Polt Péter
Polt Péter a búcsúbeszédében azt mondta, hogy a közreműködésükkel az ügyészség immár más hatalmi...
Lelkesített az a tudat, hogy ebben az intézményben van letéve a záloga annak, hogy Magyarország a jogállamok közé soroltassék, mondta a leköszönő legfőbb ügyész.
Jámbor András elárverezi a szavazólapot, amivel Poltot és Hendét alkotmánybíróvá választották
A befolyt összeget pedig a Budapest Pride kapja.
Alkotmánybírónak választotta a parlament Polt Pétert és Hende Csabát
Polt emiatt már le is mondott a legfőbb ügyészi posztról, Hende 23 év után távozik a parlamentből.
A kitiltott Hadházy Ákos korrupciós ügyekkel írta tele a szavazólapot az alkotmánybírók választásán
„Lónak a faszát” – írta a lapra a képviselő, aki szerint Polt Péter bűnsegédként segítette például a trafik- és a Rogán–Völner–Schadl-ügyet.
Megvan Polt Péter utódja a Legfőbb Ügyészség élén
Sulyok Tamás Nagy Gábor Bálintot, Polt kabinetfőnökét jelölte Polt helyére, az Országgyűlés fideszes többsége kilenc évre választja majd meg.
Polt Péter felment a Sándor-palotába, és beadta a lemondását
A legfőbb ügyész várhatóan alkotmánybíróként folytatja, utódjára a köztársasági elnök tesz majd javaslatot.
Polt Péter és Hende Csaba alkotmánybíróvá válását is támogatja a fideszes igazságügyi bizottság, a...
Az igazságügyi bizottság meghallgatásán Hende Csaba Arany Jánostól szavalt, a mi hazánkos jelöltek pedig a jurisztokrációról beszéltek. Csak két ellenzéki képviselő vett részt az ülésen, de ők se...
Polt Péter egy lépéssel máris közelebb került ahhoz, hogy alkotmánybíró legyen
Polt Péter az igazságügyi bizottság meghallgatásán azt mondta, hogy mindig érdekelte az alkotmányjog, és pályája óriási kiemelkedő hegycsúcsának tartaná, ha megválasztanák alkotmánybírónak. A...
Három kiadó hely van, abból kettő a Fideszé, de befigyel a Mi Hazánk is
Csak két párt állított jelölteket az Alkotmánybíróság megüresedett helyeire: a Fidesz és a Mi Hazánk, őket kedden hallgatja meg az igazságügyi bizottság. A két fideszes jelölt helye szinte biztos,...
Hivatalos: Hende Csabát és Polt Pétert jelöli a Fidesz alkotmánybírónak
Ez azt is jelenti, hogy új legfőbb ügyészt választ a fideszes kétharmad a 2026-os választás előtt.









