0
III. Károly is megszólalt: „mély aggodalommal” figyeli az öccsét ért, Epsteinnel kapcsolatos vádakat
A brit uralkodó először reagált az egykori András herceget ért friss vádakra.
Magyar Péter szerint Szijjártó Péternek azonnal távoznia kell, mert mindent tudott a mérgező gödi...
A Tisza Párt elnöke szerint a külügyminiszter ezzel közvetlenül veszélyeztette a gyárban dolgozó 7500 és a környéken élő több tízezer ember egészségét.
Öt perc alatt kétszer dőlt meg az olimpiai csúcs gyorskorcsolyában, a hollandok megnyerték az első...
Jutta Leerdam 28 századmásodperccel előzte meg honfitársát, Femke Kokot az 1000 méteres versenyen.
Gödi Samsung-ügy: feljelentést tesz, Szijjártó és Lantos rendkívüli meghallgatását kezdeményezi...
A parlamenti fenntartható fejlődés bizottságának elnöke már korábban is tett feljelentést a gyár ügyében.
Epsteinről faggatták volna Ghislaine Maxwellt a kongresszusi képviselők, de nem mondott semmit
Az ülés alig tíz percig tartott.
Nem kérdezték meg a felhasználásról, kivetetné a számát a Melania Trumpról szóló dokuból a...
Még a 2017-es Fantomszálhoz írt zenét Jonny Greenwood, ez tűnt fel a Melaniában.
Két képviselő is távozott a részben fideszes EP-frakcióból
Roberto Vannacci, az olasz Liga volt főtitkárhelyettese korábban jelezte, hogy kilép a pártjából, így az EP-frakciója szerint a tagsága összeegyeztethetetlenné vált a politikai struktúrájukkal.
A háborúban meghalt sportolótársai képével a sisakján versenyezne a téli olimpián Ukrajna...
A NOB még vizsgálja, hogy Vladiszlav Heraszkevics felszerelése sérti-e az Olimpiai Chartát.
Éveken át tudták, hogy mérgezik a dolgozóikat, mégsem csináltak semmit. Aztán jött a titkosszolgálat
Miért nem csinált semmit a Samsung az akkugyári mérgezésekkel? Milyen lehetőségeket mérlegelt az ügyben a kormány? A Téma című műsorunkban Weiler Vilmos, a Telex újságírója magyarázta el, mit kell...
Vizsgálják, hogy András volt yorki herceg küldhetett-e bizalmas kereskedelmi jelentéseket Jeffrey...
András akkoriban, brit nemzetközi kereskedelmi megbízottként, Hanoitól Hongkongig több ázsiai várost is felkeresett, útitervét és később az elkészült jelentéseket pedig továbbította Epsteinnek.









