Vintage-be, vintage-be! – kiáltott fel a Met-gála, a sztárok meg fityiszt mutattak neki

2024. május 7. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint kedd éjjel megtartották a divatvilág egyik (ha nem a) legfontosabb éves rendezvényét, a New York-i Met-gálát. Az est fő szervezője a Vogue magazin főszerkesztője, Anna Wintour, a legnagyobb sztárokat felvonultató gála minden évben a Metropolitan Museum éppen megnyíló divatkiállítását ünnepli (no és persze pénzt gyűjt). A Met-gála különlegessége, hogy nem egy egyszerű vörös szőnyeges tucatbuli, a meghívottak ugyanis szigorú dress code szerint felöltözve vehetnek részt rajta. A „szigorút” azért nem kell halálosan komolyan venni, a megadott dress code többnyire épp annyira talányos, hogy kellő mértékű szabadságot adjon a szettjeiket tervező hírességeknek és stylistjaiknak. Jennifer Lopez például az est házigazdájaként sem volt hajlandó eltérni a jól bevált trendektől, Schiaparelli pucérruháját kristályok és gyöngyök borították.

Jennifer Lopez, az est egyik házigazdája – Fotó: Taylor Hill / Getty Images
Jennifer Lopez, az est egyik házigazdája – Fotó: Taylor Hill / Getty Images

És akkor most lássuk, milyen kapaszkodókat kaptak idén a meghívottak!

Az idei kiállítás címe Sleeping beauties: Reawakening Fashion, azaz Csipkerózsikák: Újraéledő divat. A tárlaton olyan archív tervezői darabokat mutatnak be az elmúlt közel négyszáz évből, amelyeket eddig vagy soha, vagy csak egy-egy alkalommal láthatott a nagyközönség. Sok ruha ugyanis a kifutó után egyből a raktárban találja magát, ahonnan rosszabb esetben aztán soha nem is kerül ki. Ezek a ruhák aztán szép lassan feledésbe merülnek – ezt próbálja kompenzálni a Met kiállítása. Több archív ruhát olyan kortárs tervezői darabokkal együtt állítanak ki, amelyek valamilyen formában megidézik az elődeiket. A kiállítás kurátora szerint ezzel a fenntarthatóságot és regeneratív termelési formákat hangsúlyozzák.

De nem csak a kiállítás témája és küldetése adhatott támpontot a sztároknak, a gálának ugyanis dress code-ja is van, ez idén a The Garden of Time, azaz Az idő kertje, ami J. G. Ballard 1962-es azonos című novellájára utal. De miről is szól ez a történet (amit angolul itt lehet elolvasni)?

Axel gróf és felesége békésen éldegélnek magas kőfallal körbevett villájukban, amit különleges kert ölel körbe. Ebben a kertben olyan virágok nőnek, amelyek leszakítva – méretüktől függően – percekkel vagy akár napokkal is képesek visszaforgatni az időt. Axel gróf esténként le is szakít egyet. Miért van erre szükség? Azért, mert a kőfalon túl, a horizonton fenyegető embertömeg közeledik. Hogy ez mi, rendezetlen horda vagy hadsereg, éhes embertömeg vagy a civilizáció, az ipari forradalom, az egyre gyorsabban közeledő technológiai fejlődés és a vele együtt járó klímakatasztrófák, nem tudni. Egy biztos: ha eléri a kertet, elpusztítja. A kert pedig haldoklik, a virágok egyre fogynak, ráadásul egyre kisebbek és egyre hatástalanabbak. Az elkerülhetetlen vég utoléri az Axel házaspárt, a horda lerombolja a kőfalat és lerohanja a villát az elsivatagosodott kert közepén, miközben az utolsó virágszálakat leszakító Axel és Axelné kővé dermedve, egy csipkebokor mögé rejtve áll az egykori éden közepén.

Nem nehéz összekötni a novella üzenetét a kiállításéval, de ha valakinek ez sem lenne elég, a Vogue a gyengébbek kedvéért elég egyértelművé tette, hogy idén szívesen látja a virágokat a Met-gála szőnyegén. A gála előbulijának (igen, ilyen is van) dress code-ja ugyanis egyszerűen az volt: Florals for spring (Virágok tavaszra), ami nem rossz beszólás a tavaszi virágtrendekért nem túlzottan rajongó Miranda Pristley-nek, Az ördög Pradát visel kőszívű főszerkesztőjének.

