Nem szégyellem, nem bánom, ez az én testem – világsztárok az abortuszról

2022. július 10. – 12:14

frissítve

Nem szégyellem, nem bánom, ez az én testem – világsztárok az abortuszról
Abortuszjogokért tüntető nő John Roberts főbíró háza előtt a marylandi Chevy Chase-ben, 2022. június 29-én – Fotó: Stefani Reynolds / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amióta az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét, és a terhességmegszakításról szóló szabályozást szövetségi szintről a tagállami törvényhozások jogkörébe tette át, nemcsak a nőjogi szervezetek rendeznek tüntetéseket, de több ismert ember is megosztja nyilvánosan terhességmegszakításának történetét. Miközben a társadalmi kérdés politikai színezetet kapott, az is világossá vált: az USA-ban fellángolt abortuszvita az egész világra hatást gyakorol majd, és már annak is látszanak jelei, hogy akár Magyarországon is ismét napirendre kerülhet a kérdés. A kormányhoz kötődő Magyar Nemzetben belengetett „gyilkosság-narratívával” ugyanakkor Uma Thurmantől Milla Jovovichon át Lil' Kimig jó néhány, terhességmegszakításon átesett, ismert színésznő, énekesnő és művész sem ért egyet, és el is mondják, hogy miért.

Több ezer ember demonstrált szombaton a washingtoni Fehér Ház előtt, hogy követelje Joe Biden amerikai elnöktől, álljon ki határozottabban az abortuszjogok mellett. A BBC tudósítása szerint a tüntetés résztvevői – akiknek számát az egyik szervező több mint tízezresre, a magyar állami hírügynökség ezerre becsülte – zöld sálakat tettek ki a Fehér Ház kerítésére, emlékeztetve az argentin nők abortuszhoz való jogért folytatott küzdelemre.

Elégedetlenek Joe Biden kiállásával az abortuszdöntést érintő jog korlátozásával kapcsolatban tüntetők Fotó: Joshua Roberts / REUTERS
Elégedetlenek Joe Biden kiállásával az abortuszdöntést érintő jog korlátozásával kapcsolatban tüntetők Fotó: Joshua Roberts / REUTERS

Amióta a konzervatív többségű amerikai legfelsőbb bíróság június 24-én az egész Egyesült Államokban megsemmisítette az abortuszhoz való alkotmányos alapjogot, a demokrata elnököt azzal vádolják, hogy nem reagált elég határozottan a döntésre. Joe Biden azzal érvel, végrehajtó hatalma korlátozott, és hogy a terhességmegszakításhoz való jog visszaállításának legjobb módja – többek között azokban a konzervatív államokban, amelyek már eltörölték azt – egy szövetségi törvény elfogadása lenne. Ehhez azonban a novemberi általános választásokon szilárd többséget kellene szerezniük a demokratáknak, és noha Biden pénteken rendeletet adott ki az abortuszra szoruló nőknek nyújtandó szövetségi segítségadás különböző formáit garantálva, az már most világos: azokban az amerikai államokban, amelyekben már korlátozták a hozzáférést ezekhez az eszközökhöz, ez az elnöki rendelet hatástalan lesz. Sőt: az USA-ban fellángolt abortuszvita az egész világra hatást gyakorol majd.

Nemcsak az Egyesült Államokra van ugyanis egyre nagyobb hatással a legfelsőbb bírósági döntés: miközben számos európai országban megerősítik, vagy éppen az amerikai mintára hivatkozva gyengítik az abortuszhoz fűződő női döntéshozatali jogokat, itthon a kormányközeli Magyar Nemzetben csütörtök reggel egy hosszú véleménycikk jelent meg az abortuszhoz való jogról, amiben a szerző már egyenesen azt írta, hogy „az abortusz gyilkosság, annak is minősített esete: előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés”, és

„akik az abortuszhoz való jogot követelik, a gyilkossághoz való jogot követelik”.

Az abortusz alapvető emberi jog, egészségügyi alapellátás, és stigmatizálás helyett ugyanolyan kategóriába kellene sorolni, mint bármilyen más egészségügyi döntést – ilyen és ennél még erősebb kijelentésekkel emelték fel a hangjukat világszerte ismert színésznők, énekesnők, művészek és más közéleti személyiségek, miután az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága kivette az abortuszt az alapjogok közül.

A döntés számos ismert embert késztetett arra, hogy nyilvánosan megossza a saját történetét, és ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az abortusz különösen gyakori (az Egyesült Államokban tízből négy nő átesik rajta élete során legalább egyszer), bárkivel előfordulhat a nem kívánt terhesség, ami akár erőszakból is származhat.

