Új lakás

Mélyponton a lakásépítések száma, nyolc éve nem adtak át olyan kevés lakást, mint idén
A KSH friss adatai szerint a kiadott építési engedélyek száma viszont jelentősen, 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy a következő években újra élénkülhet az építkezés.
Túl fontosak az új lakások ahhoz, hogy csak ennyire kevés épüljön belőlük
Demográfiai, gazdasági és környezetvédelmi érvek is szólnak amellett, hogy sokkal több új lakás épüljön az országban, mint az elmúlt években.
Kelendőek a budapesti új lakások, pedig bőven 100 millió forint fölé mentek az árak
Ma már senki nem kapja fel a fejét 100 millió feletti árakra Budapesten, Budán a 200 milliós árakhoz kezdhetünk hozzászokni.
Nem sokat segíthet a vásárlókon, hogy plusz 100 milliárd forint megy lakásfejlesztésre
Két héten belül indul a kormány lakásfejlesztési tőkeprogramja, de még a megnövelt keretösszeggel sem biztos, hogy mérsékelni lehet majd az árakat.
Nem lesz megfizethető lakhatás, amíg ilyen kevés lakás épül
Az építési kedv továbbra is mérsékelt, miközben a kereslet egyre nagyobb, jövőre pedig jön az állami élénkítés.
Megakadályozza a fiatalok lakásszerzését az ingatlanpiaci ár-bér spirál?
A magas négyzetméretárak és az alacsony megtakarítási lehetőségek komoly akadályokat gördítenek a fiatalok elé.
Budapesten emelkedett a legjobban az új lakások ára 2023-ban az európai fővárosok közül
Olaszországban már olcsóbb az új lakások négyzetméterára, mint Kelet-Közép-Európában.
Ezért nem fogsz soha összegyűjteni egy saját lakásra
Durván drágultak a lakások az elmúlt években, mára szinte lehetetlenné vált lakást vásárolni azoknak, akik nem kapnak családi segítséget. Milyen piaci folyamatok állnak a jelenség mögött? Miért nem...
Cowboy befektetők kíméljenek, avagy miért épül másképp egy városrész Hollandiában, mint...
Lakást venni azért, hogy kiadják? Teremgarázs az autóknak? Árnyékoló magas tornyok? Bemutatunk egy elő példát, ahol ez mind felejtős.
Többéves csúszás után vis maior: elmérgesedett a helyzet a Duna House budai lakóparkfejlesztésénél
Aki mostanában építkezik, gyorsan dráguló alapanyagokkal és szakemberhiánnyal találkozik. De hogyan befolyásolja ez azoknak a helyzetét, akik már azt hiszik, hogy nyeregben vannak, mert van élő...
Kövess minket Facebookon is!