Újra férjhez ment Vajna Tímea

2023. december 27. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Újra férjhez ment Vajna (leánykori nevén Palácsik) Tímea. Új férje a Reál bolthálózatot alapítói közé tartozó Ráthonyi Zoltán milliárdos vállalkozó

– derült ki a vállalkozó, influenszer, híres özvegy december 27-i Instagram-posztjából. A posztot alaposan átvizsgálva kiderül, hogy Palácsik nemcsak hogy megjelölte Ráthonyi Zoltánt, hanem már az Instagram-oldal is „Tímea Palácsik Ráthonyi” név alatt fut. Az eljegyzésre egyébként már 2021 nyarán sor került.

A 41 éves Palácsik Tímea 2013 és 2019 között volt a magyar származású hollywoodi producerből magyar film- és kaszinóipari mogullá avanzsált Andy Vajna felesége; megözvegyülésével nagyjából 40 milliárd forintnyi vagyonra tett szert, ehhez jön még az a nagyjából 3 milliárd forintnyi dollár, amihez az egyébként Los Angelesben élő Palácsik csak a 2022 tavaszán megkapott amerikai állampolgársággal férhetett hozzá.

A debreceni származású Ráthonyi család az egyik legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi láncról, a Reálról ismert. A NER-hez üzletileg is több szálon köthető család vagyonát 7–9 milliárd forint közöttire taksálják. Palácsik és Ráthonyi viszonya 2020-ban üzleti síkon is virágba borult, amikor a Ráthonyi család Alaszka 2000 Kft. nevű cége beszállt a Kempinski Hotel oldalában működő, Vajna-féle Nobu luxusétterembe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!