Úgy éreztem magam, mint egy kétéves, aki teljesen tehetetlen

• Az elmúlt években drámaian csökkent a pszichiátriai betegeket ellátó intézmények száma Magyarországon, miközben egyre többen szorulnának ellátásra, és az öngyilkosságok száma is nőtt az utóbbi években.
• A koronavírus-járvány miatti korlátozások negatív hatással voltak a pszichés állapotra. Azoknak azonban, akiknek nincs pénzük magánpszichiáterre, szinte elérhetetlen a segítség. Mindössze 45 gyermekpszichiáter dolgozik az országban, és mintegy 600-700 pszichiáter.
• A sürgősségi ellátásba bekerülők is gyakran kaotikus helyzettel találkoznak. „Inkább kihordom lábon az összeomlást, csak soha többet ne kerüljek zárt osztályra” – foglalta össze riportalanyunk.
• Azoknak a helyzete is kilátástalan, akiknek a családjában mentális betegséggel küzdő ember van. A pszichiátriai otthonokban sincs hely, oda 10-15 év is lehet a várakozási idő.
• A magyar pszichiátria helyzetéről és a társadalom mentális állapotáról szóló sorozatunkban elsőként a rendszer működését vizsgáljuk, valamint azt, hogyan hatnak az ellátás hiányosságai a társadalomra.

„Ketten hangosan kiabáltak, hogy valaki hozzon egy defibrillátort, de sajnos esélytelennek tűnt a helyzet. A pláza dolgozói közben szóltak az embereknek, hogy senki ne fényképezzen a telefonjával” – emlékezett vissza egy szemtanú arra a közelmúltbeli napra, amikor egy jól szituált, idős nő öngyilkos lett a Mammut bevásárlóközpontban. Az elmúlt 13 évben nyolcan vetettek véget életüknek a plázában, egy 36 éves férfi éppen november végén. Szintén novemberben egy 15 éves diák ugrott ki a Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről, és az iskola belső aulájába zuhant.

Az említettek kiragadott példák ugyan, de tükrözik a tendenciát: egyre többen vannak egyre rosszabbul – a rendszer pedig sokszor hagyja cserben őket. Magyarországon 2020-ban az előző évhez képest 10, Budapesten 30 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. A szeptemberi Eurostat-adatok szerint egész Európában Dél-Alföldön haltak meg a legtöbben öngyilkosság miatt. Pedig az ilyen esetek megelőzésében kulcsszerepe van a pszichiátriai ellátásnak, ugyanis az öngyilkosságok hátterében 90 százalékában kimutatható olyan zavar, ami eléri a pszichés betegség szintjét.

Magyarországon 2018-ban 143 485 embert gondoztak valamilyen pszichiátriai betegség miatt. Több mint 27 ezer embert diagnosztizáltak skizofréniával, négyezernél is többeket kezeltek alkoholfüggőséggel.

A mentális betegségek által okozott halálozás Magyarországon 3,1 százalék volt 2018-ban. Igaz, ez jobb az EU 3,7-es átlagánál. 2016-ban az unióban még így is 165 ezren haltak meg mentális és viselkedési rendellenességek miatt.

A pszichiátriai ellátás állapota közel sem csak a betegeket érinti, ugyanis a problémák kezelése gazdasági szempontból is kifizetődő lenne, és az egész társadalom érdekét szolgálná. Szakemberekkel beszélgettünk arról, milyen állapotban van a magyar pszichiátriai ellátás, és miért kezelik még mindig mostohagyerekként a mentális jóllétet.

A Lipótmező bezárása indította el a cunamit

Ha a magyar pszichiátriai ellátás általános problémáit akarjuk feltárni, muszáj visszamenni az időben egészen 2007-ig, az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézetet (OPNI) bezárásáig.

„A Lipót bezárása durva retorzió volt a szakmának. Különösen azért, mert úgy volt, hogy a felszabadult forrásokat majd a járóbeteg-ellátásra fogják fordítani, de ez nem történt meg.

