Javítóintézet

Több mint három év javítóintézetet szabott ki a bíróság az iskolai lövöldözést tervező miskolci...
B. Leventét még 2023 tavaszán kapcsolta le a TEK. A 17 éves fiú 50 diáktársát akarta megölni, ezután pedig magával is végzett volna.
Október végéig biztosan javítóintézetben marad a bőnyi késelő kislány
A 12 éves kislány idén tavasszal hátba szúrta az osztálytársát az egyik bőnyi általános iskolában.
Fogolyzendülés miatt ítéltek el javítóintézetis fiatalokat Debrecenben
A nyolc fiatal rendszeresen fenyegette, megalázta és verte a nevelőket és a társaikat.
Egyelőre javítóintézetben marad a bőnyi késelő kislány
A bíróság szerint szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat, és a bűnismétlés veszélye is fennáll.
Letartóztatásba helyezték a bőnyi késelő kislányt
Fiatal kora miatt javítóintézetbe kerül legfeljebb egy hónapra. A lány arról is beszélt a bíróságon, kiközösítették, bántották-e.
„A bicskei rémálom nem egyedi eset!” – Magyar Péter egy gyerekotthonban történt szexuális...
A gyerekfelügyelő szexért cserébe segített megszökni egy 15 éves lánynak. Bár Magyar nem nevezi meg, a Rákospalotai Javítóintézetről lehet szó.
Gyerekek a bíróság előtt
10 éve csökkentették bizonyos bűncselekményeknél a büntethetőség alsó korhatárát 14-ről 12 évre. Szakértők szerint inkább politikai, mintsem szakmai döntés született. Utánajártunk, azóta hogyan...
Megszökött a javítóintézetből az a 17 éves iowai tinédzser, akit azért ítéltek el, mert megölte...
Pieper Lewist szeptember elején ítélte a bíróság 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre, és 60 millió forint kártérítés kifizetésére kötelezte, miután 30 késszúrással végzett azzal a férfival, aki...
Gyerekfelügyelő csempészte a nagykanizsai javítóintézetbe a drogot
A vádirat szerint „tévesen értelmezett empátia alakult ki” az alig 25 éves férfi és a felügyeletére bízott fiatalok között.
Kövess minket Facebookon is!