Uma Thurman

Fotó: Francois Lo Presti / AFP
Fotó: Francois Lo Presti / AFP

A Ponyvaregény és a Kill Bill 52 éves sztárja, az Oscar-díjas Uma Thurman tavaly szeptemberben, a nemi erőszak áldozatait sem kímélő texasi abortusztörvény elfogadása után fedte fel – ahogy írta – sötét titkát a nyilvánosság előtt. A Washington Postban közölt hosszú cikkében arról írt, hogy 15 évesen gyerekszínészként forgatott Európában, amikor kiderült, hogy teherbe esett egy nála jóval idősebb férfitól. Felhívta a szüleit, akikkel előtte még sosem beszélt a szexről.

A színésznő a szülei pontos kérdéseire adott válaszaiból rájött, mennyire nehéz lenne tinédzserként egyedül felnevelnie egy gyereket, így a családjával egyetértésben úgy döntött, hogy nem tartja meg a babát. „Életem legnehezebb döntését kellett meghoznom – írta. – Akkor gyötrelmet okozott, és még ma is elszomorít, de ez volt az út az örömökkel és szeretettel teli élethez, amit megtapasztaltam” – írta Thurman, akinek ma már három gyereke van.

„Az a döntés, hogy nem tartottam meg azt a korai terhességet, lehetővé tette számomra, hogy felnőjek, és azzá az anyává váljak, akivé akartam és akinek lennem kellett.”

Thurman a cikkben minden nőnek és lánynak üzent, aki úgy érzi, hogy az állam elveszi a testükhöz fűződő jogaikat, és akiket szégyennek tesznek ki, csak azért, mert méhe van. „Látlak titeket, legyetek bátrak, gyönyörűek vagytok!” – írta a színésznő.

Catherine Deneuve

Fotó: Christophe Simon / AFP
Fotó: Christophe Simon / AFP

1971-ben, a francia kulturális élet 343 kiemelkedő személyiségével együtt Catherine Deneuve világhírű francia színésznő is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben az abortuszhoz fűződő jogot követelték.

„Évente egymillió nőnek van abortusza Franciaországban, én az egyik vagyok közülük. Nyílt hozzáférést követelünk az abortuszhoz”

– írta akkor. A francia színésznő abortusszal kapcsolatos álláspontja világos, a #metoo-botrány kitörésekor viszont nagy felháborodást váltott ki Franciaországban és máshol Európában is, amikor kiállt amellett, hogy a kampány megfojthatja a természetes szexualitást. Pedig a színésznő az élére állt annak a 100 ismert nőnek, akik a francia Le Monde-ban tettek közzé egy levelet arról, hogy a nemi erőszak bűncselekmény, de a rámenős udvarlás nem az.

Ashley Judd

Ashley Judd beszél a 10. Women In The World konferencián New Yorkban – Fotó: Johannes Eisele / AFP
Ashley Judd beszél a 10. Women In The World konferencián New Yorkban – Fotó: Johannes Eisele / AFP

Az amerikai színésznő a #metoo-botrány idején kezdett nyíltan beszélni magánélete addig titkolt részleteiről, köztük arról is, hogy háromszor is megerőszakolták. A 2019-es Women in the World konferencián azt is elárulta, hogy az egyik alkalommal teherbe is ejtette a támadója.

„Hálás vagyok, hogy lehetőségem volt a legális és biztonságos abortuszra, ugyanis aki megerőszakolt, Kentucky állambeli, ahogyan én is, bár Tennesseeben élek, mindenesetre apasági jogai lettek volna mindkét államban. Vele együtt kellett volna a szülői jogokat gyakorolnom. Ahogyan korábban is mondtam, a demokráciát a saját bőrünkön tapasztaljuk”

– fedte fel akkor a színésznő.

Rose McGowan

Fotó: Imeh Akpanudosen / Getty Images / AFP
Fotó: Imeh Akpanudosen / Getty Images / AFP

A Sikoly és a Bűbájos boszorkák sztárja, a Weinstein-botrány egyik kirobbantója is nyilvánosan vállalta, hogy abortusza volt.

„Nem szégyellem, és neked sem kell. Nem bánom a döntésemet. Ez az én testem, az én döntésem, az én életem”

írta, és hozzátette azt is, hogy fogamzásgátló mellett esett teherbe, ami szerinte számtalan nővel megesik a világon.

Milla Jovovich

Fotó: Loic Venance / AFP
Fotó: Loic Venance / AFP

Az Ötödik elem és a Kaptár-sorozat ukrajnai születésű sztárja akkor beszélt nyilvánosan életmentő terhességmegszakításáról, amikor 2019 májusában Georgia állam szigorította abortusztörvényét. A színésznő négy hónapos terhes volt, amikor beindult nála a szülés. „Életem egyik leghorrorisztikusabb élménye volt, és az egész alatt ébren kellett lennem. Még mindig vannak rémálmaim miatta” – írta az Instagram-oldalán a 2017-es esetre emlékezve.