A Lipót bezárása elindított egy cunamit, ami időnként megállni látszik, de aztán újabb lökést kap”

– mondja dr. Szekeres György, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke.

A ma már műemléknek titulált komplexum 1868-ban épült fel, és a gyógyítás mellett tudományos kutatások, valamint oktatási tevékenység is folyt az intézményben. A köznyelvben csak „Lipótként” emlegetett pszichiátriai intézet utolsó főigazgatója dr. Nagy László volt, aki májusban a hatoscsatorna műsorában mesélt az OPNI felszámolásáról, ami miatt több száz beteg esett ki az ellátórendszerből. Szerinte hivatalos magyarázatot sosem kaptak arra, valójában miért is kellett bezárni az intézményt. Folyosói pletykák szerint valaki kiszemelhette magának az értékes ingatlant, ami a Parlament után az ország második legnagyobb épülete. A bezárás után rengeteg beteg ült még hetekig a lelakatolt Lipót előtt, mert képtelenek voltak elfogadni, hogy vége.

„Lipóton az erdőben kóvályogtak, én ott találkoztam betegeimmel” – tette hozzá Nagy László, aki szerint informálisan értesültek arról, hogy a betegeik között és országosan is jelentősen megnövekedett az öngyilkosságok száma. Az OPNI volt vezetője szerint úgy kellett kuncsorogni a fővárosi kórházaknál, hogy átvegyék a betegeket, ami több-kevesebb sikerrel megtörtént ugyan, de jelentős terheket rótt a befogadó intézményekre.

Azóta eltelt 16 év, az OPNI pedig üresen áll, és napról napra egyre rosszabb állapotba kerül. Ahogy az már tavaly kiderült, a Közép-európai Oktatási Alapítvány kapta meg a lipótmezei terület egy részét, hogy ott közpénzből finanszírozott tandíjas középiskolát indítson – az eredeti tervek szerint – 2023-ban.

Hiányszakma a pszichiátria

Szekeres György szerint a pszichiátriai osztályok felszámolása nem specifikusan magyar jelenség, világszerte inkább az ambuláns ellátás kerül fókuszba. Az ideális az, ha a betegek a lakóhelyük közelében is el tudnak járni kezelésekre, és be tudják szerezni a szükséges gyógyszereket.

„Én 13 éve élek és dolgozom Budapesten, azóta megszűnt például az akut pszichiátriai osztály a Bajcsy-Zsilinszky kórházban, de felszámolták a Merényi Gusztáv kórház pszichiátriai osztályát és a Pomázon működő pszichiátriát is” – sorolja a szakértő. A megszűnések után persze mehet a zsonglőrködés a számokkal, hogy a fedél és ellátás nélkül maradt betegeket melyik más intézmény tudja befogadni.

„Az elmúlt évek alatt nagyon lecsökkent az ágyszám, ami nem biztos, hogy megjelenik a hivatalos dokumentumokban. Papíron ugye a Lipót ágyait is szétosztották. A kórházakra háruló teher, a betegforgalom egyre csak nő, de a fizikai tér nem” – tette hozzá Szekeres György.

Arról csak becslések vannak, hogy jelenleg pontosan hány pszichiáter dolgozik itthon. A Magyar Pszichiátriai Társaságnak van erről hozzávetőleges információja, de az sem pontos, hiszen a tagság nem kötelező a szakma gyakorlásához. Szekeresék szerint körülbelül 600-700 aktív pszichiáter van az országban.

Azt lehet tudni, hogy 2018-ban 403 pszichiáter szakorvos dolgozott az állami ellátásban, és mindössze 45 gyermekpszichiáter. Abban az évben a fekvőbeteg-ellátásból 79 orvos és 178 szakdolgozó hiányzott.

Míg Magyarországon 100 ezer lakosra 15 pszichiáter jutott, addig például Németországban 27.

