülekezünk péntek reggel. Az indulást megelőző unalmas percekben azt hallgatom, ahogy egy másik túrára készülő busz sofőrje meséli, hogy egyszer elvitt Budapestről Parndorfba egy ázsiai családot, aztán három nap múlva értük ment, és telepakolták a kocsit az összevásárolt cuccaikkal. Élték a shopalcoholicok álmát: a nappalokat végigvásárolták, két éjszakát pedig az egyik szomszédos szállodában töltöttek el. A történet végén kisebb vita alakul ki arról, hogy „minden, ami ott van, az nálunk is van, és akkor minek megyünk oda?”, mire jön a mindent eldöntő érv:

„Mert ott olcsó.”

Összegyűlik 15 fős csapatunk, beülünk a kisbuszba, és szinte percre pontosan 9-kor irány a Nyugat! Mivel ennek az utazási irodának ez az első ilyen útja, jön egy kis tanácstalanság arról, mikor is kellene visszaindulni, hány óra szükséges Európa legnagyobb outletjének kimaxolásához, végül délután 5 órás találkozóban állapodunk meg, mivel a kisbusz vezetője 12 körüli érkezéssel számol. „Vagy kiszednek minket az osztrákok a határnál, vagy nem. A furgonokat ki szokták szedni” – töpreng félútnál a sofőr, de aztán úgy gurulunk át a határon, ahogy kicsivel később az euróérmék gurulnak kifelé a pénztárcánkból.

Amióta lehet, mindig járt külföldre bevásárolni a magyar

A két és fél órás úton feldereng gyerekkorom első külföldi buszos kirándulása, amikor a szüleimmel szintén busszal mentünk bevásárolni, csak éppen Pozsonyba, hogy a szomszéd hiánygazdaságból pótoljuk a mi hiánygazdaságunk réseit. Feldereng a felnőttektől átszűrődő aggodalom a határ előtt a visszaúton, hogy vajon elszednek-e tőlünk bármilyen csehszlovák vásárfiát (én a nagyon menőnek gondolt új sportcipőmet féltettem). Rémlik, hogy már este van, és feljön egy szigorú határőr, rémlik, hogy kérdez is valamit, de aztán nem történik semmi rendkívüli. Aztán nem sokkal később történik: lehull a vasfüggöny, az ausztriai Gorenje-turizmus pedig gigantikus méreteket ölt.

Az M1-esen jövök rá, hogy bár Csehszlovákia felbomlása óta sokat utaztam, 1988 óta mégsem voltam olyan utazáson, amelynek egyetlen célja a bevásárlás lett volna. Furcsán is érzem magam – pedig a főnököm küldött azzal a céllal, hogy megnézzem, milyen a bevásárlóturizmus 2024-ben –, normális esetben ugyanis igyekszem tudatos vásárló lenni, a lehető legkevesebbet és azt sem impulzusból vásárolni, és amit csak lehet, másodkézből beszerezni. Úgy sejtem viszont, hogy ebből a négy pontból legalább kettőt nehéz lesz most betartani, és emiatt már előre gyötör a lelkiismeret.

Tépelődéseimből az zökkent ki, hogy a sokáig teljes csöndbe burkolódzott buszon valaki kérdez valamit. Egy idősebb útitársammal elegyedek szóba, aki a műfaj veteránjának tűnik, sok ilyen úton volt már, így egy sor dolgot megtudok előzetesen: például ő mondja először, hogy nem ez az egyetlen társaság, amely ilyen szolgáltatást nyújt, van még pár hasonló (a legolcsóbb a Flixbus, bár később mástól megtudom, hogy amióta megváltoztatta a menetrendjét, azóta már nem olyan praktikus), hogy az outletárra pluszban rárakódó kedvezmények a legvonzóbbak, hogy a tömeg miatt érdemes kerülni a hétvégét, és hogy az osztrákok sokkal nagyvonalúbban áraznak le, mint a magyarok.

