Alkotmánybíróság: Március végéig rendezni kell az alaptalanul pszichiátriai osztályra küldött emberek kártérítési jogait

2023. október 13. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság szerint március végéig rendezni kell az alaptalanul pszichiátriai osztályra küldött emberek kártérítési jogait, és az Országgyűlés mulasztást követett el azzal, hogy eddig nem alkotott vagy módosított jogszabályt – mondja ki egy pénteken közzétett alkotmánybírósági határozat.

Az Alkotmányban benne van, hogy mindenkinek jár kártérítés, akinek alaptalanul korlátozzák a szabadságát. A törvények viszont ezt csak azoknál rendezik, akiket bűncselekmény miatt börtönbe zárnak. Azoknál nem, akiket úgy küldenek pszichiátriai osztályra, hogy arra nem lett volna szükség. Az Alkotmánybíróság mostani határozata szerint ezen a gyakorlaton kell változtatnia a parlamentnek március végéig úgy, hogy jogszabályt alkot vagy módosít.

A kérdés azért került az Alkotmánybíróság elé, mert egy érintett személyiségi jogai megsértése és sérelemdíj megfizetése miatt indított pert, miután 2016-ban kötelező pszichiátriai gyógykezelésre utalták. Az ok az volt, hogy zavartan viselkedett. Két hét múlva a beteget kiengedték, de ambulánsan még egy évig járt pszichiáterhez. Az ügy a Kúriáig jutott, amely kimondta ugyan, hogy a beteg személyes szabadsághoz fűződő jogát megsértették, de a sérelemdíj iránti igényt elutasították. Az Alkotmánybíróság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy a hatályos kártérítési szabályok alapján a bíróságok nem dönthettek másképp. A baj az, hogy maga a törvény hiányos, ezért kell azt módosítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!