Louvre
Letartóztattak két látogatót a Louvre-ban, akik a Mona Lisa közelében állították ki a saját műveiket
Ezúttal nem elvittek műtárgyakat Párizs legnagyobb múzeumából, hanem hoztak két újat. Persze az intézmény biztonsági rendszerére ez sem vet jó fényt.
A Louvre kifosztói szerint a megrendelőjük nem volt elégedett a zsákmánnyal, többet várt
A betörők tavaly októberben több mint 30 milliárd forint értékű ékszerrel lógtak meg a párizsi múzeumból.
Hónapokkal a nagy Louvre-lopás után távozik az igazgató
Laurence des Cars szerette volna megduplázni a kamerák számát, de végül a távozás mellett döntött.
Túlárazott, újrafelhasznált jegyekkel csalhattak idegenvezetők a Louvre-ban
Louvre-ban pénteken csőtörés is volt, ami miatt a múzeum több termét is le kellett zárni.
Kicsit megnyomódott, de túlélte a kalandot a korona, amit a Louvre betörői hagytak el az utcán
Először tettek közzé képeket a megrongálódott műtárgyról.
Megroggyant födém, csőtörés, sztrájk – nem átok ül a Louvre-on, hanem kibuggyannak a problémák
Az októberi, világraszóló ékszerlopás óta folyamatosak a párizsi Louvre körül a botrányok. Szinte egy kisbolt jobban be van kamerázva, mint a világ egyik legismertebb múzeumának egyes részei. Már...
„Egy lepusztult múzeumban vagyunk” – sztrájkot jelentettek be a Louvre dolgozói
A szakszervezetek szerint a világ leglátogatottabb múzeuma „válságban” van, erőforrásai nem elegendőek, és a munkakörülmények is egyre romlanak.
Vízszivárgás volt a Louvre-ban, több száz régészeti dokumentum rongálódott meg
A múzeum szerint helyrehozhatatlan kár nem keletkezett.
Jövőre csak borsos felárral mehetnek be a Louvre-ba a nem EU-s turisták
A franciák még a britekre is kiterjesztik az áremelést, amitől évi 20 millió eurót remél a múzeum.
A Louvre utolsó betörőjét is elfogták, a lopott ékszerek továbbra sincsenek meg
Összesen négy embert vettek őrizetbe, köztük az utolsó szökésben lévő rablót, aki személyesen vett részt a betörésben.









