Lecsengett a Barbenheimer-botrány, jövőre Japánban is bemutatják az Oppenheimert
Az ottani forgalmazó hosszas egyeztetések után döntött úgy, hogy 2024-ben végül műsorra tűzi a filmet az országban.
Szándékosan gázolt galambokat egy taxisofőr Japánban, letartóztatták
A sofőr azt vallja: az út az embereké.
Felavatták a legújabb kísérleti fúziós berendezést, magyarok adták a plazmafigyelő kameráját
A JT-60SA 2020-ban készült el, de meghibásodás miatt majdnem három évig állt. A sikeres működése jelentős mérföldkő, és új lehetőségeket nyit a fúziós energia kiaknázásában.
Tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép Japán közelében, legalább egy ember meghalt
Szemtanúk szerint a bal hajtómű lángolt, miközben a gép ereszkedett.
A tokiói bringás futárok egykor bámulatos ételtornyokat egyensúlyozva rótták az utcákat
Az egyik kezükkel a kormányt fogták, a másikkal pedig a több tucat forró levest, amiket a vállukra pakolva szállítottak ki.
Ezért ragaszkodik a BMW a hidrogénhajtáshoz
A legtöbb gyártó a villanyautókra koncentrál a jövőben, így a BMW is, ennek ellenére a cég az üzemanyagcellás konstrukciókban is lát fantáziát.
Lesből támadó, pénzért bárkihez beálló zsoldosok és kémek voltak a nindzsák, akikre Orbán annyira...
Az Orbán-kormány nindzsakormány, közölte a miniszterelnök. A popkultúrában romantikus kép alakult ki a nindzsákról, de valójában Japánban zsoldos katonákként működtek, akikre a piszkos munkát...
Kitört egy víz alatti vulkán, új sziget nőtt ki Japán partjainál
Tokiótól nagyjából 1200 kilométerre délre egy tenger alatti vulkánkitörés hozta létre az új, nagyjából száz méter átmérőjű szárazföldet.
Ezért nem rajonganak a japánok az elektromos autókért
Nem véletlenül hirdették az első Toyota Priust az elektromos hajtás és a villanytöltés-mentesség közös előnyeivel, de az sem véletlen, hogy nem egy japán autógyár, hanem a Tesla lett a 21. századi...
Kövess minket Facebookon is!