Nagysebességű vasút

Meghaladta az 50 ezer kilométert a kínai nagysebességű vasúti hálózat hossza
A félmilliónál népesebb kínai városok 97 százalékát elérik a 350 kilométer/órás sebességgel repesztő vonatok.
Nagysebességű túra Kínában három gyerekkel
Nem akart a család Kínába menni, de ha már ott voltak, nekivágtak az országnak, hogy nagysebességű vonatot, műbambusz-csónakot, elektromos golfautót váltogatva bejárják az ország természeti csodáit.
Bukarest–Budapest 6 óra alatt? 15 éven belül 200-zal kellene száguldozniuk a vonatoknak a...
Először 2007-ben beszéltek nagysebességű vasútról Bukarest és Budapest között, de azóta nemhogy sínre került volna a projekt, hanem a román és a magyar vasút is inkább leépült.
Kétezer milliárd alatt nem úsznánk meg a Budapest-Kolozsvár álomvasút magyar részét
A nyolcórás menetidő felének eltüntetéséhez itthon alig kellene költeni, további két óra lefaragása viszont többe kerülne, mint négy év összes vasútfejlesztése.
Rekordalagutat fúrnak a Vértes alá, ha a kormány komolyan gondolja a tervét
A tervek alapján akár tíz kilométeres alagút is épülhet a Dunántúlon a Budapest-Varsó gyorsvasút megépítéséhez. Ez még jobban megdobja majd a költségeket.
Ezermilliárdos kaland lehet a varsói gyorsvasút magyar szakasza
Új pályára lesz szükség, ha a varsói gyorsvasút magyar szakaszát 250 km/óránál nagyobb sebességre akarják építeni. A költség 1100 milliárd forint körül lehet.
Kövess minket Facebookon is!