Elkezdődött a 26. Budapest Pride Fesztivál

Az egyhónapos fesztivál lezárásaként július 24-én rendezik majd meg a Budapest Pride Felvonulást.

Polimer 50 fontos bankjeggyel tisztelegnek a britek Alan Turing előtt

A Bank of England ráadásul a Pride-héten adta ki a bankjegyet a homoszexualitása miatt elítélt tudós emlékére.

A pride felvonulás nézői közé hajtott egy autós Floridában, halálos áldozat is van

Az autó vezetőjét őrizetbe vették, a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a motivációjáról.

Az amerikai nagykövetség aggodalmát fejezte ki a pedofiltörvény melegellenes részei miatt

Közleményük szerint a kormányoknak kötelességük megvédeni a melegek jogait is.

Pride-témával jelentkezik a Facebook Messenger

Emellett vannak már Halálos iramban, illetve óceán témájú Messenger-színek is.

Egy ember nem attól lesz homoszexuális, hogy látja a tévében

Egy eredetileg pedofilellenes törvényből meleg- és transzellenes törvény lenne a Fidesz módosító javaslata után. A módosítás ellen a Kossuth téren több ezren tüntettek, akik szerint a Fidesz rossz...

Kamala Harris is vonult a washingtoni Pride-on

Az Egyesült Államok alelnöke „Love is love” feliratú pólóban sétált pár percig a tömeggel.

LMBTQ-tematikájú szettet dob piacra a Lego

A szivárvány különböző színeit viselő minifigurák a sokszínűséget, a másság elfogadását és az LMBTQ-közösségekkel való szolidaritást szimbolizálják.

Tovább támadja a Pride közterület-foglalását a Mi Hazánk

Különböző kúriai döntésekre hivatkozva a felvonulást szervezők, és a szélsőjobboldali párt is úgy látja, nekik adtak igazat.

Kövess minket Facebookon is!