Előzetes

Bemutatkozott a Mario-film folytatása, ami egy földön kívüli kaland lesz
Az már rég ismert volt, hogy jönni fog a második film, most kiderült, hogy a Super Mario Galaxy lesz az alapja.
A 326 millió forintos állami támogatásból készült Ákos-film előzetesében Ákos beszél saját magáról
Vannak még koncertfelvételek, régi cikkekről készült bevágások és zenésztársak is az előzetesben.
Megjelent Nemes Jeles László legújabb, Árva című filmjének első előzetese
A történet 1957 tavaszán, Budapesten játszódik, a levert forradalom utáni megtorlások és a Kádár-korszak kezdetének árnyékában.
Előzetesben az újvidéki vasútállomás felújításának gyanúsítottjai
Nemrég 15 embert tartóztattak le az újvidéki vasútállomás felújításakor történt pénzügyi visszaélések miatt, most mindegyikük előzetesbe került.
Kijött a harmadik Avatar-film első előzetese
Az Avatar: Tűz és hamu premierje december 19-én lesz.
Vészjóslóan összenyalogatott fánkokkal mutatkozott be a Breaking Bad alkotójának új sorozata
A Pluribusról az is kiderült, hogy november 7-én jön majd az Apple TV+-on, ahol rögtön két évadot is berendeltek belőle.
A demogorgonok és Vecna is visszatér a Stranger Things záróévadának első előzetesében
A sikersorozat ötödik évada három részletben kerül majd fel a Netflixre november végétől.
Glen Powell az életéért sprintel
Befutott a Stephen King regényéből készült The Running Man első előzetese. Az Edgar Wright rendezte film idén ősszel debütál az amerikai mozikban.
Itt van James Gunn Superman-filmjének új előzetese
Supermant David Corenswet játssza, a film magyar mozikba 2025. július 11-én érkezik.
Kövess minket Facebookon is!