Lengyel Tamás

Hiába jöttek össze másodjára az érvényes aláírások, elkaszálták a Loupe népszavazási kezdeményezését
Öt országos népszavazási kezdeményezést bírált el hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság, egy sem ment át.
„A kormány szándékosan mérgezi ezt az országot, hogy totális kontroll alatt tartsa és uralkodjon...
Vasárnap este a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért tüntettek a Hősök terén, demonstrálókat kérdeztünk arról, hogy szerintük milyen lesz a közhangulat a választásokig.
Mostanra jutottam el oda, hogy jogom van megszólítani a politikusokat – interjú Lengyel Tamással
Miközben Gyuri önálló életre kel, társaival népszavazást kezdeményeztek és tüntetést szerveznek. Szakmai csúcspontokról, bizonyítási kényszerről és a Cserhalmi Györggyel való kapcsolatáról is...
Vágyom a rendszerváltásra, de nem tudom, hol a határa a buboréknak, amiben élek
Erős idézetek a Lengyel Tamás színésszel készült videós interjúnkból.
Népszavazási kezdeményezést adott be Lengyel Tamásék színházi társulata, betiltanák a politikai...
Azután döntöttek így, hogy több mint 230 ezer ember írta alá a petíciójukat. Céljuk a szabad közbeszéd és a szabad közterek megteremtése.
Visszaszólt Szijjártónak Lengyel Tamás: Arra szeretnélek kérni, Péter, hogy ne viselkedjetek így...
A színész Menczer „vége van, kicsi” videójával és a háborús óriásplakátokkal is példálózott.
Herendi Gábor új filmjének a TV2 lett a médiapartnere
Megjelent a Szenvedélyes nők előzetese. A vígjátékban feltűnik majd Básti Juli, a Demjén-musicalből ismert Varga-Járó Sára és az újabban közéleti témákban is véleményt nyilvánító Lengyel Tamás is.
Kormos Anett szerint a pc-ség álarca mögé bújik az, aki Aranyosi Péternek ugrik
Lengyel Tamás szerint Kövér László és Bayer Zsolt is tett gyűlöletkeltő kijelentéseket.
Lengyel Tamás: Nem akarok egy olyan országban élni, mint Fehéroroszország vagy Oroszország
Szerinte közös felelősségünk, hogy egy normálisabb, élhetőbb világban éljünk, és ezt a felelősséget nem lehet letenni vagy kimagyarázni.
Lengyel Tamás: Nagyon szép, hogy Caramel és Kiss Tibi felszólalt, de hol vannak a többiek?
„Még mindig azt hiszitek, hogy hallgatással meg tudjátok úszni?” – írta posztjában a színész, felkérdezve azokat zenészeket és influenszereket, akik nem álltak ki az ellehetetlenítési törvény ellen.
Kövess minket Facebookon is!