Vízgazdálkodás

A Körtvélyesi Holt-Tiszába 400 napja nem jutott be víz
A Körtvélyesi Tisza-holtágnak több gazdája is van. Először úgy tűnt, csak akkor kap vízpótlást a tájvédelmi körzetbe tartozó holtág, ha a horgászok fizetnek érte, de végül az állam fedezi a...
Az lenne az igazi szuverenitásvédelem, ha nem hagynánk kiszáradni az országot
Keresztes László Lóránt képviselő és a Vízválasztó Mozgalom szerint a kormány még nem jutott el a paradigmaváltásig, sem jogszabályokkal, sem pénzzel nem segíti a táji léptékű vízmegtartást. Pedig...
A puszta vízőrzői – küzdelem a klímakatasztrófa ellen
Az egyre jobban kiszáradó Homokhátságon a kiábrándultság néhány helyen tenni akarásba fordult át. Kiskunmajsán 36 gazdálkodó állt össze, és kitalpalták, hogy ha rövid időre is, de egy csatornából...
Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon
Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.
Már több mint 600 gazdálkodó vállalta, hogy elárasszák földterületét
Az Energiaügyi Minisztérium február közepén indította a Vizet a Tájba! programot, amivel az ország vízmegtartását akarja erősíteni.
Érdemes feléleszteni a fokgazdálkodást, hogy több vizünk legyen
Koncz Péter ökológus szerint az ártéri tájgazdálkodás vízmegtartó funkciói gazdasági, társadalmi és természetvédelmi haszonnal járnának.
Megúszhatják a gazdák a vízdíj idei fizetését
Az állam magára vállalja a mezőgazdasági célú vízfelhasználás költségeit.
A teljes kiszáradás határán áll a Duna–Tisza közi Homokhátság, és valószínűleg menthetetlen
A kutatók nem sok esélyt látnak arra, hogy a Homokhátságon megállhatna a kiszáradás folyamata, csak az eső hozhatna megoldást, de a Dél-Alföld más részein jó esetben még segíthetne a vízpótlás.
Aggasztóan nagy a hóhiány a Kárpátokban, és ez az Alföldön okozhat gondot
Kevés az olvadékvíz a Tisza forrásvidékén, így elmaradhatnak azok az árvizek, amelyek feltölthetik a talajvízkészleteket, derült ki a Nem víznek való vidék videójából.
A vízügy elárasztott egy földterületet, és ennek mindenki örül
A civilek évek óta hajtogatják, hogy a tájban kellene tárolni a vizet, és most erre nyitott a vízügy és a kormány is. Több száz gazda ajánlotta már föl a földjét elárasztásra.
Kövess minket Facebookon is!