Szeged
Reuters: A kínai BYD a szegedi üzem helyett inkább Törökországban futtatja fel a gyártását
A lap több névtelen forrásra hivatkozva arról ír, hogy a magyar kapacitások csak lassabban lépnek majd be.
Európa leggyorsabb szuperszámítógépét építenék meg Szegeden
Oktatásra, gyógyításra és kutatásra fogják használni a Szegedi Tudományegyetem új szuperszámítógépét, amely egy másodperc alatt több tízbilliárd műveletet tud végrehajtani. A cél, hogy a...
Havi félmillióért kapott állást az SZTE-n a szegedi fideszes képviselő, miután otthagyta az MNB...
Kapcsolatépítés a feladata a Szegedi Tudományegyetemen Polner Eörsnek, a szegedi Fidesz frakcióvezetőjének, legalábbis a Szegeder által kikért dokumentumok szerint. Az egyetem azután kezdte...
Megállt a lakásdrágulás Budapesten, miközben Szeged környékén éppen kilőnek az árak
A hamarosan induló Otthon Start program megint bepörgetheti majd a piacot.
Letépte az orkánerejű szél a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetejét, ami a nyugdíjas...
Videón a pillanat, ami mintha nem is Magyarországon történt volna.
Nyílt levélben tiltakoznak a SZTE hallgatói az egyik oktató homofób kijelentései ellen
,,Halállal lakoljanak, vérük rajtuk” – írta az egyetem oktatója a melegekről a saját Facebook-oldalán egy nyilvános posztban.
Demokraták között szoktak viták lenni, ezzel magyarázzák, hogy a többség nem szavazott együtt...
A polgármester nem akarta emelni a képviselők tiszteletdíját, és az őt támogató mindkét frakcióból voltak olyanok, akik nem tartottak vele.
Lerobbant tehervonatot vontatott egy Szegedről Budapestre tartó IC
Az utasok áram és klíma nélkül maradtak, a MÁV elnézést kért az érintett utasoktól, és azt írta, hogy jár nekik a késési biztosítás.
Lemondott a Momentum szegedi elnöke, jövőre függetlenként indul a választáson
Halász Noémi szerint nem a pártszínek döntik el, ki alkalmas képviselőnek.
Botka ellen szavaztak a saját képviselői, a polgármester szerint a szegedi választók ezt még meg...
Név szerinti szavazáson 10 igennel, 18 tartózkodással, ellenszavazat nélkül utasították el pénteken azt a javaslatot a szegedi közgyűlésben, amely rászorulóknak irányította volna a helyi képviselők...









