RSS
A helyi közterület-használati díjak helyett csak a jóval kedvezőbb, állami díjszabás szerint kell fizetniük a produkcióknak, ha a belvárosban forgatnának.
Túlterhelte a galériát, pedig nem is tudta mennyit bír el.
A józsefvárosi polgármester szerint 96 millió forint került indokolatlanul Kocsis Máté egyik emberének cégéhez.
A helyi képviselőt kérdezte a 444 a zebra áráról, Camara-Bereczki Ferenc saját bevallása szerint maga is meglepődött a magas költségen.
A két férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat.
A rendőrök három csapágygolyót találtak a Korányi Sándor utcában.
Először azt mondta a rendőröknek, a férfi öngyilkos lett, aztán beismerte tettét.
Szokták mondani, hogy a bűnözéshez nem kell ész. A gyakorlat mást mutat.
A rendőrség videóján látszik, ahogy a férfi megtömött zsákokban cipel ki félmillió forint értékű ruhát a Corvin Plázából.
Néhány nappal a török külügyminiszter látogatása után a kormany.hu-n megjelent dokumentumok szerint.