Egy ilyen útért átlagosan 10-13 ezer forintot kérnek el az irodák, miközben az egyik leggyakrabban használt útvonaltervező szerint útdíjakkal együtt egyetlen irányba 22 000 forintra jön ki egy út. Ha tehát az ember egyedül vásárolna, a buszos utazás mindenképp olcsóbb, de olyankor éri meg igazán, ha nem csupán három zacskó gumicukorért és egy kis kirakatnézegetésért megy, hanem drágább dolgokra utazik.

Ki jön ide, és miért?

Gondolom, én vagyok az utolsó magyar, aki még nem volt Parndorfban, de azért leírom, hogy az 1998-ban megnyitott, majd egyre terjeszkedő, jelenleg már két hatalmas részből álló outletbirodalom úgy van kialakítva, mintha egy régi, hangulatos kis falucska lenne, csak valójában egy műtelepülésecske 2,5 kilométerre az azonos nevű Parndorftól (magyarul Pándorfalu). Ez volt az első factory outlet központ Ausztriában, kezdetben csupán harminc üzlettel, ami ellen a helyi kereskedők erősen tiltakoztak.

Bevallom, előítéleteimből fakadóan elég zorall vásárlóközönségre számítok, de ez a prekoncepcióm már a buszon megdől, és a helyszínen is vegyes a kép, rengeteg kelet-európai hangot hallok és autót látok a gigantikus parkolókban. A rollerező osztrák kiskamaszoktól az ázsiai csajcsapaton át a magyar családokig mindenféle emberrel össze lehet futni.

Mint később egy dolgozótól megtudom,

a nagyon luxus designer márkákért főleg az arab vásárlók jönnek, a szervezett utakra inkább az ázsiaiak, az átsuhanó vásárlók kelet-európaiak, de aki a Balkánról, Oroszországból vagy Ukrajnából érkezik, az gyakran éjszakázik egyet a szomszédos hotelek valamelyikében.

A buszunkon utazó érdi gimnazisták például azért fizettek be az útra, mert az egyikük haverja mondta, hogy itt olcsóbbak a cuccok. Azt egy Bécs mellett élő ismerősüktől hallották, hogy éppen most zajlanak a leárazások. „Fiatalok vagyunk és nincs sok pénzünk” – magyarázza az egyik lány. A suliból simán ki tudták kérni magukat, de előtte pár nappal még beírták a keresőbe, hogy „parndorfi járat”, és egy gyűjtőoldalról választották ki ezt a céget. Cipőt mindhárman szeretnének, az egyik lány ékszereket és designer táskát is, „aztán majd meglátjuk, mi jön össze.”

Tippre minden jelentősebb ruhamárka jelen van a középkategóriától kezdve, plusz néhány édességárus, parfümös és menőbb háztartási bolt. Először két óra elteltével sokallok be az egésztől, és nem értettem, miért van akkora konszenzus abban, hogy ide öt óra legalább kell. Kajaárusokat keresek, és ebéd közben szóba elegyedek egy harmincasokból álló háromfős budapesti csoporttal. Mivel visszatérő vásárlók, ők is rutinos rókák, egyikük szerint a helyszín előnye, hogy hatalmas a terület, ahol „mindig van olyan akció, ahol tudsz találni ár/érték arányban nagyon jó terméket. Most is találtam olyat, ami töredéke a magyarországi normál árának, még az outletáraknak is.” Egyikük szerint ebben közrejátszik, hogy Ausztriában az adókulcs alacsonyabb, mint nálunk. Általában egy bizonyos témakör miatt utaznak ide, és ez most kettejüknek a túrázás és az elegáns ruhák. Ahogy ők, mások is mesélik, hogy pusztán a bevásárlás miatt nem szoktak jönni, inkább összekötik valamilyen más osztrák programmal a gigaoutletet.

