Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárd forintnyi szállodafejlesztési programjai miatt
475 milliárd forint, majdnem 23 ezer szerződés, súlyos visszaéléseket tártunk fel a Kisfaludy turisztikai program átvilágítása során, jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter pénteken. A miniszter a Facebookra feltöltött videójában azt mondta, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt feljelentést tett.
A miniszter a videóban részletesen, grafikonokkal illusztrálva beszélt arról, hogy a minisztériumi átvilágítás alapján a 475 milliárd forintnyi állami támogatás jelentős része az Orbán-kormány szűk köréhez került, név szerint Mészáros Lőrincet és Pintér Sándort emelte ki.
A 475 milliárd forint több mint felét pályázaton kívül, egyedi döntésekkel osztották ki, az összes támogatás több mint háromnegyede a szerződések mindössze másfél százalékához kapcsolódik, 108 darab szerződés keretében 288,8 milliárd forintot ítéltek meg, mondta a miniszter. Kapitány részletesen beszélt arról, hogy dupla állami finanszírozásra, összefonódásra utaló jeleket, gyanúsan testre szabott pályázatokat és milliárdos támogatásokat azonosítottak.
„Az érintett beruházások mögött sorra feltűnnek az ismerős nevek és üzleti körök is: Mészáros Lőrinc és a Hunguest szállodák, Pintér Sándor köre, a Hotel Lovasberénynél, az Apáthy-kör pedig a debreceni Hiltonnál”
– sorolta a miniszter, majd bejelentette, hogy mindent megtesznek azért, hogy a jogtalanul megszerzett közpénzt visszaszerezzék. Kapitány azzal zárta a videót, hogy a hazai turizmus támogatását új alapokra helyezik, átlátható pályázatokkal és egyenlő esélyekkel tervezik segíteni a vidéki panziókat, családi vendégházakat és helyi vállalkozásokat.
Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy 2018 és 2022 között a Magyar Turisztikai Ügynökség 316,8 milliárd forint állami támogatást osztott ki a Kisfaludy-programon keresztül, és az is kiderült a programról, hogy a turisztikai támogatások kétharmada a pályázók fél százalékához került.