Bíróság
„Bepereltem a gyermekemet” – embertelen jogi tortúrára panaszkodnak a súlyosan sérült gyerekek...
A súlyosan, halmozottan sérült gyereket nevelő szülők sokszor megdöbbenve értesülnek arról, hogy a gyerekük 18 éves kora előtt pert kell indítaniuk azért, hogy a gondnokává válhassanak, a perben...
Hamisított dokumentumokkal vették el a 165 milliós telket, a tulajdonos két éve próbálja...
Elég volt egy aláhamisított meghatalmazás, és hamarosan többször is gazdát cserélt a telek az igazi tulajdonos tudta nélkül.
Négy nő is bántalmazással vádolta Andrew Tate-et, mégse indul ellene büntetőeljárás
Az angol ügyészség szerint nem voltak meg a vádemeléshez szükséges jogi feltételek.
Saját féltestvére erőszakolt meg egy 12 éves lányt Bőnyön
A 29 éves férfi már letartóztatásban van. Nyomoznak az ügyben.
Jogerősen felfüggesztettet kapott a pécsi orvos és a boncmester, akik emberi csontokkal bizniszeltek
A csontokat oktatási célra használták, fül-orr-gégészek gyakorolhatták a csontok fúrását.
Közérdekű adatnak számít a kínai gigahitel szerződése, de még fellebbezhet a döntés ellen az ÁKK
A bíróság szerint ki kell adniuk az egymilliárd eurós hitel részleteit, de a döntés még nem jogerős.
A vádiratot az állította össze, aki tudta, hogy legyőzném a következő választáson – bíróság elé...
Az ügyész 2 év 6 hónaptól 8 év 9 hónapig terjedő börtönbüntetés kiszabását kérte az okirat-hamisítással is vádolt Ekrem İmamoğlura.
Puccskísérlet miatt bűnösnek találták Bolsonarót, 40 évet is kaphat
A volt brazil elnököt egyebek mellett államcsíny kitervelésével, fegyveres bűnszervezetben való részvétellel és állami intézmények elleni erőszakos cselekményekkel vádolják.
Lemossák a londoni bíróság épületén megjelent Banksy-graffitit
A graffiti, ami egy tüntetőre lesújtó bírót ábrázol, két nappal azután került ki, hogy közel 900 embert letartóztattak Londonban egy palesztinpárti szervezet betiltása elleni tüntetésen.
Új Banksy-graffiti bukkant fel Londonban, gyorsan el is takarták
A graffitiművész alkotásán egy parókát és fekete talárt viselő bíró kalapácsával készül lesújtani a földön fekvő tüntetőre.