„Magyarországon a pszichiátria már 2013 óta hiányszakma, és a szakemberhiány abban is megmutatkozik, hogy nincs elég ápoló. Az utóbbi időkben a nővérekért megy a harc” – állítja Szekeres György, aki szerint azért nincs elegendő ápoló, mert egyre kevesebben vesznek részt a szakképzésben. A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint a rendszer túlterhelt, ennek következménye, hogy sokszor csak a gyógyszerfelírásra van idő. A gondozók igyekeznek úgy szervezni a munkát, hogy a sürgős betegeket azonnal megnézhessék, és emellett előjegyzés szerint dolgozhassanak. A szakember szerint így most ha nem is tökéletesen, de egy elfogadható szinten tud működni a rendszer.

A járvány csak rontott a helyzeten

A szakemberhiány az elmúlt években nem csökkent, inkább csak növekedett. Ennek oka, hogy a koronavírus-járvány előtt a vidéki kis körzetek rendelésein nagyrészt idős orvosok dolgoztak, de sokan közülük a járvány első hullámában nyugdíjba mentek, utánpótlás azóta sincs. Közben a koronavírus-járvány miatti korlátozások negatív hatással voltak a pszichés állapotra:

a Covid alatt megnőtt a szorongásos és hangulatzavarok, valamint a szerhasználat gyakorisága.

A Covid-járvány világszerte, az országok 93 százalékában megzavarta vagy leállította a mentálhigiénés szolgáltatásokat: egy európai felmérésben a résztvevők 58 százalékánál jelentkeztek olyan pszichés tünetek, amelyek 15 napnál tovább tartottak (például alvászavar, gyengeség, szomorúság, félelem, pánik- és szorongásos rohamok). A felmérésben részt vevők 54 százaléka aggodalmait társával, családjával és barátaival osztotta meg. Háziorvost 18, pszichológust 11, pszichiátert 9 százalékuk keresett fel.

Szekeres György szerint az emberek hozzá tudnak szokni nagyon nehéz körülményekhez. Sokan élnek olyan problémákkal, amik megfelelnek a depresszió vagy a szorongásos zavar kritériumainak. De az emberek nem mennek el orvoshoz, vagy ha szeretnének, akkor sem biztos, hogy eljutnak.

„Tehát a hozzáférés egyre csökkent, míg az igény egyre csak nőtt”

– állítja az MPT elnöke.

„Összességében azt lehet mondani, hogy a magyar pszichiátriai ellátás igen nagy fejlesztésre szorul – erősíti meg az előbbieket a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Pszichiátriai Csoportjának vezetője, dr. Lázár Bence András pszichiáter, egyetemi adjunktus. Szerinte a Covid óta két pszichiátriai terület van, amelyen a betegek állapotában jelentős romlás tapasztalható: az egyik az addiktológia, a másik a már cikk elején említett öngyilkosság.

A mentális jóllét másodlagos

Lázár Bence András szerint régiónként változó, hogy mennyire érhető el az állami pszichiátriai ellátás bárkinek. A magánegészségügynek óriási szerepe van az állami ellátásra nehezedő nyomás csökkentésében. A magánellátás viszont nagyon drága, így nem mindenkinek van lehetősége igénybe venni.

„Egy 50 perces kezelés 40-50 ezer forint körül mozog. Ha valakinek hosszabb terápiára van szüksége, mondjuk, fél évig heti egy vagy két alkalomra, akkor nagyon jó jövedelemmel kell rendelkeznie, hogy ezt finanszírozni tudja” – mondja Szekeres György. Szerinte sok helyen így is várólista van – nemcsak a magánpszichiátereknél, hanem a pszichoterápiával foglalkozó rendelőkben is.

Lázár Bence András szerint az is probléma, hogy a pszichiátriai ellátás általában a kórházak perifériáján helyezkedik el – nemcsak fizikailag, hanem szimbolikusan is. Jellemzően ezekre az osztályokra már nincs elegendő pénz, nem olyan az infrastrukturális felszereltségük, mint, mondjuk, egy traumatológiai osztályé vagy egy szívsebészeté.

