Trump ökölrázása mutatja, a félelmi ösztönök mennyire kiszámíthatatlanok

Senki nem tudhatja, hogyan viselkedne egy kritikus, az életét is veszélyeztető helyzetben, amíg át nem éli – ezt mondják legalábbis azok, akik ténylegesen átéltek hasonlót. Hogy Donald Trump előzetesen hogyan képzelte el magát egy ilyen helyzetben, illetve sejtette-e, hogy alig egy perccel egy, a fülét ért lövés után véres arccal, indulatosan harcra buzdítja a híveit – azt nem tudhatjuk. A reakciója mindenesetre sokak számára hathatott különösnek egy olyan helyzetben, amelyben két centin múlott az élete. Vagy ahogy ő fogalmazott később az újságíróknak: „most nem kellene itt lennem, halottnak kellene lennem”.

A videófelvételeknek és a bekapcsolva maradt mikrofonnak tulajdoníthatóan ugyanis jól rekonstruálható, milyen szavakkal és gesztusokkal reagált az exelnök a merényletre. Trump a lövést érzékelve a füléhez kapott, majd szinte rögtön lebukott a pulpitusa mögé. Amíg a földön feküdt, és körbevették a Secret Service ügynökei, az egyikük szólt neki, hogy most már induljanak, Trump viszont a cipőjét kezdte emlegetni, és háromszor is elismételte, hogy hadd vegye fel a cipőjét. Amikor nagyjából egy perc múlva az ügynökök felsegítették, és le akarták vezetni a színpadról, Trump kibújt a fekete öltönyösök gyűrűjéből, és rázni kezdte az öklét, azt kiabálva a hallgatóságának, hogy „fight!”, azaz harcoljunk.

Dr. Belső Nóra pszichiáter szerint az akut stresszre adott jellemző reakció a küzdj vagy menekülj ösztönös választása, amelyek hatására megnő a szervezetben a stresszhormonok, az adrenalin, a noradrenalin és a kortizol szintje, a belső automatizmusok egy része pedig az élet mentésére irányul. „Ez Donald Trumpnál is lejátszódott, amikor reflexből leguggolt. Az automatizmusok másik része viszont egy kiszámíthatatlan cselekvéssorozatot indít el, és hogy ez racionális vagy irracionális cselekvést vált-e ki, az számos összetevőtől függ” – magyarázza Belső Nóra, aki szerint a cipőjének folyamatos emlegetése egyértelműen Trump zavartságának jeleit mutatja. „Ha valaki a veszélyt érzékelve a földre veti magát, gyakran egyfajta bénult vagy sokkos állapotba kerül, és a külvilág racionális ingereit nem vagy csak bizonyos idő elteltével tudja befogadni.”

Trump furcsa ragaszkodása a cipőjéhez különösen izgatni kezdte a közvélemény fantáziáját. Az exelnök később úgy magyarázta az esetet, hogy az ügynökök olyan erővel vitték a földre, hogy leesett róla a cipője, pedig az szorosan simult addig a lábára. A színpad hátsó részén készült felvételek lassításán az is látszik, ahogy a cipő esés közben két darabra hullott, a megfejtések szerint pedig egy emelőbetét volt az a tárgy, ami kirepült Trump cipőjéből. De hogy ezekben a kritikus pillanatokban miért éppen a magasított cipő visszaszerzése volt a megtámadott politikus legfőbb gondolata, azt megint csak találgatni tudjuk.

Váratlan reakciók

Theodore Roosevelt 1912 októberében egy hasonló kampánygyűlésen vett részt Milwaukee-ban, amikor egy New York-i kocsmáros mellbe lőtte. Az Egyesült Államok 26. elnöke, miután gyakorlott vadászként és anatómusként szakszerűen felmérte a helyzetet, és azt tapasztalta, hogy nem köhög vért, a golyó így nem érhette el a tüdejét, biztosította a tömeget arról, hogy jól van. „Nem tudom, hogy ezt teljesen megértitek-e, de engem az imént éppen meglőttek”, mondta, majd kigombolta a mellényét, ami alatt láthatóvá vált a véres inge, majd elmagyarázta a közönségnek, hogy vélhetően a mellényzsebében lévő sokoldalnyi papír és a szemüvegtokja mentette meg, a pisztolygolyó viszont most is benne van, így rövidít a beszédén, amit végül tényleg el is mondott.

Belső Nóra szerint Donald Trump feltehetően szintén azt érzékelte, hogy nem kapott halálos sebet, és nincs is további életveszélyben, így felállt, és

visszahelyezte magát abba a szerepbe, amelyben szerinte a szavazói is látni szeretnék őt: egy erős és harcos vezető karakterébe.

