Elfogatóparancs

Költségvetési csalás miatt adtak ki elfogatóparancsot a szegedi Fidesz elnöke ellen
Rádi Feríz korábban a DK-nak dolgozott agrárszakértőként, 2023-ban vette át a szegedi Fidesz vezetését.
Európai elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon menedékjogot kapott volt lengyel igazságügyi...
A magyar kormány 2024-ben adott neki menedékjogot, ami komoly feszültséget okozott Varsó és Budapest között.
Elfogatóparancs alapján körözik Molnár Gusztávot, azt állítja, hogy egy korábbi ügy miatt keresik
Azt mondta, hogy nem vett át egy határozatot. Kiskorú veszélyeztetése miatt körözik.
A börtön elől megszökött Radnai László Dubajban vert át egy magyar férfit, aki emiatt elárulta,...
Cikkünk alanya állítása szerint Dubajban futott össze a szökésben lévő magyar „keresztapával” és egy másik körözött magyarral. Korábban nem ismerte őket, és bedőlt Radnainak, amikor ő hatvanezer...
Szamurájkard és drog is volt annak a férfinak a kocsijában, aki késsel mászott be egy óvodába
Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását egy októberi eset miatt, akkor viperával vert meg valakit.
Megjelent egy videó, amin férfi mellé feküdt Hilarion metropolita, a Belügyminisztérium szerint...
A minisztérium szerint a Denník N oldalán publikált videóért az egyházi vezető nem fizetett.
Orbánék már bizonyították, hogy Putyinnak nem kell tartania az elfogatóparancstól Budapesten
A magyar fővárosban találkozik majd Trump és Putyin. Az orosz elnöknek a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa miatt is eshetett Budapestre a választása. A kormány már két éve kimondta, hogy...
Kövess minket Facebookon is!