„Ha arra gondolok, hogy a törvény miatt a nőknek még ennél is rosszabb körülmények között kell átélniük az abortuszt, felfordul a gyomrom”

– írta Jovovich, akinek ma már három gyereke van.

Lilly Allen

Fotó: John Nacion / NurPhoto / AFP
Fotó: John Nacion / NurPhoto / AFP

Az angol énekesnő a Glastonbury fesztiválon a 19 éves Olivia Rodrigóval énekelte el Fuck you című slágerét, amit az amerikai legfelsőbb bíróság tagjainak ajánlottak, és név szerint is felsorolták őket:

„Feldúlttá tesz és megrémiszt, nagyon sok nő és lány fog meghalni emiatt. Küldöm ezt a számot a legfelsőbb bíróság öt tagjának, akik megmutatták nekünk, hogy le se szarják a szabadságot”

– mondta Allen a tömegnek, ezután posztolt az Instagramra. A kétgyerekes édesanya sztoriban írta ki, hogy szerinte a nőknek nem kellene megmagyarázniuk, hogy miért döntöttek és döntenek az abortusz mellett. „A legtöbb ember, akit ismerek, nem akart kib@@@-t gyereket. Köztük én sem. ÉS EZ ELÉG, NEM KELL MEGINDOKOLNI” – írta.

Whoopi Goldberg

Fotó: Christopher Polk / Getty Images / AFP
Fotó: Christopher Polk / Getty Images / AFP

A szókimondó amerikai színésznő, aki jó néhány éve már műsorvezető is, 14 évesen esett teherbe, megrázó abortuszélményéről a The Chioces We Made című könyvben vallott részletesen. „Nem jött meg, nem beszéltem senkivel, pánikba estem. Beültem egy kád forró vízbe, alkohol, Clorox és sütőpor fura keverékét ittam, amitől rettenetesen beteg lettem. Abban a pillanatban jobban féltem attól, hogy bárkinek meg kell magyaráznom, mi a bajom” – írta a színésznő.

Lil' Kim

Fotó: Image Press Agency / AFP
Fotó: Image Press Agency / AFP

Az amerikai rapper szintén a Washington Postnak mondta el, hogy volt abortusza, amelyet a Hold On című számában dolgozott fel. „Amiről a dalszöveg szól, igaz.

Arról beszélek, hogy mennyire fáj terhesnek lenni és megszakíttatni, ez egy olyan dolog, amin átmennek a nők, és amiről nem is gondolják, hogy én is átmentem”

– mondta a lapnak.

Donna Karan

Donna Karan – Fotó: Jason Merritt / term / Getty Images
Donna Karan – Fotó: Jason Merritt / term / Getty Images

A kilencvenes és a kétezres évek egyik meghatározó amerikai divattervezője is nyilvánosan vállalta, hogy 1973-ban abortusza volt. A nagy hatású tervező Utam című, 2015-ben megjelent önéletrajzi könyvében vallott először nyíltan az abortuszáról. Aztán nem sokkal később, a Huffington Post élő műsorában mesélte el, hogy a házassága alatt viszonya volt valakivel, és teherbe esett, de nem tudta, ki az apa.

„Épp azon a héten legalizálták az abortuszt, a férjem is támogatott. Tudom, min mennek keresztül ilyenkor a nők, mert átéltem, ezért ki akartam mutatni, hogy velük vagyok”

– mondta a tervező.

Rosanna Arquette

Fotó: John Nacion / NurPhoto / AFP
Fotó: John Nacion / NurPhoto / AFP

Az amerikai színésznő, aki szintén szerepelt a Ponyvaregényben, az alabamai abortusztörvény elfogadásakor írt dühös posztot a Twitteren, nyíltan vállalva, hogy többször is terhességmegszakítást végeztetett.

„Több abortuszom is volt, és minden egyes alkalommal nagyon szomorú és fájdalmas volt, de az én döntésem volt. Szerencsém volt, hogy jó ellátást kaptam. Senkinek nincs joga elvenni a nőktől a választás jogát, azt, hogy eldöntsék, mi a legjobb nekik”

– írta a színésznő.

Ahogyan arról a legfelsőbb bíróság döntését elemző összefoglalónkban is írtunk, az abortusz tilalmának gyakorlati megvalósítása nem megy olyan egyszerűen, és közben növelték az egyes tagállamok közti különbségeket, illetve kiélezték a liberálisabb város és a konzervatívabb vidék ellentétét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!