Tehát egyrészt maga az orvostársadalom, másrészt a döntéshozók is másodlagos területként kezelik a mentális jóllétet.

A Covid alatt ez különösen érezhető volt: más osztályokhoz hasonlóan a pszichiátriai osztályokat is beáldozták, és áthelyezték őket máshova, hogy legyen hely a koronavírusos betegeknek. „Például a Szegedi Egyetem pszichiátriai klinikáját is Makóra költöztették át, ami ellen fel is szólalt akkor a Magyar Pszichiátriai Társaság. Az osztályt végül visszahelyezték Makóról, de nem arra a helyre, ahol eredetileg volt, hanem egy 120 éves épületbe, aminek az előző lakói, a belgyógyászok boldogan költöztek egy korszerűbb helyre. Ez a szakma mindig is mostohagyerekként volt kezelve” – magyarázta Szekeres György. Szerinte ez nem magyarspecifikus jelenség, a világ számos részén hasonlóan bánnak a pszichiátriával.

„Az elmúlt harminc évben nem volt olyan szintű prioritásként kezelve a mentális egészségügy, mint, mondjuk, a traumatológiai ellátás vagy az onkológia, annak ellenére, hogy az Európai Unió jelentős összeget fordít a mentális egészségre” – mondta Lázár Bence András.

Úgy éreztem magam, mint egy kétéves, aki teljesen tehetetlen

„Csak úgy besétálni elég nehéz. Beutaló nem kell ugyan, csak éppen nem biztos, hogy fel tudnak venni. Akkor kerülsz be biztosan, ha a mentő visz be, ezért kvázi azt kell mondanod, hogy öngyilkos leszel, mert akkor muszáj felvenniük az osztályra. Sajnos ezt a trükköt még az orvosoknak is alkalmazniuk kell, mert az emberek nem férnek el a pszichiátriákon” – mondja az álnéven megszólaló Viki, aki tavaly nyáron töltött másfél napot egy budapesti kórház zárt pszichiátriai osztályán. Tapasztalatai annyiban mindenképp tipikusnak nevezhetők, hogy egy kaotikus rendszer visszásságaival kellett szembesülnie.

Vikit még aznap megvizsgálta egy doktornő, amikor besétált a fővárosi kórházba. „Már hetek óta beszéltük a pszichológusommal, hogy szükségem lenne külső segítségre, gyógyszerre, mert egyre rosszabbul éreztem magam.

Nem voltam pszichotikus, de beszűkült tudatállapotba kerültem. Így elmentem egy budapesti kórház pszichiátriájára, de a portás elhajtott. Végül úgy kerültem be az osztályra, hogy a pszichológusom odatelefonált, majd be is kísért.”

Ekkor kezdődött Viki másfél napon át tartó kálváriája, amire még ma is borzongva gondol vissza. A betegfelvétel után felajánlották neki, hogy vagy felveszik a nyílt osztályra, de akkor egy-két hétig ott kellene maradnia, hogy beállítsák a gyógyszereit, vagy befeküdhet a megfigyelőszobába, ott kialudhatja magát, és kap gyógyszert. Viki az utóbbit választotta, és egy darabig minden rendben is ment. Hajnalban azonban arra ébredt, hogy bekerült mellé egy idős nő, aki elkezdett hangosan jajveszékelni. Viki hiába hívta a nővéreket, hogy segítsenek a szobatársának, nem csináltak vele semmit.

„Ekkor elpityeredtem, majd a következő pillanatban már egy idegen orvossal álltam a liftben, aki felvitt a zárt osztályra. Nem értettem, hogy kerültem oda, senki nem mondott semmit. Nem tudtam értesíteni a vőlegényemet, a családomat arról, hogy átvittek a zárt osztályra, amit egyébként éppen felújítottak, így mindenhol állt a por.”

