Olcsón vetted a pólódat? Ez igazából nagyon szomorú

Több cikket írtunk már arról, mi a baj a kontroll nélküli fast fashion és ultra fast fashion ruhavásárlásról, vagyis azzal, amikor a vásárlónak nincs igazán szüksége rá, mégis betér valamelyik fast fashion üzletbe és a ruha divatossága vagy olcsósága vagy szépsége miatt vásárol. (A fast fashion és ultra fast fashion cégek lényege, hogy minél gyorsabban, minél olcsóbban állítanak elő éppen divatos ruhadarabokat, amivel az a céljuk, hogy az embereket gyakori vásárlásra ösztönözzék.) A Másfélfok kedden megjelent cikkében sorra veszi, mik a jelenséggel a legfőbb gondok:

• az EU évente 12,6 millió tonna textilhulladékot termel, aminek többségét elégetik, exportálják vagy hulladéklerakóban végzi; 2020-ban az EU-ban az egy főre jutó átlagos textilfogyasztás 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet és 391 kg alapanyagot igényelt;
• a globális üvegházgáz-kibocsátás 2–10 százalékáért a ruhaipar felel, ugyanakkor 10–40 százalék között mozog az olyan ruhák aránya, amiket sosem adnak el;
• ráadásul a textilipar nagyon víz- és energiaigényes; továbbá
• a gyapjú és pamut mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg a szintetikus szálak is, és ez a mikroműanyag-hulladék mennyiségét növeli;
• a gyártás a legtöbb esetben fejlődő országokban zajlik, amelyekben olcsó a munkaerő és nem mindig biztonságos a munkakörnyezet.

Az elmúlt években az infláció ellenére sem drágultak jelentősen a ruhaneműk (erről nemrég mi is írtunk: miközben egy hamburger jóval többe kerül, mint egy évvel korábban, a ruhaüzletek kínálata nem lett annyival drágább: két nagyobb, 4 ezer forintos ebéd árából simán kijön egy új pulóver). A Másfélfok cikkének szerzője szerint így továbbra sem a valódi árcímke szerepel ezeken a termékeken; hiszen a környezeti terhelés és az emberi kizsákmányolás nem jelenik meg az összegben.

A cikk szerint a 2050-ig tartó uniós körforgásos gazdaság megvalósítási tervének része a textilhulladék csökkentése, illetve a textilek élettartamának és újrahasznosításának növelése.

Ahogy a lap írja, szigorúbb szabályozásokra van szükség: a túltermelés visszafogására, a munkakörülmények javítására, az újrahasznosítás átalakítására.

2024. február 14-én az EU Hulladék Keretirányelvének felülvizsgálatakor külön fókuszt kapott a textil- és az élelmiszer-hulladék. Az Európai Bizottság eredeti javaslatának megerősítését 72-en támogatták (hárman pedig ellene szavaztak). A cél a felelős fogyasztási és termelési gyakorlatok támogatása, hogy mérsékelhessük a „fast fashion” riasztó környezetterhelő hatásait. Decemberig további szabályok várhatók, amelyek a szennyező fizet-elv és a gyártók kiterjesztett felelősségén alapszik majd.

„Ezek mellett pedig az is fontos, hogy mi, fogyasztók is tudatosak legyünk a ruhavásárlás során (is)”

– írják.

A textilipar környezetszennyező működéséről mi is többször írtunk. A Greenpeace szerint az is óriási baj, hogy a jelenleg létező ruhák közel 70 százaléka szintetikusan előállított anyagokból készül, az pedig, hogy kőolajszármazékkal borítjuk és dekoráljuk a testünket, nem csak a Földnek árt, az emberi bőrnek sem tesz jót. Befedni magunkat poliészterrel, nagyjából annyira természetes, egészséges és környezettudatos, mint a kertünket beborítani műfűvel.

Ahogy írtuk, nemcsak a poliészter előretörése a baj: egy futószalagon készült ruha előállításában alig van olyan mozzanat, amely valamilyen szempontból ne lenne problémás. A festés során rengeteg kemikália jut be az anyagokba, sokszor a nagy márkák is olyan Európán kívüli helyen festetnek, ahonnan az EU-s szabályozások már alig látszanak – elég például a ruhaipari óriásra, Törökországra gondolni.

A legnagyobb világmárkák ruháiban rendre találnak festésből származó rákkeltő anyagokat és más, potenciálisan veszélyes vegyszereket.

Amikor a divatipar által okozott károkat lajstromozzuk, afölött sem hunyhatunk szemet, hogy az ágazat ökológiai lábnyomán – ha a gyártás nem lenne önmagában elég – hatalmasat dob a nyersanyagok és a késztermékek utaztatása is. Akár több ezer kilométer belekerülhet egy pólóba már azelőtt, hogy egyáltalán kikerülne valamelyik fast fashion áruház polcára.

A fast fashionok bűnlajstromát hosszan lehetne folytatni, ráadásul egy szomorú évforduló is közeleg: 2013. április 24-én konstrukciós hiba és túlterhelés miatt összeomlott a bangladesi Savarban található Rana Plaza. A katasztrófában 1134-en veszítettek életüket, és több mint 2500 ember megsérült. Legtöbben közülük az épület felsőbb szintjein a nyugati piacokra, például a Primarknak termelő ruhagyárakban dolgoztak. Az áldozatok több mint fele nő volt, és nagyon sok, a gyár óvodáiba járó gyerek is meghalt. A Rana Plazát eredetileg négyemeletesre tervezték, de később mindenféle engedély nélkül még négy emeletet ráépítettek.

Az épület, amelybe sokak szerint kódolva volt a katasztrófa, a fast fashion láncok kizsákmányolásának szimbólumává vált. Aztán a történteknek mégsem lett sok hatásuk. Sőt, a fast fashionok mellett időközben a még gyorsabb ultra fast fashionok is megjelentek, mint amilyen a Shein.

Jó hír lehet egyrészt, hogy az Európai Unióban 2025 januárjáig a textilek (ruhák, takarók, lepedők, függönyök, cipők, kalapok, matracok és szőnyegek) külön gyűjtését is meg kell oldani a településeken,

cél, hogy 2035-re 65 százalékra nőjön az újrahasznosítás aránya, és mindössze 10 százalékra csökkenjen a hulladéklerakás.

Ősszel megkérdeztük a Molt, mit jelent a szektor számára az új hulladékszabályozás. „A gyártási, termelési, szabászati hulladék nem tartozik a koncesszió hatálya alá, az ilyen hulladékkal rendelkező cégek a koncesszió előtti gyakorlatnak megfelelően intézhetik tovább az ilyen jellegű hulladékaiknak a kezeltetését” – válaszolta akkor a cég. Az is kérdés persze, hogy az új rendszerben hova kerülnek majd a magyar lakosság által kiszanált ruhák, erre vélhetően lassan megszületik a válasz.

További jó hír, hogy egyre nagyobb fordulatszámon pörög a használtruha-piac; annyira, hogy a következő 5-10 évben akár mainstream vásárlási formává is válhat, és bármilyen hihetetlenül hangzik elsőre, még a fast fashiont is elkezdte megszorongatni. A külföldön dübörgő second hand iparág jó pár éve nálunk is jelentősen növekszik, de nemcsak a spórolás, hanem a környezettudatosság és a Z generáció vásárlási szokásai is hajtják. (Erről a jelenségről itt írtunk részletesen.)