Spórolni nem csak az árammal és a gázzal lehet – itt van néhány háztartási tipp

2022. július 27. – 12:37

frissítve

Spórolni nem csak az árammal és a gázzal lehet – itt van néhány háztartási tipp
Fotó: Holly Wilmeth / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a megélhetési válság rémképével néz szembe már a magyar középosztály is, sokan most szembesültek azzal, hogy nem tanultak meg ügyesen spórolni. Gyakorlatias teendőket felvillantó cikkünkkel szeretnénk olvasóinkat ebben és egyéni rezsicsökkentésükben segíteni.

Óvodáskori rajzom alapján úgy gondoltam, hogy 2000 körül lebegő autókkal fogunk közlekedni ötemeletnyi magasságban. Ehhez képest a 2020-as évek egyelőre pár avíttá vált szokás újratanulásával teltek: 2020-ban a helyes kézmosás fontosságáról, 2021-ben a megelőző oltások hasznosságáról, 2022-ben pedig eddig – a háborút most nem számítva – a spórolás fontosságáról szólt a közbeszéd. Mintha úgy száz évet visszarepültünk volna az időben.

Középosztálybeli dolgozó nőként (a Kövér László-i értelemben vett női princípiumot is beteljesítve) rendszeresen végzek ár-összehasonlítást az üzletekben, szinte hetente járok piacokra, figyelgetem a két nagy német konkurens cég árait (ezzel is edzek a nyugdíjas évekre), kedvenceim listájából rendelek házhoz szállítást; odafigyelek tehát a legfőbb háztartási költségeket kitevő élelmiszerekre. Szerencsés helyzetem miatt viszont egészen a közelmúltig nem kellett élére állítanom a garast.

Most azonban könnyen lehet, hogy egy szép őszi reggelen az alsó középosztályban – európai értelemben már a szegénységi küszöb alatt – találom magam. Ezt mérlegelve lázasan keresgélni kezdtem nagymamám Házi praktikák, fortélyok (szerző: Hargitai György) című könyvét, de alighanem a 2010-es évek prosperáló időszakában valaki kiselejtezte a háztartásból. Így be kell érnem a neten fellelhető praktikákkal, amelyek többnyire megmaradnak a

  • kapcsold le a villanyt, ha kimész a szobából;
  • fürdés helyett zuhanyozz;
  • csak a teletömött mosógépet indítsd el;
  • húzd ki a telefonodat a konnektorból, amint feltöltött, és ne hagyd ott éjszakára;
  • energiatakarékos izzókat vegyél a háztartásba;
  • és az összes létező (és többnyire fölösleges/valójában cseppet sem olcsó) DIY-megoldás szintjén.

Ha ezeket lelkiismeretesen alkalmazza az ember, az infláció és a klímaválság okozta szorongása mit sem fog csökkenni – az enyém inkább nőtt.

Mi hát a megoldás, ha úgy szeretnénk spórolni, mint nagymamáink, de a jelenhez idomulva?

A válaszért az ígéretes nevű Bravúros beosztók nevű Facebook-oldal adminjához, Fa Kingához fordultam. Elsőként azt tisztáztuk, hogy szerinte mely dolgok tartoznak a háztartási spórolás témakörébe: konyhapénz, rezsi (víz, villany, gáz, kommunikációs eszközök, tévé), közlekedés, illetve a napi, nem élelmiszer jellegű bevásárlások (konyhai kéztörlő, fogkefe, fogkrém és minden más, ami a mindennapokhoz szükséges). A családi kasszát terhelik a ruházkodással, a nyaralással kapcsolatos és az alkalmi kiadások is. Na és ott vannak még az ünnepekkel, a különleges tartós eszközökkel és a gyerekekkel kapcsolatos kiadások. Hozott is egy fontos tanácsot: a különféle kategóriákba mindig ugyanazokat a dolgokat tegyük, és ne váltogassunk!

Vajon lehet a spórolás megtervezésére szánt idővel spórolni?

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy egy családos, dolgozó felnőtt vajon hogyan tudja megteremteni azt az időt, amit a háztartási kiadásainak tudatos tervezése megkíván.

„Ha kevesebb pénzt szeretnék költeni, biztos, hogy az időmből kell beáldoznom. Mindig az idővel és a pénzzel fizetünk, ennek az egészséges arányát kell megtalálni”

– magyarázza a szakavatott spóroló.

