Tao-támogatás.
Hárommillióért adna ki közadatokat az emberminisztérium, beperli őket a Transparency
Bár a tárcánál állítólag 20 iratfolyóméternyi adat van, valahogy ezeket mégsem sikerült felhasználni, a szabálytalankodók büntetése ugyanis évek óta késik.
Túlszaladt a ceruza, nincs már elég pénz a sportfejlesztésekre
Először fordulhat elő a tao-rendszer bevezetése óta, hogy kevesebb közpénzt próbálhatnak összeszedni a sportklubok, mint egy idénnyel korábban.
Már nem felcsúti kiváltság a közpénzmilliárdokból épülő sportlétesítmény
Egyre több, jellemzően vidéki sportprojektre hagynak jóvá milliárdos tao-keretet a szövetségek és az emberminisztérium.
Négymilliárdos csarnokot építene közpénzből az esztergomi rögbiklub
Taopénzből és önkormányzati támogatásból épülhet új sportcsarnok az esztergomi Prímás szigeten. Az idén ez már a második hatalmas beruházás, amit a kéziszövetség jóváhagyott.
Budakalász az új Felcsút, 2,5 milliárdos sportkollégium épül az Omszki-tó mellett
Az idei tao-rekorder eddig a Budakalászi Kézilabda Zrt., amely számára a kézilabda-szövetség a napokban hagyott jóvá egy közel 2,2 milliárdos programot.
Kevés volt a felcsúti focinak 19 milliárd, visszamenőleg kaphattak újabb százmilliókat
Valószínűleg egy jogszabály-módosításnak köszönhetően juthatott újabb közel egymilliárd forinthoz, így összesen már 20 milliárdnyi közpénzből szépülhet az akadémia.
Túl sok pénz ment el színházakra, erre a létbizonytalanságba taszították őket
Miután a kormány felkészületlenül megszünteti a kulturális tao-t, óriási a bizonytalanság, de azt sejtetik, a függetlenek is „rendben lesznek”. Egy bizottság dönthet majd.
Csalókkal számolna le a kormány, de közben mások is pórul járhatnak
Jelentős változások előtt áll a színházi szféra, ha valóban felszámolják az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását, amely 10 év alatt sok tekintetben átalakította ezt a világot.
A nyomozók sem találták a kiperelt iratokat a minisztériumban
Azért nem sért törvényt a Pénzügyminisztérium, mert nem tart be egy másik jogszabályt. Legalábbis ezzel az indoklással állították le a tao-nyomozást.
Az MLSZ asszisztálásával tűnt el a tao-pénzzel a fideszes polgármester
Egy történet, ami kicsiben megmutatja, mi a baj a százmilliárdokat megmozgató tao-rendszerrel. Hogyan nyúlhatják le a pénzt helyi haszonlesők, hogyan huny szemet efölött az MLSZ és miként vágja haza...









