Sokkoló látni, ha valaki öngyilkosságot követ el, és teljesen sosem lehet kitörölni az élményt

2023. november 21. – 13:00

frissítve

Sokkoló látni, ha valaki öngyilkosságot követ el, és teljesen sosem lehet kitörölni az élményt
A Mammut bevásárlóközpont a II. kerületi Széna téren – Fotó: Róka László / MTI Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap ismét lezuhant valaki a Mammut bevásárlóközpont egyik emeletéről, a 36 éves férfi valószínűleg öngyilkos lett. Az elmúlt 13 évben ő már a nyolcadik, aki ebben a plázában vet véget az életének. A nyilvánosan elkövetett öngyilkosság a szemtanúknak is traumatikus élmény. Egy szemtanúval és egy öngyilkosság-kutató pszichológussal jártuk körbe, hogyan lehet mégis tompítani a hatásait.

Hajnalka egy februári napon, éppen a születésnapján a Mammutban volt az akkor majdnem kétéves kisfiával és a férjével, amikor öngyilkosságot követett el egy jól szituált, idős nő a bevásárlóközpontban. „Játszóházba akartuk vinni a kisfiamat a családi ünneplés előtt, épp a szomszéd parkolóházból jöttünk. A kisfiunk előreszaladt, a New Yorkernél jobbra fordult, akkor vettem észre, hogy valaki fekszik a földön. Az első gondolatom az volt, hogy segítsünk, de a férjem megfogta a kisfiamat, és határozottan terelt minket a mozgólépcső felé. Amikor visszanéztem a mozgólépcsőről, akkor láttam, mi is történt valójában: egy idősebb hölgy hason feküdt a földön, rendellenes pózban állt kifelé a lába. Egyértelmű volt, leugrott” – idézte fel a másfél évvel ezelőtti esetet Hajnalka, aki kis híján szemtanúja volt az egyik, a II. kerületi Mammutban elkövetett öngyilkosságnak.

„Ketten hangosan kiabáltak, hogy valaki hozzon egy defibrillátort, de sajnos esélytelennek tűnt a helyzet. A pláza dolgozói közben szóltak az embereknek, hogy senki ne fényképezzen a telefonjával” – emlékezett vissza a nő. „Másnap felhívtam az üzemeltetést, de nagyon lekezelőek voltak, ezért akkor annyiban hagytam” – mondta Hajnalka, akit sokkolt az eset és a látvány, sokáig megmaradt benne az élmény, ezért több mint egy évvel később, egy következő Mammutban történt öngyilkos eset kapcsán levelet írt a bevásárlóközpontnak, amiben azt kérte, hogy a pláza üzemeltetői tegyenek lépéseket azért, hogy több olyan eset ne forduljon elő, mint amilyet ő is látott. Hajnalka maga is pszichológus végzettségű, és ugyan terápiára nem volt szüksége az eset után, de sokáig foglalkoztatta az, hogy miért nem tesz többet a pláza üzemeltetője a tragédiák elkerüléséért, szerinte ezt nem lehet ráterhelni a biztonsági szolgálatra.

„Nagyon jó, hogy van segítőpont, de javasoltam, hogy a külföldi gyakorlatok mintájára használjanak fizikai korlátot, például feszítsenek ki egy hálót” – magyarázta Hajnalka, akinek leginkább az a félelme, hogy másokat is veszélyeztet, ha fentről lezuhan valaki.

Sokkoló volt a látvány, ijesztő abba is belegondolni, hogy bárkire rázuhanhatott volna. Ha egy perccel korábban érkezünk, akár a kisfiunkra is. De ha „csak” látta volna, amikor megtörténik, valószínűleg kértem volna gyermekpszichológus segítségét

– mondta Hajnalka.

