Egyesült Államok
Trump pártjának szenátora: Nyilván nem Ukrajna kezdte ezt a háborút
Több republikánus szenátor is szembement Trumppal, aki lediktátorozta Zelenszkij elnököt.
Donald Trump meg akarja szüntetni az amerikai adóhivatalt
Miközben az adóhivatalból az adófizetési szezon kellős közepén rúgnak ki több ezer dolgozót.
Terrorszervezetté nyilvánított több drogkartellt az Egyesült Államok
Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy a hadsereget vessék be a drogkartellek ellen, aminek súlyos következményei lehetnek.
Trump elégedetlen a Boeinggel, használt gépeket venne külföldről elnöki különgépnek
Még 2018-ban kötött szerződést két új elnöki repülőgépre, de ellátási problémák miatt évek óta késik a szállítás.
A Fehér Ház királynak nevezte Donald Trumpot, koronás képet osztottak meg róla
Az Egyesült Államok elnöke királynak tartja magát, és a Fehér Ház is.
Trump védelmi minisztere alaposan megvágná a Pentagon költségvetését
Az 5 éves, 8 százalékos költségcsökkentési tervhez hasonló 2013-ban volt utoljára, de Pete Hegseth védelmi miniszter szerint csak a felesleges dolgok tűnnének el.
„Éljen soká a király” – ezzel ünnepelte magát Trump, miután eltörölte a New York-i dugódíjat
Manhattan egy részére pár hétig csak 9 dollárért lehetett behajtani, ami jót tett a városnak, a forgalomnak és a költségvetésnek, de Trump ezt most beszüntette.
A dánok fegyverkeznek, mert úgy tudják, Oroszország is ugyanezt teszi
Mette Frederiksen dán miniszterelnök bejelentette, hogy a GDP 3 százalékára növeli az ország védelmi kiadásait a következő két évben.
Trump: Zelenszkij egy diktátor, aki az orránál fogva vezette Joe Bident
Az amerikai elnök Putyinnal való egyeztetése után pontról pontra visszamondja az orosz propaganda fontosabb elemeit.
Szijjártó Washingtonban tárgyal az amerikai pénzügyminiszterrel
Arról is beszélnek majd, hogyan lehetne levenni Rogán Antalt az amerikai szankciós listáról.