De lássuk, mennyire értették (vagy akarták érteni) az idei Met-gála témáját a meghívott hírességek! Spoiler: nem igazán.

Akik vették az adást

Hiába az erős üzenet, és az évek óta hódító vintage-őrület, a hollywoodi sztárok ismét bizonyították, hogy hidegen hagyják őket a környezettudatos hóbortok, a Met-gálán eltörpült azoknak az aránya, akik legalább megidéztek egy-egy vintage darabot.

Kezdjük rögtön az est egyik házigazdájával, az utóbbi időben a vintage királynőjének is kikiáltott Zendayával (az ő stílusfejlődéséről ebben a cikkben írtunk részletesen). A színésznő kimaxolta a Met-gálás visszatérését, kétszer is végigvonult a vörös szőnyegen. Először egy egyedileg gyártott Maison Margielában, ami a divatház jelenlegi tervezőjének, John Gallianónak egy 1999-es, még a Dior számára tervezett estélyijének újragondolása.

Zendaya Maison Margielában – Fotó: Gotham / Getty Images
Zendaya Maison Margielában – Fotó: Gotham / Getty Images

Másodszorra pedig egy vintage báli ruhát öltött magára a Givenchy 1996-os tavaszi couture kollekciójából, amelyet történetesen szintén John Galliano tervezett. A ruhát egy rózsacsokor formájú fejdísszel párosította, amelyet Philip Treacy tervezett Alexander McQueen 2007-es kollekciójához. És ha már Galliano: a fiatal színésznő a gála előtti estén megrendezett vacsorán is egy – a témához tökéletesen passzoló – vintage ruhában jelent meg, amit a tervező 1998-as kollekciójából választott.

Zendaya vintage Givenchyban – Fotó: Angela Weiss / AFP
Zendaya vintage Givenchyban – Fotó: Angela Weiss / AFP

Rajta kívül egy híresség vonult csak fel vintage darabban: Kendall Jenner egy ’99-es (Alexander McQueen által tervezett) Givenchy estélyit választott az alkalomra. A modell később az afterpartyra egy 1997-es Alexander McQueen-féle Givenchy ruhába is átöltözött.

A vintage darabok viselését persze több minden is akadályozhatja, sok esetben például nincsenek is olyan állapotban, hogy bárki viselje őket (emlékezzünk csak, mi történt Marylin Monroe ikonikus ruhájával, miután Kim Kardashian belepréselte magát a 2022-es Met-gálán). Ráadásul a divatházak sokszor nem engedélyezik, hogy az archív darabokat átszabják, ezért sok múlik azon is, hogy ráillik-e a ruha az azt viselni kívánóra. Talán ezért is választotta több híresség inkább az újrakreálást. Nicole Kidman például egy 1951-es Balenciaga estélyit nézett ki magának az eseményre, amit a divatház alkotott újra számára. Lana Del Rey Alexander McQueenben vonult végig a vörös szőnyegen, amit a divatház alapítójának 2006-os őszi–téli kollekciója ihletett. Brie Larson pedig egy 2007-es Prada ruhából inspirálódott.

Nicole Kidman Balenciagában – Fotó: Gotham / Getty Images; Lana Del Rey Alexander McQueenben – Fotó: Gotham / Getty Images Nicole Kidman Balenciagában – Fotó: Gotham / Getty Images; Lana Del Rey Alexander McQueenben – Fotó: Gotham / Getty Images
Nicole Kidman Balenciagában – Fotó: Gotham / Getty Images; Lana Del Rey Alexander McQueenben – Fotó: Gotham / Getty Images

De olyanok is akadtak, akik az újrahasznosított anyagok mellett tették le a garast. Naomi Watts ruhája például egy régi asztalterítőből készült, Demi Moore pedig egy strukturált Harris Reed kreációban jelent meg, aminek az anyagát egy régi tapéta adta. De Amanda Seyfried is a fenntarthatóságra voksolt, amikor arra kérte a Pradát, hogy legalább részben újrahasznosított anyagból készítsék el a virágokkal teletűzdelt alufóliára hajazó ruháját. A gyűrött ezüst szatén a divatház 2009-es tavaszi kollekciójából származó maradék anyag.

