28 forintot hagyott a 86 éves nő számláján a tolvaj szomszéd
A kecskeméti férfi segített bevásárolni az idős nőnek, akinek megszerezte a bankkártyáját, és arról több mint 1,8 millió forintot vett fel jogosulatlanul.
Kocsis István kecskeméti panelre cserélte leányfalui villáját, hogy a VIP-börtönbe kerülhessen
Az MVM egykori vezetőjét 2019 végén ítélték öt év szabadságvesztésre gazdasági bűncselekmények miatt.
Botránybíró, botránypálya, vágóhíd – az Origo rájött, miért nem nyert a Fradi a Genk ellen
Elsőre talán nehéz követni, de a kormánymédia szerint a Ferencváros felnőtt férfi labdarúgócsapata azért nem tudott nyerni Budapesten a belga Genk ellen, mert öt nappal korábban nagyon saras pályán...
2-1-re kikapott a Fradi a Kecskeméttől
Ezzel a Ferencváros futballcsapatának nyolc meccs óta tartó veretlenségi sorozata is megszakadt.
Ellopták több mint kétezer euróját, elsőre mégsem szólt a rendőröknek
A kecskeméti pék csak akkor értesítette a rendőröket, amikor a tolvaj visszament a tett helyszínére.
Lepedőbe csavart csecsemőt hagytak a kecskeméti kórház bejáratánál, a Viktor nevet kapta
A közelben működő pékség dolgozói hallották meg hajnalban a kisfiú sírását, sikerült időben megmenteni.
Csak kedvesen italozott és ismerkedett Kecskemét utcáin egy ukrán nő, aztán sorra kifosztotta új...
Megvárta, amíg berúgtak és elaludtak, aztán elvette az értékeiket.
Konferencia-liga: tizenegyesekkel jutott tovább a Debrecen, a Fradi simán nyert
A Zalaegerszegnek esélye sem volt az NK Osijek ellen. A Kecskemét a 122. percben kapott góllal esett ki Rigában.
35 Fradi- és 40 kecskeméti focidrukker kiérdemelte a konzuli figyelmet
Minden segítséget meg kell kapniuk Dublinban és Rigában is.
Kövér László: Az ország és Kecskemét, talán nem túlzás állítani, focilázban ég
Az Országgyűlés elnöke hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén azt mondta, a foci mindenkié.
Kövess minket Facebookon is!