Kapitány István: Nyomozás indult a Kisfaludy-program 475 milliárdja miatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy Program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentésünk nyomán” – írta kedden Kapitány István a Facebookon. A gazdasági és energetikai miniszter azt írta, hogy a magyar emberek pénzével el kell számolni és aki visszaélt vele, annak felelnie kell.

Csaknem 23 ezer szerződés miatt tett feljelentést Kapitány minisztériuma október 16-án. A miniszter ekkor azt mondta, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt tett feljelentést. Ekkor azt is állította, hogy a minisztériumi átvilágítás alapján a 475 milliárd forintnyi állami támogatás jelentős része az Orbán-kormány szűk köréhez került, név szerint Mészáros Lőrincet és Pintér Sándort emelte ki.

Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy 2018 és 2022 között a Magyar Turisztikai Ügynökség 316,8 milliárd forint állami támogatást osztott ki a Kisfaludy-programon keresztül, és az is kiderült a programról, hogy a turisztikai támogatások kétharmada a pályázók fél százalékához került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!