Szerinte például azt az időt, amit az ember a közösségi médiával tölt, tölthetné a háztartási kiadások tervezésével, és már meg is van az erre alkalmas időkeret. Az egyedülállóknak annyival van könnyebb dolguk, hogy egyszerűbb tartaniuk magukat a saját szabályaikhoz, „családban viszont mindig szokott lenni egy ember, aki elcsábul, és ők sokszor nem is a gyerekek. A gyerekek a tapasztalatok szerint nagyon megértők, érdemes leülni velük megbeszélni a részleteket” – mondja. Az egészen kicsiket be lehet vonni olyan feladatokba például, hogy készítsenek „Kapcsold le!” feliratokat a villanykapcsolókra.

Érdemes árkalkulációkat végezni hétről hétre, kezdő spórolóknak pedig Fa Kinga az úgynevezett borítékmódszert javasolja. Eleinte valós, később virtuális borítékokba különíti el az összegeket, amiket rezsire/élelmiszerre és egyéb rendszeres kiadásokra szán.

A tervezhető nagyobb kiadásoknak külön boríték jár:

  • szeptemberben nyitja meg a karácsonyi kiadások borítékját;
  • januártól májusig gyűjti a pénzt a táborok, nyaralások borítékjába;
  • júniustól augusztusig pedig a tanévkezdés címkéjű valós vagy virtuális boríték dagad.

Már a bevásárlással is lehet spórolni

Bármennyire nagymamarutinnak tűnik is, érdemes figyelni az üzletek online akcióit. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól lesben állva kell várni az ingyenes áruházi lapok terjesztőjét, már egy ideje online is elérhető minden, és így a heti bevásárlás jól megtervezhető. Fa Kinga bő egy évtizedes rutinjával ez a művelet 10 perc, de egy kezdőnek sem lehet hosszabb heti 20 percnél kikeresni, hogy hol melyik napon vagy napokon mi olcsóbb. Aztán jön a bevásárlólista (az előre megtervezett mennyiséggel), és így elég egyszer egy héten alaposan bevásárolni, egyszerre akár több üzletben is. „Egyetlen dologért nem megyek be egy üzletbe, de ha a 250 grammos vaj, mondjuk, 30 százalékos akcióban van, akkor igen, és veszek hat darabot, máris ott van 1500 forintnyi megtakarítás, és sok, jó minőségű vajam” – magyarázza. A hűtőjében kialakított egy külön fiókot, ahol a betárazott dolgokat tartja, mindig előre téve a közeli lejáratú termékeket.

Fotó: Sean Gallup / Getty Images
Fotó: Sean Gallup / Getty Images

Az összes háztartási költségből az élelmiszerekre fókuszál leginkább. A Bravúros beosztók oldalán heti mintaétrendeket is posztol, ennek alapjául az akciós oldalak infóit veszi. És vajon miért ez a terület a leghangsúlyosabb?

„Az élelmiszereknél van viszonylag nagy játékterünk. Jó játszótér ez arra, hogy elsajátítsunk bizonyos pénzügyi szabályokat

– magyarázza.

– És azt látom, hogy sok családban nem is a főétkezésre megy el sok pénz, hanem a nassolnivalókra”, miközben a gyerekeknek szánt tízórai vagy uzsonna simán lehet kis dobozba betett, felszeletelt zöldség vagy gyümölcs is. Kisebb gyerekekkel hasznos, ha a közös bevásárlás előtt bevásárlólistát írunk, és duplán aláhúzzuk, mi az az egyetlenegy nassolnivaló, amit majd megveszünk – ad egy tippet.

A konyha és az ételek

Gasztrobloggerek és szakírók sokat hangoztatott life hackje, hogy az otthoni ételkészítéssel nagyon sok pénzt lehet spórolni – időt viszont egész biztosan nem. Fa Kinga szerint egy egyszemélyes háztartásban még elképzelhető, hogy van értelme az ételrendelésnek, egy család esetében viszont a mindennapos főzés már jelentősen mérsékeli a háztartás költségeit – még a villanytűzhely energiafelhasználását is belekalkulálva. Nyilván érdemes jó tűzhelyet választani: az indukciós jobb, mint a régi elavult; a hőlégkeveréses jobb, mint az alul-felül melegítős és érdemes a felmelegített sütőben egyszerre több mindent megsütni. Légkeveréses sütőben akár édeset és sósat is együtt.

