Miniszterelnökség
Megtarthatja a vagyonát a Pénzügyminisztériumon és Miniszterelnökségen átívelő korrupciós botrány...
Nem kell visszafizetnie 190 millió forintot, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete alapján ehelyett csak 475 ezer forintját kobozzák el.
Bede Zsolt már-már mérsékeltnek tűnt Budaházyék mellett a Miniszterelnökség által támogatott...
Gulyás Gergely minisztériuma nem válaszolt, miért támogatták három forrásból is az eseményt, ahol az egykor terrorizmusért elítélt Budaházy György és testvére hosszan fejtegethette, mit gondol a...
Lánya született Gulyás Gergelynek
A Miniszterelnökséget vezető miniszter lánya múlt héten születhetett meg.
Átvilágítási szakértőt nevezett ki Navracsics, hogy kiderüljön, ki a felelős Budapest csődközeli...
Csütörtökön ismét tárgyalt egymással a kormány és a főváros vezetése Budapest pénzügyi helyzetéről.
Gulyás: Magyar Péter már 2018-ban megírta, hogy a baráti viszonyunknak vége van
Szerinte a Tisza Párt nem jobban, hanem rosszabbul áll, mint a korábbi baloldali ellenzéki pártok négy évvel ezelőtt.
Az újdörögdi kézigránátos tragédia után a résztvevőkkel pszichológusok foglalkoztak, a program...
Információink szerint többen úgy döntöttek, hogy a kiképzés hátralévő részét nem fejezik be.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint nem teljesen volt önkéntes a részvétel a katonai kiképző...
A korábbi vezérkari főnök azt nyilatkozta, levelek vannak a birtokában, amik bizonyítják, hogy nem volt teljesen önkéntes a részvétel a programban. A Miniszterelnökség a Telexnek azt írta, ezt a...
RTL: A Miniszterelnökség dolgozója sérült meg a kézigránátos balesetben Újdörögdön
A 29 éves nő titkárként dolgozott a szervnél az RTL információi szerint.
Idén már 21 millió forint közpénzért ad tanácsokat Szili Katalin a Miniszterelnökségnek
Az egykori MSZP-s politikus „határon túli autonómia ügyekben” adott tanácsai évről évre többet érnek Gulyás Gergely minisztériumának.
Miniszterelnökség: Orbán Balázs áthelyezése nem jár költözéssel, költsége pedig nincs
A miniszterelnök politikai igazgatójának feladatai stratégiai jellegűnek tekinthetők, ezért kellett áthelyezni a Miniszterelnökséghez.








