Hankó Balázs

Hankó Balázs szerint nem igaz, hogy a Fidesz-kampány celebjei kapták meg az NKA-s milliárdokat
A kulturális miniszter azt mondta, a pályázatok a magyar kultúra egészét szolgálják, és a forrásokat szakmai szempontok alapján osztották ki.
Milliárdokat szórt ki fű alatt a Fidesz-kormány a kampányarcainak és a holdudvarnak
Gyanús hátterű cégeknek és fideszes influenszereknek, például Pataky Attilának, Tóth Gabinak és Muri Enikőnek is jutott abból a közel 12 milliárd forintból, amit a Nemzeti Kulturális Alap még tavaly...
Éjszakai telefonok az Operettben, feszült légkör az Operaházban a választás után
Az Operett vezetője, Kiss-B. Atilla több munkatársát is felhívta a választás estéjén és az eredményeket látva számonkérte őket arról, hova szavaztak. Az Operaházban az elsöprő Tisza-győzelem után...
2032-ig meghosszabbították Trócsányi László rektori megbizatását a Károlin
Az egykori nagykövet és EP-képviselő 2022 óta vezeti az egyetemet.
444: A választás előtt tízmilliós támogatásokat kapott az egyesület, amelyik Penny-kártyákat...
A lap szerint a Nemzeti Kulturális Alap fölött rendelkező Hankó Balázs döntött a támogatások kiosztásáról.
„Eljátszatták velünk a demokráciát” – a szakértők csak a hírekből tudták meg, hogy a minisztérium...
Miután a hivatalos jelzéseit nem vizsgálták ki, nevét vállalva mondta el a Telexnek a HU-rizont tudományos program pályázatainak egyik belső értékelője, hogyan írta át a rangsorukat a minisztérium....
Miniszterelnöki Kabinetiroda: Hankó Balázs maga jelölte Lackfi Jánost a Kossuth-díjra, az író...
A kulturális élet több szereplője korábban összeférhetetlenségről beszélt, amiért Lackfi János anyja, Mezey Katalin is benne volt a jelölőbizottságban.
Múzeumok is osztogatják majd az iskolákkal és nyugdíjas közösségekkel varratott kokárdákat
Fél év alatt közel 1,5 millió kokárda készült el, a kormánytagok is kaptak belőle.
19,5 milliárdot kaphat a kecskeméti egyetem campusépítésre, amit Matolcsy Ádám barátja hagyott félbe
A campusfejlesztés befejezésére kiírt közbeszerzést Mészáros Lőrinc két cégének konzorciuma nyerte el.
Kopogtatás napidíjért: hogyan lesznek erdélyi diákokból fideszes kampányaktivisták?
A legtöbb erdélyi diák nem politikai lelkesedésből ment Magyarországra, hanem azért, mert fizetnek érte. Három egyetemista mesélte el, hogyan működik a kampányturizmus.
Kövess minket Facebookon is!