Ukrajna
Moszkva eddigi legnagyobb csapását mérte Ukrajnára azután, hogy Trump fegyvert ígért az ukránoknak
Volodimir Zelenszkij szerint most kell cselekednie annak, aki békét akar.
Trump védelmi minisztere az elnök tudta nélkül állíthatta le az Ukrajnának szánt...
A CNN forrásai szerint a kormányzat csak utólag értesült róla, ezért hozott Trump napokkal később ezzel ellentétes rendelkezést.
A Wagner zsoldoscsoport nevében gyújtogattak londoni fiatalok tavaly, most bűnösnek találták őket
A felgyújtott raktárban Ukrajnának szánt szállítmányok voltak, de a csoport emberrablásra is készült.
Trump előbb felfüggesztette a katonai szállítmányokat, most viszont még több fegyvert küldene...
Az amerikai elnök néhány napja a fegyverszállítások szüneteltetését rendelte el.
Bild: Milliárdos listával jelezte Kijev, milyen fegyvereket remél Németországtól
Az Egyesült Államok közvetlen támogatásának várható csökkenésére való ukrán készülődést jelezhet a hivatalosan nem megerősített lista.
Ukrajnai néptáncos gyerekekkel teli busz szenvedett súlyos balesetet Kunszentmártonnál
Négyen súlyosan megsérültek, egy 17 éves lány karját amputálni kellett.
Zelenszkij szerint eddig ez volt a legjobb beszélgetése Trumppal
Trump a Patriot rakéták szállításáról azt mondta, hogy Ukrajnának „szüksége lesz valamire, mert elég keményen támadják őket”.
Rácz András: Valaki vadászik az orosz árnyékflotta olajszállító hajóira
Már hat rejtélyes támadás történt orosz vagy orosz kötődésű tengeri hajók ellen.
A külügyminisztérium szerint az ukránok meg sem várták a magyar nagykövet válaszát
Csütörtökön bekérette Kijev a magyar nagykövetet. A külügyminisztérium szerint meg sem hallgatták Heizer Antalt.
Ukrajna bekérette a kijevi magyar nagykövetet
Át akarják beszélni a magyar kormány barátságtalan kijelentéseit az elmúlt hónapokból.