Úgy emlékszik, hogy rajta kívül még 15-20 beteg lehetett ott, közülük néhányan még tippeket is adtak neki ahhoz, mit csináljon, hogy hamarabb kiengedjék. „Óránként el lehetett szívni egy cigarettát egy erre kialakított helyiségben, meg hoztak nekünk ennivalót, de ezenkívül nem történt semmi. Volt egy-két beteg, akik próbáltak felkarolni, egy húsz év körüli srác adott nekem müzliszeletet, hogy egyek, mert ha azt látják, hogy eszem és kommunikálok, akkor jól vagyok, tehát hazaengednek. Többször próbáltam beszélni az ott dolgozókkal, de senki nem hallgatott meg, úgy éreztem magam, mint egy kétéves, aki teljesen tehetetlen.”

Másfél nappal azután, hogy felvitték a zárt osztályra, mégis kiengedték Vikit. Azt mondja, a pszichológusa és a családja akkor már közösen ostromolták a kórházat az érdekében. „Egy papírt kellett aláírnom, amiben az állt, hogy átvisznek a nyílt osztályra. Először nem akarták engedni, hogy elolvassam, de aztán láttam, hogy olyan valótlanságok álltak benne, mint hogy szuicid hajlammal kerültem be, és másokat is bántani akartam – részletezi Viki, aki szerint a zárt osztályhoz képest a nyílt olyan volt, mint egy luxusszálloda. – Beszéltem egy orvossal, aki nagyon erősködött, hogy maradjak ott, amíg a gyógyszereimet beállítják. De olyan szinten traumatizált az a másfél nap, hogy egyszerűen képtelen voltam rá.”

Sokáig gondolkodott azon, hogy a hatóságokhoz fordul, és elmeséli, hogy bántak vele a kórházban, még a pszichológusa is felajánlotta neki, hogy tanúskodik, de végül arra jutott, hogy ettől nem fog változni a rendszer, és nem lesznek élhetőbbek a körülmények a kórházban. „Inkább kihordom lábon az összeomlást, csak soha többet ne kerüljek zárt osztályra” – mondja végül Viki.

Sokféle úton lehet bekerülni a pszichiátriára, és elég meredek szituációk is vannak

„Az esetet tanulságosnak tartom, ugyanakkor egy-egy kiragadott történet nem tükrözheti hűen az ellátórendszer működését. Mindezek ellenére a jelen eset is felhívja a figyelmet a mentális egészségügy problémáira” – reagál Viki történetére Lázár Bence András

A szakember hangsúlyozza: a betegutak sokszor átláthatatlanok, a páciensek sokszor későn kapnak segítséget. „A szakmai irányelvek hiánya az ellátóhelyek különböző ellátási algoritmusában reprezentálódik. A már említett jelentős infrastrukturális hiányok traumatizálhatják a pácienseket. Ráadásul a pszichiátria egy olyan speciális szakterület, ahol a dolgozókat jelentős mentális stressz éri – folytatja Lázár. – Ugyanakkor, ahogy azt a legújabb adatok is mutatják, az öngyilkossági ráta hazánkban kimagasló, így a szakma egyik legfontosabb feladata a szuicid rizikó minél hamarabbi felismerése, szem előtt tartva az alapvető emberi jogokat. Ennek jogkövető formája a már említett kötelező gyógykezelés, amelynek hátterében meghúzódó közvetlen veszélyeztető magatartás megítélése többlépcsős, orvosszakmai alapokra támaszkodó feladat.”

Szekeres György azt mondja, sokféle úton lehet bekerülni a pszichiátriára, és mint fogalmaz, vannak elég meredek szituációk is. „Például riaszthatják a rendőrséget egy családi veszekedéshez, ahol valaki öngyilkossággal fenyegetőzik, de hogy miért és mennyire komoly a fenyegetőzés, azt ott a helyszínen kell felmérnie az illetékes hatóságnak. Mostanában az is gyakori, hogy alkoholbetegek akár hazafelé menet úgy döntenek, hogy leteszik az italt, és besétálnak valamelyik kórházba, és azt kérik, hogy vegyék fel őket az osztályra. De előfordulhat az is, hogy valakit a rendőrség visz be egy pszichiátriára, mert nem hajlandó együttműködni.”

