Temetés

RSS

II. József takarékos koporsója sosem került föld alá, egymás után pottyantotta ki a holttesteket

A német-római császár és magyar király mindenben a gazdaságosság híve volt. A temetéseknél is előírta, hogy csapóajtós, újratölthető koporsókat kell használni, hogy spóroljanak a fával.

Átszámolva 70 milliárd forintba került II. Erzsébet temetése

Kritikusok szerint ez sok, a kormány szerint nem az.

Szájer József, Novák Katalin és a Fidesz több vezető politikusa is ott volt Orbánnal Bajkai István...

Ott volt többek között Kövér László, Deutsch Tamás és Navracsics Tibor is, de megjelent Fásy Ádám és Németh Kristóf is.

Eltemették Török Ádámot, a Mini együttes alapító-frontemberét

A fuvolistát az Óbudai temetőben búcsúztatták.

Felgyújtotta magát egy focista, miután terrorizmussal vádolták meg amiatt, hogy sokallta a banán...

A tunéziai férfi így tiltakozott a rendőrállami módszerek miatt. Az akcióba belehalt, a temetésén zavargások voltak.

Eltemették Mécs Imrét

A volt SZDSZ-es parlamenti képviselő és '56-os halálraítélt 89 évesen halt meg, az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra.

A kortárs magyar közgondolkodás legnagyobb rocksztárjától búcsúzunk

Karácsony Gergely azt mondta, ő is egy azok közül, akiket Tamás Gáspár Miklós okosan és jogosan tudott elküldeni a fenébe. Baranyi Krisztina és Iványi Gábor is búcsúbeszédet mondott a 74 éves...

Eltemették Tamás Gáspár Miklóst

A filozófus, közíró, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselője 74 éves korában halt meg. A temetésen Karácsony Gergely is beszédet mondott.

George Floyd családja és a Fehér Ház képviselői is részt vesznek majd Tyre Nichols temetésén

A 29 éves Nicholst olyan súlyosan bántalmazta öt rendőr, hogy három nappal később belehalt sérüléseibe.

Szirénázva, buszokkal vonultak a budapesti rendőrök Baumann Péter temetésére

A Lecke utcai késelés rendőr áldozatát csütörtökön helyezik nyugalomra, Mátészalkán. Több ezer rendőr utazhat oda.

Kövess minket Facebookon is!