Demi Moore Harris Reedben – Fotó: Jamie McCarthy Getty Images / AFP; Amanda Seyfried Pradában – Fotó: Marleen Moise / Getty Images / AFP Demi Moore Harris Reedben – Fotó: Jamie McCarthy Getty Images / AFP; Amanda Seyfried Pradában – Fotó: Marleen Moise / Getty Images / AFP
Demi Moore Harris Reedben – Fotó: Jamie McCarthy Getty Images / AFP; Amanda Seyfried Pradában – Fotó: Marleen Moise / Getty Images / AFP

A legmerészebben viszont Chloë Sevigny nyúlt a múlthoz, az ő ruháját viktoriánus korabeli szövetekből varrták össze.

Akik elcsípték a végét

Nem túl meglepő módon ellepték a virágok a Met-gála lépcsőjét. Virágba borultak a Loewe múzsái is, akik a divatház kreatív igazgatója és az idei Met-gála tiszteletbeli házigazdája, Jonathan Anderson oldalán vonultak fel. Greta Lee, Ayo Edebiri és Taylor Russell is a tervező darabjaiban jelent meg, utóbbi a novellabeli grófné szoborrá dermedését is megidézte a ruhája felsőrészével. Loewe-ben jelent meg egyébként a gálán az est háziasszonya, Anna Wintour is, ő egy virágos kabátot választott az alkalomra.

Loewe-múzsák: Ayo Edebiri – Fotó: John Shearer / Getty Images; Taylor Russel – Fotó: Kevin Mazur / MG24 / Getty Images; Greta Lee – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images Loewe-múzsák: Ayo Edebiri – Fotó: John Shearer / Getty Images; Taylor Russel – Fotó: Kevin Mazur / MG24 / Getty Images; Greta Lee – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images
Loewe-múzsák: Ayo Edebiri – Fotó: John Shearer / Getty Images; Taylor Russel – Fotó: Kevin Mazur / MG24 / Getty Images; Greta Lee – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images
Loewe-múzsák: Ayo Edebiri – Fotó: John Shearer / Getty Images; Taylor Russel – Fotó: Kevin Mazur / MG24 / Getty Images; Greta Lee – Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images

Ha már szobor: az egyik legmeglepőbb szett egyértelműen Tyláé, az énekeső ugyanis nemcsak átvitt értelemben változott szoborrá ebben a Balmain ruhában, hanem szó szerint is: mivel nem nagyon tudott lépni ebben a dresszben, négy segítője cipelte fel a múzeum lépcsőjén.

Tyla egy Balmain szoborruhában – Fotó: Angela Weiss / AFP
Tyla egy Balmain szoborruhában – Fotó: Angela Weiss / AFP

Bár a férfiak többsége idén sem erőltette meg magát különösebben, azért akadtak visszafogott, de izgalmas megjelenések, például a legutóbb a Challengersben látott Josh O’Connor, aki virágos Loewe cipőben, és filmbeli barátja-ellenfele, Mike Faist, aki pedig egy gigantikus Loewe kitűzőben lépett a szőnyegre. Az utóbbi években stílusikon státuszba emelkedő Colman Domingo pedig egész egyszerűen egy virágcsokorral a kezében vonult be a gálára. De olyanok is akadtak, akik komolyan vették a házi feladatot, Bad Bunny (az est egyik házigazdájaként) és Barry Keoghan például beöltöztek az időkertet nevelgető Axel grófnak (előbbi a Maison Margiela, utóbbi a Burberry kreációjában).

Bad Bunny Maison Margielában – Fotó: Angela Weiss / AFP; Barry Keoghan Burberryben – Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images / AFP Bad Bunny Maison Margielában – Fotó: Angela Weiss / AFP; Barry Keoghan Burberryben – Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images / AFP
Bad Bunny Maison Margielában – Fotó: Angela Weiss / AFP; Barry Keoghan Burberryben – Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images / AFP

Akadtak szép számmal párok is a gálán, az első alkalommal részt vevő és rögtön házigazdáskodó Chris Hemsworth például egy egyszerű fehér Tom Ford szmokingban jelent meg, az unalomtól a felesége, Elsa Pataky görög istennőket idéző arany estélyije mentette meg. Sokkal jobban ment viszont a páros beöltözés Eddie Redmayne-nek és a feleségének, Hannah Bagshawe-nek (a szett a londoni tervező, Steve O Smith kreációja):

Eddie Redmayne és Hannah Bagshawe összeillő ruhában – Fotó: John Shearer / Getty Images
Eddie Redmayne és Hannah Bagshawe összeillő ruhában – Fotó: John Shearer / Getty Images

Visszatérve a tavaszhoz: bár a legtöbb híresség nem bonyolította túl a virágos tematikát, akadt néhány említésre méltó szett. Sydney Sweeney például a Met-gála alkalmából feketére festette a haját, és hatalmas Miu Miu tüllestélyiben vonult végig a vörös szőnyegen.

