Lőszer
Az orosz zsoldosvezér egy Ikarusszal a háttérben osztotta ki a védelmi minisztériumot
Hanyatlik a Wagner-csoport alapítójának befolyása, ami már az ukrajnai harcok menetére is hatással van. Jevgenyij Prigozsin ezt nem is hagyta szó nélkül.
Csak egy nagy dobása lehet az ukrán hadseregnek?
Lapértesülés szerint az amerikai kormány figyelmeztette Ukrajnát, hogy ne vegye garantáltnak a katonai segítség fennmaradását a jelenlegi volumenben, ezért hozza ki belőle a lehető legtöbbet.
Nehezen tudja felpörgetni a lőszergyártást Ukrajna számára Európa
Beszállítói problémák, valamint a beruházások tőke- és időigénye is akadályozza a hidegháború vége óta veszni hagyott termelési kapacitások visszaépítését.
Talán mégis összefér a szigorú semlegesség Ukrajna segítésével Svájcban
Svájc eddig az országban gyártott lőszerek Ukrajnába juttatásának engedélyezését minden esetben elutasította, de elkezdtek kidolgozni egy javaslatot, amely ezt lehetővé tenné.
Kinek a lőszere fogy el hamarabb Ukrajnában?
Az időjárás mellett valószínűleg az oroszokat és az ukránokat is leginkább a lőszerhiány akadályozza a terveik megvalósításában, és hamarosan kiderülhet, hogy melyiküket erősebben.
Mostantól tilos lesz óvodában fegyvert viselni New York államban
És metrókban, parkokban, kórházakban, stadionokban is, miután szigorították a törvényhozás szigorította a fegyvertartási törvényt.
Magyarországról Romániába csempészett lőfegyvereket keres a román rendőrség, több mint száz...
Egy Magyarországon bejegyzett, online kereskedelmet folytató cég ügyében nyomoznak lőfegyverrel és lőszerrel történő visszaélés, és minősített csempészés miatt.
Magyar gyártmányú lőszerrel akartak végezni az ukrán elnök főtanácsadójával
Szerhij Sefir sértetlenül megúszta a szerdai merényletet.
Lőszer- és robbanóanyaggyár épül Várpalotán
A Lynx gyalogsági harcjárműveknek, a Leopard 2 harckocsiknak és a PzH 2000 önjáró lövegeknek gyártanak majd ott lőszert.








