RSS
Gaston Glock arról híres, hogy az osztrák radikális jobboldali pártnak minden ismertebb elnökével bizalmas kapcsolatban állt.
Összesen 16 lesz, kettő már nyáron megérkezett.
Negyven perc alatt a hatvanpusztai major fölött volt az a helikopter, ami szombaton Szegeden szállt le néhány órára, és amiből Mészáros Lőrincéket látták kiszállni.
A reptéren sötétített üveges Mercedesek várták Mészárost és feleségét. Egy dolgozó szerint tavasszal ugyanilyen körülmények között érkeztek egy ballagásra.
Lázár János minisztériuma szerint a válasz a vármegyematrica, és Vitézy Dávid is így látja.
A gép repülésre alkalmas állapotban volt, a pilóták is minden követelménynek megfeleltek. Vizsgálják, hogy mi okozhatta a balesetet.
A mentésben részt vevő egyik férfi azt mondta, az egyik rendőr az elsüllyedt roncson állt, a feje kilógott a vízből. Estére sikerült kiemelni a helikoptert a vízből.
A gép kétfős legénységét kimentették a vízből.
A balesetben hárman meghaltak.
A négyfős legénység eltűnt.