A ruházati termékek outletáraival éles kontrasztban állnak a kajaárak, mivel 10 eurónál kevesebbért nem igazán lehet megebédelni, de kísérő folyadékkal már inkább 14-15 euró körül van a legolcsóbb ebéd is, egy margaritás pizza 12,50 euró, a leves 6,90, a lazac wokzöldségekkel 22,90.

Kiegészítő szolgáltatásként vannak nyugágyakkal felszerelt pihenőzónák, óriás sakktábla és hasonló játékok, egy elvonulásra, csöndes meditációra és imára alkalmas helyiség, játszótér és a legmegmagyarázhatatlanabb fícsör: az óriáskerék. Azonkívül, hogy a magasból hangyányit látni lehet a Fertő tavat, a hat kör alatt 7 euróért meg lehet tekinteni azt is, hogy

• ki hogy parkol;
• hogy vásárol;
• hogy halad az autópályán;
• milyen gyorsan pörögnek a szélkerekek.

Szinte mindenki magyar

„Itt szinte minden eladó magyar. Aki meg nem magyar, az szlovákiai magyar vagy szlovák” – mondja az egyik étteremben dolgozó magyar férfi, és még két helyszínen állítják szinte szóról szóra ugyanezt. Az internet ennél ugyanakkor kevesebbről tud: egy 2018-as cikk szerint a dolgozók kábé fele, míg a vásárlók egyharmada származik Magyarországról és Szlovákiából.

„Engem eddig minden helyen magyarul szolgáltak ki, de még a döneres lány is magyar. Vannak ismerőseim Mosonmagyaróváron, és azt mondták, hogy a fél város ide jár dolgozni” – mondja a harmincas budapesti társaság egyik tagja. Egy másik étterem magyar dolgozója arról beszél, hogy rengeteg a munka, és nem egyszerű beilleszkedni.

Magyarokkal találkozom a gigaoutletekhez épült egyik szállodában is. Mint kiderül, ide vegyesen érkeznek átutazó vendégek és shoppingturisták. És bár az ember elsőre nem érti, hogy élhet meg két nagy szálloda a pusztaság közepén, kiderül, hogy nyáron gyakoriak a telt házas napok, ami nagyjából 400 fővel számolva nem tűnik kevésnek.

Leltár

Ketyeg az óra, mindjárt vége a kirándulásnak. Bőven látok olyanokat, akik úgy szorítanak hat-hét bevásárlótáskát, mint egy amerikai filmben; a buszunkhoz az 5-ös gyülekezőre visszatérők körében azonban nagyobb a mérsékletesség. A gimiseket hazafelé arról faggatom, hogy bejött-e, amit terveztek: ruhákat és cipőt végül nem vettek, mert többe kerültek, mint amire számítottak, de a gumimaci-szaküzletben rendesen bevásároltak, vettek továbbá parfümöket és charmokat a karkötőikre.

Egy fiatalember arról mesél hazafelé, hogy az egyik nagynevű highend divatház előtt hosszasan sorba kellett állnia, mert az üzletben létszámlimit van. Egy hátitáskát szeretett volna onnan, de mivel a szimpatikus darab 1300 euró volt, inkább lemondott róla, helyette a néhány éve elhunyt német divatpápa hátizsákjába fektetett be. Utastársa egy parfümmel tért haza, aki így összegez: „Szerintem még így is érdemes ide eljönni, mert nagyon szeretek szétnézni. Ha nem vettem volna semmit, akkor is megérte volna.”

A Telexen több cikkben foglalkoztunk már a textil- és ruhaipar globális környezetterhelésével és sokrétű problémáival, erről bővebben ezekben a cikkekben olvashat:

Poliészter ruhát hordani nagyjából annyira természetes, mint műfűvel borítani a kertünket

Miért lehet még mindig új ruhákat kapni egy pizza árából?

Olcsón vetted a pólódat? Ez igazából nagyon szomorú

Ha azt szeretnénk, hogy valami olcsó legyen, akkor olcsón kell dolgoztatni embereket

Zendaya vintage ruhái a second hand robbanásának kezdetét jelzik