Szőke helyett fekete hajú Sydney Sweeney – Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images / AFP
Szőke helyett fekete hajú Sydney Sweeney – Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images / AFP

Elle Fanning pedig azzal bizonyította, hogy nem csak a novella címéig jutott az olvasásban, hogy nem hagyományos, hanem kristályszerű virágnak öltözött – pont olyannak, amilyen Axel gróf kertjében is nőtt. Mindezt Balmainben tette.

Elle Fanning kristályvirágnak öltözött – Fotó: Angela Weiss / AFP
Elle Fanning kristályvirágnak öltözött – Fotó: Angela Weiss / AFP

Akik meg se hallották

Szép számmal akadtak persze olyanok is, akik fittyet hánytak a dress code-ra. Így tett például Doja Cat, aki inkább a magamutogatást választotta, és egy teljesen átlátszó, vizesnek tűnő (valójában hajzselével bekent) Vetements pólóruhát viselt a gálán. Ezt egyébként azzal indokolta, hogy a fehér póló időtálló.

Doja Cat Vetements ruhában – Fotó: Cindy Ord / Mg24 / Getty Images
Doja Cat Vetements ruhában – Fotó: Cindy Ord / Mg24 / Getty Images

Rita Ora sem bízott sokat a képzeletre, ő nem virágokat, inkább a nagymamája zsinórfüggönyét idézte meg a vörös szőnyegen. Állítása szerint néhány üveggyöngy nagyon régi, az időszámításunk előtti első és második századi Rómából és Egyiptomból származik, szóval a maga módján azért rímelt a témára is. Csak le ne üljön bennük.

Rita Ora Marni függönyruhában és Taika Waititi Marni öltönyben – Fotó: Jamie Mccarthy / Getty Images
Rita Ora Marni függönyruhában és Taika Waititi Marni öltönyben – Fotó: Jamie Mccarthy / Getty Images

FKA Twigs is csak gyémántokkal takargatta magát, az egyedileg gyártott Stella McCartney kabátja alapján neki a nagymama spagettije hiányzott a legjobban.

FKA Twigs Stella McCartney-ben – Fotó: Kevin Mazur / Mg24 / Getty Images; Jennifer Lopez Schiaparelliben – Fotó: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images
FKA Twigs Stella McCartney-ben – Fotó: Kevin Mazur / Mg24 / Getty Images; Jennifer Lopez Schiaparelliben – Fotó: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images

És olyanok is akadtak, akik a drámai belépő oltárán áldozták fel a tematikát. Kylie Jenner például már másodszorra sütött el esküvői ruhát a Met-gála lépcsőin (ezúttal Oscar de la Rentában) – igaz, a tervezők szerint ezt a ruhát nem az esküvők, hanem a kerti szobrok ihlették.

Kylie Jenner Oscar de la Rentában – Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images / AFP
Kylie Jenner Oscar de la Rentában – Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images / AFP

Cardi B pedig az anyagkimaxolásra ment rá a kínai tervező, Windowsen egyedileg gyártott tüllestélyijében, amit egy gigantikus turbánnal, gigantikus gyémántokkal és gigantikus zöld műkörmökkel párosított. A rappernek kilencen segítettek felmenni a lépcsőn.

Cardi B Windowsenben – Fotó: Angela Weiss / AFP
Cardi B Windowsenben – Fotó: Angela Weiss / AFP

És akkor a végére egy látványos pocakleleplezés. Adwoah Aboah brit modell a Met-gálán mutatta meg először a terheshasát – egy H&M kreációban. A vintage, az újrahasznosítás és a környezetvédelem szellemében megrendezett Met-gála legjobb és legrosszabb szettjeinek összeállítását zárjuk is ezzel a remek (bár nem túl bolygóbarát) fast fashion-pillanattal:

Adwoah Aboah H&M-ben – Fotó: Taylor Hill / Getty Images
Adwoah Aboah H&M-ben – Fotó: Taylor Hill / Getty Images
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!