Lázár Bence András tapasztalatai szerint az is előfordul, hogy valaki önként kér segítséget, például a magánellátáshoz fordul, de az is gyakran történik meg, hogy a sürgősségiről visznek fel valakit a pszichiátriai osztályra. Ha pedig a páciensnél pszichózis vagy öngyilkossági kísérlet lép fel, és a mentális állapota miatt veszélyt jelent önmagára vagy másokra, a bíróság egy kötelező, 30 napos gyógykezelést rendelhet el.

Szerinte az lenne a szerencsés, hogy miután valaki bekerült a szakellátásba, a diagnózis után a rehabilitáció is elkezdődne nála, de a valóságban ez nem mindig így történik. „Ennek is a szakemberhiány lehet az oka. A rehabilitáció, az akut ellátáshoz hasonlóan történhet fekvőbetegosztályon, de egy úgynevezett nappali kórházi struktúrában is, amikor a páciens otthon van, de bejön napközben különböző foglalkozásokra, csoportterápiára.”

Nem példa nélküli azonban az sem, hogy az embereket úgy küldik kötelező pszichiátriai gyógykezelésre, hogy később kiderül: ez nem lett volna feltétlenül indokolt.

Ezekben az esetekben eddig semmilyen ellentételezés nem járt azoknak a betegeknek, akik akár napokat, heteket töltöttek a pszichiátriai osztályon. Ez a jövőben megváltozik, az Alkotmánybíróság szerint ugyanis március végéig rendezni kell az alaptalanul pszichiátriai osztályra küldött emberek kártérítési jogait, és az Országgyűlés mulasztást követett el azzal, hogy eddig nem alkotott vagy módosított jogszabályt. A kérdés azért került az Alkotmánybíróság elé, mert egy érintett személyiségi jogai megsértése és sérelemdíj megfizetése miatt indított pert, miután 2016-ban kötelező pszichiátriai gyógykezelésre utalták. Az ok az volt, hogy zavartan viselkedett. Két hét múlva a beteget kiengedték, de ambulánsan még egy évig járt pszichiáterhez.

A kelleténél többen kerülnek zárt osztályra

Az MPT elnöke kifejti, hogy betegfelvételkor, egy gondos mérlegelés után dől el, ki kerül a zárt, illetve a nyílt osztályra. Utóbbira azok kerülnek, akik például (akár súlyos) depresszióval küzdenek, de nem áll fenn az öngyilkosság közvetlen veszélye, vagy azért kerülnek kórházba, mert nem reagálnak jól a kezelésre, és maguktól, egy aláírt beleegyező nyilatkozattal fekszenek be az adott intézetbe.

Ha viszont valakinél fennáll az öngyilkosság közvetlen veszélye, az veszélyeztető magatartásnak számít, így sürgősségi betegfelvételt alkalmaznak. Zárt osztályra kerülhet egy zavart elmebeteg is, illetve azok is, akiknél egy rekreációs drog nem várt módon hallucinációkat, nyugtalanságot okoz. Tehát ha valakinek a viselkedése olyan mértékben zavart, hogy azzal veszélyt jelent másokra és magára is.

A sürgősségi felvételeket minden esetben hivatalosan jelenteni kell 24 órán belül annak a bíróságnak, amelyhez az adott kórház tartozik. Az azonban, hogy valakit zárt osztályra helyeznek-e, nem a pszichiáter önkényes döntése: a bíróságnak kell tartania egy bírói szemlét 72 órán belül. „Ezen egy ügyvéd és egy független szakértő, azaz egy igazságügyi elmeorvos is részt vesz, majd miután meghallgatták a beteget, a bíró rendeli el, hogy kötelező-e a kezelés” – teszi hozzá a szakértő. Szerinte ez a 72 óra, azaz a betegfelvétel és a bírói szemle között eltelt idő a kritikus. „Mire megvizsgálja a bíróság a beteget, előfordulhat, hogy már kikerült abból az állapotból, ami miatt beutalták. Ebben tehát az a problémás, hogy már a felvétel után születik meg a döntés, amivel a bíróság kötelezi a pácienst a kórházi kezelésre, a kórházat pedig a páciens kezelésére. Angliában például ilyen nem fordulhat elő, mivel ott az a precedens, hogy a döntést még azelőtt meghozzák, hogy a pácienst egyáltalán felvennék az osztályra.”