Maradva a konyhában: a konyhai spórolás alfája és ómegája valóban a fagyasztószekrény lenne? Nem elengedhetetlen, de tényleg nagy segítség, például olyankor, amikor valaki kedvenc/a családban erősen fogyó húsféléből tud akciósan nagyobb tételt vásárolni – mondja a spórolási szakértő. A nagyobb tételt érdemes konyhakészre előkészíteni, és szeletelve vagy kockázva, netán befűszerezve kisebb adagokban lefagyasztani. A kiolvasztás módja pedig maga a nagybetűs spórolás: „Egy nappal a felhasználás előtt átteszem a sima hűtőbe, és ott olvad ki lassan, a hűtőt is hűtve.”

Gyerekek a házban

Sok háztartásvezető embernek egy vagy több gyereke, netán kutyája is van. Azt korábbi cikkünkben már körbejártuk, milyen költségekkel jár egy házi kedvenc, efféle kalkulációkat gyerekekre készíteni talán nem is ildomos, ezért nem erre kértük a spórolási szakértőt, hanem arra, hogy a köztudott dolgokon kívül, mint a könyvtár vagy a megkímélt gyerekruhák továbbáramoltatása, mondjon még tippeket a gyerekekkel járó költségek csökkentésére.

Fa Kinga özvegyként bő egy évtizede egyedül neveli lányait, így e témában bőven van tapasztalata. Annyira alap, hogy leírni sem kéne, de mégis: nem kell a gyereknek mindent megvenni, amit épp megkíván – és míg egy kisebb gyereknél ez jobb esetben kimerül egy mesehősös játékban vagy speckó tolltartóban, addig a nagyobbaknál már jönnek a büdzséfaló tételek. „Elmondom, hogy ennyit szánok egy sportcipőre, ha ennél jobbat szeretnél, egészítsd ki a zsebpénzedből – említ egy példát a közelmúltból.

– Ismertem olyan családot, amely azért csúszott bele a túlköltekezésbe, mert a gyereknek negyvenezrekért kellett Nike cipőket venni.”

A zsebpénzbe pedig nem érdemes túlzottan beleszólni. „Mindig hagytam a gyerekeimet valamennyire hibázni, terelgettem őket, de engedtem, hogy a zsebpénzükből felesleges dolgokat vegyenek. Inkább kicsiben hibázzon és szerezzen tapasztalatokat, mint később. Nem akartam őket mindig mindentől megóvni, de igyekeztem mögöttük állni védőhálóként” – magyarázza, miért adott otthonában zöld jelzést a minimális mikropazarlásnak.

A gyerekek körüli kiadások csökkentésében – és kábé mindenben – az is jó irány, ha összefognak a szülők, és „szülői gyűjtőjárattal” viszik edzésre, suliba vagy táborba a gyerekeket. De érdemes időben megtanítani őket közlekedni is, az autót pedig – hacsak lehet – felváltani gyaloglással és biciklizéssel. A nagyobbakat pedig tényleg fölösleges mindenhova furikázni.

És akinek ennyi praktika és tipp nem lenne elég, mert mélyebben foglalkoztatja az infláció, a rezsicsökkentés csökkenése és általában a jelenlegi helyzet, ebből a cikkünkből megtudhatja, hogyan érdemes a jövőben gáz- és áramszámlát fizetni, ebből pedig azt, hogyan lehet spórolni velük. Itt azt olvashatja el, hogy átlagfogyasztás felett hova száll el a gáz- és áramár.

És ha zárásként valami könnyedebbet olvasna, ebből a cikkünkből értesülhet arról, hogyan lehet holland módra költségkímélőn nyaralni és bulizni, és közben még jótékonykodni is.

Néhány további tipp kezdő spórolóknak a Bravúros spórolóktól:

  • Ne szégyelljük a spórolást, inkább fogjuk fel kreatív kihívásként vagy a bolygónk megóvásaként!
  • Menütervezés – bevásárlólistával vásároljunk!
  • Tartsuk rövid pórázon a rezsit, kezdjük el megfigyelni vagy mérni, melyik eszközünk a nagy zabáló, vagy nálunk esetleg a sok kicsi sokra megy mondás érvényesül-e!
  • Tudatosabban válasszuk ki a lakóhelyünket és a tartós eszközeinket!
  • Váltsunk egészségesebb közlekedésre, amikor lehet: séta, kerékpározás!
  • Összefoglalásként: lássuk át a teljes családi kasszát!

+1 banális tipp: Tegyünk fedőt a lábasra, ha vizet forralunk!

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!