Világ

Gyerekmunka és kizsigerelés árnyékolja be a mogyorókrémek előállítását
Törökországból származik a világ mogyorótermesztésének közel 70 százaléka, ahol a munkások sokszor nyomorúságos körülmények között dolgoznak.
Egyszerű oka van annak, hogy még drágább olajat akar a legfontosabb termelő
Sokat drágult idén az olaj, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy a szaúdi költségvetés egyensúlyba kerüljön.
Újabb kínos kérdésre kell válaszolnia a Boeingnak a tragédiák miatt
A Boeing nem tájékoztatta a légitársaságokat és a felügyeletet arról, hogy a 737 Max esetében semmi sem hívja fel a figyelmet az érzékelők meghibásodására.
A bevándorlók jelentős része hazamegy, ha nem keres elég jól
Jellemzően inkább hazatérnek, akik nem tudják néhány év alatt elérni a helyi állampolgárok bérszínvonalát.
Még a rezsi is csökkenhetne, ha okosan fékeznénk meg az éghajlatváltozást
Új technológia és kiköltekezés nélkül is átállhat a világ kizárólag megújuló energiaforrások használatára 2050-ig. Ez elég is lenne a klímakatasztrófa elkerüléséhez, állítják több éves modellezés...
Fel kell ráznunk az embereket, hogy megértsék a globális vészhelyzetet
A klímaváltozás miatti tüntetésekre óriási a kereslet, egy 16 éves diák vagy egy pár hónapos szervezet is globális megmozdulásokat hívott életre, akár milliós részvétellel.
Hamarosan kidurran a legnagyobb e-autós lufi
Több száz cég gyárt elektromos autókat Kínában, de hosszabb távon ennyi biztosan nem él meg.
Putyin döntötte el, hogy többet kell fizetned a benzinkúton
Kis híján kudarcba fulladt az olajár esését megfordító decemberi OPEC-csúcs, de az oroszok fellépése megváltoztatta az események menetét.
Ingyenes roaming, megszűnő óraátállítás – ezt adta nekünk az Európai Parlament
Az uniós bürokraták nemcsak olyan, az állampolgárok nézőpontjából elvontnak tűnő dolgokkal foglalkoznak, mint például a Brexit kezelése, hanem sok hétköznapi dolgokról szóló intézkedést is hoztak a...
Trump szeretett volna bűncselekményeket elkövetni, de nem sikerült neki
Nagyon súlyos, amit Trumppal és az oroszokkal szemben megállapít a két éve várt Mueller-jelentés. Az elnök mégsem bukik bele.
Kövess minket Facebookon is!