Albérlet

Túl kevés a kollégiumi hely az egyetemistáknak, az albérletekért sokat kell fizetni
Ötszáz új kiadó lakás jelent meg a piacon, miután kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat.
Albérleti árak: a vidéki egyetemisták szüleinek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk
Az albérleti árak drágulását ugyanakkor fékezheti, ha sok szülő dönt úgy, hogy albérlet helyett inkább az első lakás törlesztőit fizeti.
Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták
Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.
Márciusban csaknem ötödével drágultak a fővárosi lakások, és ez már az enyhülés
Országosan több mint 10 százalékkal drágultak az ingatlanok az egy évvel korábbi szinthez képest, és a bérleti díjak emelkedése is lassul.
Albérletárak: egyre nehezebben tudnak emelni a tulajdonosok
Lassul a drágulás az albérletpiacon, egyre bővül a kínálat.
Megállt a lakbérek emelkedése februárban, a budapesti díjak kicsit még csökkentek is
A fővárosi lakások bérleti díjának középértéke így is 250 ezer forint volt márciusban, Debrecenben pedig 230 ezer forint.
Haver, most írtad alá a halálos ítéletedet
Nóra bankszámlájáról több mint egymillió forintot emeltek le, az első döbbenet után kiderült, hogy a lakását bérlő nő az ő nevére kiállított személyivel besétált a bankba, és felvette az összes...
Egy nappal az eltűnése előtt mondta fel az albérletét a Skóciában eltűnt magyar ikerpár
A főbérlő személyesen próbálta felkeresni a magyar ikerpárt, de már nem találta otthon őket.
Budapesten egyre nehezebb albérletet kiadni 250 ezer forint felett
Mert a bérlők fizetési hajlandósága tovább csökkent decemberben.
Kövess minket Facebookon is!