Látás
Elton John a londoni West Enden jelentette be, hogy elveszítette a látását
Nem tudtam megnézni az előadást, de élveztem, mondta a színpadon.
Elton John már több mint négy hónapja nem lát a fél szemére
A zenész elmondta, hogy még van remény a gyógyulásra, de nagyon megviseli, hogy nem tudja elolvasni a dalszövegeket sem.
Elton John kis híján megvakult a fél szemére
A brit énekes egy súlyos szemfertőzésből lábadozik, emiatt alig lát az egyik szemére.
Vak emberek látásának helyreállításáért kapta meg az idei orvosi Wolf-díjat Roska Botond
A Svájcban élő magyar idegkutató kollégáival kifejlesztett egy módszert, amivel a szinte teljesen vak betegeknél sikerült részben visszaállítani a látás képességét.
Lábszárból kivett 15 centis idegszállal mentették meg egy beteg látását a Semmelweis Egyetem...
Először végeztek itthon ilyen speciális műtétet.
Csak azért, mert mindkét szemünk egy irányba néz, még nem biztos, hogy látunk is
A rejtett kancsalságot nagyon gyakran félrediagnosztizálják, vagy nem veszik észre, főleg gyerekeknél. Járhat fejfájással, szédüléssel és egy rakás más problémával, de az is lehet, hogy az ember úgy...
A bika nem gerjed be a vörös színre, mert nem is vörösnek látja
A „mint bikának a vörös posztó” mondás tévhiten alapul. Ahogy az is, hogy Spanyolország lenne a bikaviadalok őshazája.
Szembetegsége miatt lehetetlen feladattá vált Judi Denchnek a színészkedés
A 88 éves színésznő közel egy évtizede küzd a látásvesztéssel járó makuladegenerációval.
A látás visszaállításában nemrég áttörést elérő Roska Botond vezetésével jön létre új...
A Svájcban élő magyar neurobiológus az optogenetikai terápiával lett nemzetközileg ismert, most részben Magyarországra hozza a kutatásait.
Húsz év munkájára került fel a korona azzal, hogy részlegesen sikerült visszaállítani egy vak...
A budapesti születésű Roska Botond vezette kutatócsoport a tudós által kidolgozott optogenetikai terápia segítségével ért el áttörést a vakság gyógyításában. A neurobiológussal a kutatás hátteréről,...