A tavaly februári eset óta a Mammut külön csoportot állított fel, hogy megakadályozza a további öngyilkosságokat, október közepén pedig ingyenes segítőpont is nyílt a bevásárlóközpontban. Az elmúlt 13 évben nyolcan lettek öngyilkosok a bevásárlóközpontban, legutóbb vasárnap zuhant le egy 36 éves férfi az egyik emeletről, nem élte túl a zuhanást, a rendőrség nem talált idegenkezűségre utaló nyomokat.

Magasabb lesz a korlát a legkritikusabb szakaszokon

Megkeresésünkre a Mammut azt válaszolta, hogy az október 13-i megnyitása óta már több mint 30 fő kereste fel tanácsért, segítségért a SegítőPontot, többen vannak köztük visszatérő kliensek is. Az üzletközpont üzemeltetői azt írták, hogy a kapacitások és igények függvényében a szolgáltatás működésének fejlesztésére, bővítésére is sor kerülhet majd. Megkérdeztük azt is, hogy van-e tervben további megelőző intézkedés, erre azt válaszolták, hogy a szakértők javaslatai alapján több konkrét intézkedést már bevezettek és további lépések is folyamatban vannak a bevásárlóközpont területén.

Azt írták, korábban már eltávolítottak minden olyan tárgyat (padokat, virágládákat) a folyosókról, amely megkönnyítheti vagy bátoríthatja a magasabb szinteken a korláton való átmászást. Ezen kívül rendszeres képzést tartanak a biztonsági szolgálatuk tagjainak az intő jelek kiszűrésére, valamint bevezették a biztonsági szolgálat gyakoribb járőrözését a bevásárlóközpont épületében. A helyszíni beavatkozás gyorsasága és szakszerűsége érdekében biztonsági őrt dedikálnak a kritikus szakaszok közelébe, a kiemelt szolgálatot ellátó őrök számára pedig mentálhigiénés továbbképzést nyújtanak, és rendelkezésre állásukat a nyitvatartási idő teljes egészében biztosítják. Emellett intelligens biztonságikamera-rendszert is telepítettek, ami lehetővé teheti a gyors beavatkozást, amennyiben ez lehetséges.

Hozzátették, hogy a SegítőPonton az ingyenes lelki segítségnyújtás és mentálhigiénés prevenció mellett, szociális és áldozatsegítő szolgáltatás is elérhető október 13-tól. A szolgáltatásban részt vevő partnerszervezetek szakemberei fogadják mindazokat, akik úgy érzik, tanácsadásra, segítségre van szükségük. Az ingyenes konzultációra bárki jelentkezhet személyesen a helyszínen vagy emailben.

A tragédiák megelőzése érdekében jól látható, nagy méretű tájékoztató feliratokat helyeztek ki a bevásárlóközpont több pontján, melyeken arra hívják fel a figyelmet, hogy a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetség (LESZ) ingyenes, a nap 24 órájában elérhető telefonszámán bárki segítséget kérhet és kaphat.

Arról is beszámoltak, hogy a legkritikusabb szakaszokon korlátmagasítást hajtanak végre. „A tervezés megtörtént, a gyártás már folyamatban van, a kiépítés december folyamán fejeződik be”

– írta megkeresésünkre a bevásárlóközpont. Hozzátették, hogy az épületen történő bármely fizikai változtatás esetében számos műszaki, építészeti, közvetlen és közvetett biztonsági körülményt kell figyelembe venni. A lehető legbiztonságosabb, ugyanakkor reálisan megvalósítható megoldásra törekednek, így a védőháló kiépítésének lehetőségét is megvizsgálják.

Egy tízperces beszélgetés is életet menthet

Másodlagos traumatizáció történhet azzal, aki nyilvánosan elkövetett öngyilkosságot lát – mondta Dr. Tóth Mónika Ditta pszichológus, öngyilkosság-kutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, akit arról kérdeztünk, mi történik azokkal, akik tanúi egy nyilvános öngyilkosságnak. Szerinte egy ilyen eset ugyanolyan sokkolóan hathat, mint egy testközelből látott halálos kimenetelű közlekedési baleset vagy súlyos természeti katasztrófa.