„Másrészt – teszi hozzá a szakember – Donald Trump egy átlagtól jelentősen eltérő személyiség, így az átlagostól eltérő stresszreakció sem tűnik tőle annyira meglepőnek. Trump személyiségében eddig is megfigyelhető volt a hősszerepben való tetszelgés, amivel másokban csodálatot válthat ki, most pedig felmutatta azt a bátor vezetőt, aki túlél egy gyilkos támadást is” – fogalmaz a szakember.

Az amerikai Vox elemzése szerint a rögtön „ikonikus”-ként jellemzett ökölbeszorítós fotón Donald Trump nemcsak erőt sugároz, de a nyilvános szereplés és a pillanat maximalizálásának ösztönét is beveti.

„Véres. A sokk kezdeti fázisában van. Mégis rájön: »Várj, itt van egy médialehetőség is, ezt ki kell használni, mielőtt még lejönnék a színpadról. Kit érdekel, hogy van-e más merénylő?«”

– rekonstruálta az elnökjelölt feltételezett gondolatsorát a Vox újságírója, aki szerint mindez elég lenyűgöző tett, és kétli, hogy sok politikusnak lett volna hasonló lélekjelenléte. De éppen ez a képessége magyarázza szerinte, Trump hogyan maradhatott a közélet egyik főszereplője az elmúlt kilenc évben.

Belső Nóra úgy gondolja, Trump viselkedését mindemellett nagyban magyarázhatja az a tény is, hogy az Egyesült Államok vezetőit alaposan felkészítik hasonló támadásokra. „Amikor nagy hatalmú politikusok megjelennek valahol nyilvánosan, a tudatukban benne van, hogy bármilyen alapos védelmet kapnak is, bármikor rájuk lőhetnek.

Ezért valószínűleg megtanulnak túllépni az ösztöneiken, és nem a félelem reakcióit adni éles helyzetekben.”

A pszichiáter szerint ez hasonló kondicionálást jelenthet, mint amit a hivatásos katonák vagy a rendőrök kapnak.

Érdemes megfigyelni a Trump mögötti közönség tagjainak viselkedését is. A lövések hangjára, és látva a republikánus elnökjelölt földre bukását, a résztvevők döntő része kiáltozni kezdett, és a széksorok között próbált menekülni. Az első sorban azonban feltűnhet egy nő, aki Jézus az én megváltóm, Trump az én elnököm feliratú sapkájában az ijedség minimális jelét sem adva előveszi a telefonját, és gondosan rögzíteni kezdi a körülötte lévő kaotikus eseményeket. Belső Nóra szerint ez ugyanúgy lehet egyfajta zavarodottság jele.

„Az akut stressz hatására kialakult, beszűkült tudatállapotban valaki egy olyan automatikus cselekvéssort végezhet, ami a mindennapjai része. Ahogy Donald Trump ökölrázó mozdulatsora is lehet annyira begyakorolt mostanra, hogy számára automatizmussá vált.”

Marad-e PTSD?

Azt, hogy 1963 novemberében pontosan mi zajlott a John F. Kennedy elnököt és feleségét szállító nyitott limuzin hátsó ülésén, miután Lee Harvey Oswald leadta lövéseit, a korabeli tévéfelvételeken kívül a Secret Service egyik jelen lévő ügynökének beszámolójából tudjuk.

A ma már 92 éves Clint Hill volt az az ügynök, aki a lövések leadása után felmászott JFK limuzinjának hátsó ülésére, így közvetlen közelről láthatta az azóta a világot bejárt jelenetet, amint Jackie Kennedy hirtelen az autó csomagtartója felé kezdett mászni. Hill a JFK-gyilkosságot vizsgáló Warren-bizottságnak később azt mondta: a sokkos állapotban lévő first lady ekkor nemcsak menekült, hanem az elnök koponyájából kiszakadt részeket próbálta meg összeszedni. Jackie Kennedy később erre a tettére nem emlékezett, onnantól azonban egész életében poszttraumásstressz-szindrómában szenvedett, és a halála előtt nem sokkal arról beszélt: nagyon sajnálja, hogy nem tudta túltenni magát az egykori férje elleni merénylet emlékén.

Donald Trump esete persze ennél jóval szerencsésebben alakult, de a magyar pszichiáter szerint egyébként is nagyon változó, hogy egy sokkszerű élménnyel mennyi idő alatt küzd meg valaki: bizonyos lelki alkatok egyszerűen örülnek, hogy életben maradtak, mások csak néhány hónap alatt vannak túl rajta, míg megint másokat az életük végéig kísért a sokkélmény.