A szakértő ehhez azt is hozzáteszi, hogy a szükségesnél valószínűleg több esetben vesznek fel sürgősséggel beteget, így a bírói szemlékből és a kötelező kezelésekből is több van az indokoltnál. Szekeres György szerint ennek két fő oka van: a régi, rossz beidegződések, illetve a kockázatkerülés. „A pszichiátriát két esetben vegzálják:

ha elengedi a beteget, akivel aztán történik valami, vagy ha nem engedi el a beteget, pedig a beteg már el akart volna menni.

Krízishelyzetben kell döntenie egy ügyeletes orvosnak, aki nem akar kockázatot vállalni. Sajnos Magyarországon vannak olyan pszichiátriai osztályok, ahol az ügyeleti ellátást nem is pszichiáter szakorvos vagy jelölt végzi, hanem például a sürgősségi betegellátáson dolgozó szemész vagy neurológus rezidens vizsgálja meg a beteget. Utána elküldhetik a pszichiátriára, ahol a nővérek tudnak vele foglalkozni, és szakember csak másnap tudja megvizsgálni.”

Nem csak az egyénnek, a társadalomnak is teher

Szekeres György szerint fontos beszélni arról az állandó harcról, amit a pszichiátria folytat a diszkrimináció és a stigmák ellen. Lázár Bence András szerint még mindig erősen megbélyegzettek a mentális betegek, különösen igaz ez az addiktológiai problémákkal küzdőkre. A betegek sokszor azért nem kerülnek gyorsan a megfelelő ellátóhelyre, mert egyszerűen nem mernek segítséget kérni. Lázár szerint ez főleg az alkoholbetegeknél probléma, de a többi pszichiátriai kórképre is jellemző.

Utoljára 2021-ben találkozott a Magyar Pszichiátriai Társaság és a MOK Pszichiátriai Csoportja a kormány képviselőivel, azóta nem történt semmiféle kommunikáció az államtitkársággal a mentális egészségügy átalakításáról, annak ellenére, hogy jelenleg nagymértékű átalakítás zajlik az egészségügyben.

A pszichiátriai társaság már több felmérést is küldött a döntéshozóknak, a Belügyminisztériumnak és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK) például a depresszió hatékonyabb kezelése okán. Ezekben leírták, hogy mekkora terhet jelent az egyéneknek és a társadalomnak is, ha nincs jól kezelve a depresszió. És bár mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kaptak, Szekeres György szerint a döntésekben mégsem mutatkozik meg igazán, hogy bármi is változna.

Pedig a pszichiátriai ellátás fejlesztése hosszú távon költséghatékony is lenne. Ugyanis a pszichiátriai betegek általában korábban halnak meg, elég sok más társbetegségük van, amik miatt kiesnek a munkaerőpiacról, és a kezelésük is sok pénzbe kerül. Ráadásul a közvetlen veszélyeztető magatartású betegek nem csupán magukra, hanem a környezetükre is veszélyt jelenthetnek. Így a nem megfelelő pszichiátriai ellátás megmutatkozhat a bűncselekmények számának növekedésében is. Lázár Bence András szerint ha folyamatosan csak tolódik a magyar pszichiátriai ellátás fejlesztése, akkor azt mindenki érezni fogja a környezetében: „Ha így nézzük, akkor

ez nemcsak a mi ügyünk, hanem ez egy össztársadalmi és tulajdonképpen gazdasági ügy is.”

Az állami támogatású pszichoterápiával, illetve annak a problémáival korábban videóban is foglalkoztunk:

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.