A teljesen váratlan traumatikus események velünk maradnak, teljesen szinte lehetetlen elfelejteni, de a lélek sokat segít magán, tompíthatja az emlékeket

– mondta a pszichológus, aki néhány éve részt vett annak a tréningnek az összeállításában, amelyben a mentális elsősegélynyújtás 8 lépését foglalták össze. Szerinte ha valaki öngyilkosságot elkövetett embert lát, az elég indok arra, hogy segítséget kérjen, főleg ha ez egy nehezebb életszakaszában történik. „Azt, amikor váratlan helyzetekben beugrik egy kép a sokkoló eseményről, azt flashback-emlékezetnek nevezzük. Ezzel mindenképp érdemes foglalkozni azért, hogy megelőzzük a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) kialakulását” – válaszolta a pszichológus arra a kérdésre, hogy mikor ajánlott szakemberhez fordulni.

Tóth Mónika Ditta szerint az utóbbi években a Mammut bevásárlóközpont egyértelműen úgynevezett öngyilkossági „hotspot” lett, vagyis olyan helyszín, ahol egymás után történnek a hasonló módon elkövetett öngyilkosságok. A copycat, azaz utánzásos öngyilkosság pedig az a jelenség, amikor hasonló életkorú, társadalmi helyzetű és nemű emberek másolják a befejezett öngyilkosságok módját. A Mammut esetében valószínűleg ezzel a jelenséggel állunk szemben. Vagyis ha valaki, aki öngyilkosságon gondolkodik, és látja vagy hallja, hogy egy bizonyos helyszínen több öngyilkosságot követnek el, akkor az neki is megadhatja a végső löketet.

A pszichológus szerint itthon sokáig öngyilkossági hotspot volt a veszprémi Viadukt, Amerikában pedig a Golden Gate híd, épp ezért ezekre ki van írva egy krízisközpont vagy lelkisegély elérhetősége, a pszichológiai elsősegélynek ugyanis hatalmas jelentősége van. Hosszú évtizedekig tartó vita után egyébként most úgy tűnik, rozsdamentes acélhálót szerelnek fel az ikonikus híd mindkét oldalán, a járda alá. „Az a háló, amelyet telepítünk, hét futballpályának felel meg” – mondta a Golden Gate híd szóvivője a CNN-nek a 217 millió dolláros projektről.

„Egy tízperces beszélgetés is életet menthet, ezért van értelme a segítőpontoknak. Fontos, hogy minél többen tudjanak ezekről a lehetőségről, mert egy nagyon beszűkült állapotban is van segítség. Hazánkban él az a tévhit, hogy aki beszél róla, az úgysem lesz öngyilkos, de ez nem igaz. A kutatások azt mutatják, hogy az öngyilkosságban meghaltak 85%-a korábban beszélt öngyilkossági szándékáról”– mondta a pszichológus, aki szerint

ha azt látjuk, hogy valaki öngyilkosságra készül, úgy tudunk neki segíteni, ha szóra bírjuk, és szóval is tartjuk, amíg kiérkezik a segítség. Azt viszont, hogy mi vezetett ehhez az állapothoz, semmiképp se kérdezgessük, inkább azt, hogy mire lenne most a legnagyobb szüksége, kit hívhatnánk oda segítségül.

Az Európai Unió tagállamai közül 2020-ban lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a második legtöbben öngyilkosság miatt az Eurostat szeptemberben kiadott jelentése szerint. Az uniós statisztikai hivatal adatai alapján 17,08 ilyen eset jutott százezer főre. Ennél csak Litvániában volt rosszabb a helyzet (21,3), utánunk Szlovénia (17) és Észtország (16,3) következik, az uniós átlag 10,2.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni. Az Igazságügyi Minisztérium oldalán pedig az Áldozatsegítő Szolgálat tevékenységéről talál bővebb információt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!