Tisza Párt
Magyar Péter teljes erővel csapta le a magas labdát, amit Lázár a szlovákozással adott fel
A Tisza Párt szinte a teljes szegedi eseményét Lázár János szlovákozásának és a határon túliak témájának szentelte, miközben a Fidesz rendezvényén szót sem ejtettek erről. Nehéz elképzelni, hogy ez...
Strompová Viktória: Lázár úr, kérdezem önt, Strompként, -ová nélkül, nagyobb magyar lennék?
Borbély Alexandra pedig arról beszélt a Tisza szegedi eseményén, hogy a „szlovákozó” Lázár János nem egyenlő Magyarországgal.
Magyar Péter szerint Orbán és a nagyurak több millió magyart tartanak poloskának, másik több...
A Tisza Párt szegedi eseményén arról beszélt, sajnálja a Fidesz szavazóit, mert szerinte a politikai vezetőjük nemcsak egy élő vitától fél 20 éve, hanem már az emberektől is.
Magyar Péter: Több millió magyart aláztak meg azzal, hogy szlováknak nevezték Strompová Viktóriát
A szegedi Széchenyi téren demonstrált a Tisza Párt. Magyar Péter egyik kísérője Strompová Viktória képviselőjelölt volt, akit Lázár János néhány nappal ezelőtt „szlovák asszonynak” nevezett....
Vonattal indult el Szegedre Magyar Péter, vele van Strompová Viktória is, várják Lázár János...
A Tisza Párt elnöke azt írta Lázárnak: „Szedd össze a bátorságodat, gyere oda TEK-esek nélkül, nézz bele Viktória szemébe és mondd ki ezt az egyszerű mondatot: Hibáztam, bocsánat!”
A DPK-gyűlésekre kiállított celebekkel azt üzeni a Fidesz, hogy vállalható a fideszesség
Volt sportolók és ismert művészek mondják el hétről hétre a háborúellenes gyűléseknek nevezett kampányrendezvényeken, hogy mennyire fontos nekik a béke. A Fidesz azért szerepelteti őket, mert a...
Teljesíthetetlenek a választási ígéretlicit által keltett gazdasági várakozások
A lakosság nincs tisztában azzal, hogy gazdasági helyzetének érezhető javulása csak pillanatnyi – írja véleménycikkében Karsai Gábor, a GKI korábbi vezérigazgató-helyettese.
Itt a Bors betiltott különszáma, amiben a Tisza Párt mindenkit, mindenki minden rokonát és minden...
Pénteken megtiltotta a Fővárosi Törvényszék, hogy folytassák a Bors-különszám terjesztését, a Mediaworks szerint azonban nem kaptak hivatalos tájékoztatást, így nem állnak le. Eljutott hozzánk egy...
A bíróság megtiltotta a Bors ingyenes számának terjesztését, amiben a Tisza Párt állítólagos...
A végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
Három és fél év háború után a magyarok valamivel jobban tartanak a megtámadott Ukrajnától, mint az...
Abban egyetértenek a magyarok, hogy Ausztria szimpatikus ország, de abban nem, hogy Ukrajnától vagy Oroszországtól kell inkább tartani, derül ki a Policy Solutions kutatásából. A fideszesek Kínáról...









