Borkai lemondott a képviselőségéről, nem akar tovább statiszta maradni a győri közgyűlésben, végleg kiszáll a politikából
Hétfő délután jelentette be Borkai Zsolt, hogy lemond a győri képviselői mandátumáról, amelyet 2024-ben szerzett meg. A jachtbotrányba belebukó Borkai 2006-tól 2019-ig Győr polgármestere volt. Azzal, hogy a képviselőségéről lemondott, a győri közéletből is kiszállt – közölte a Telexszel, indoklásképpen pedig annyit fűzött hozzá, hogy
„a statiszta szerepét már nem szeretném játszani”.
Borkai Zsolt a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület jelöltjeként jutott be a jelenlegi győri közgyűlésbe, a polgármesteri székért is harcba szállt, de végül Pintér Bence (TSZV) és Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP) mögött a harmadik helyen végzett. Az elmúlt két és fél évben rendszeresen felszólalt a közgyűlés ülésein, bár az is feltűnő volt már az elmúlt időszakban, hogy a monstre, nyolc-tíz órás üléseket nem ülte végig, hanem idő előtt távozott. Szavazataival és felszólalásaival döntő részt szembement Pintér Bencéékkel, de hivatalosan független képviselő maradt a testületben, nem társult a Fidesz–KDNP frakcióhoz sem.
A statisztaszerepet, amiről beszélt, így talán könnyebb megérteni, mert valóban a partvonalon kívülről tudott csak beleszólni a vitákba, amelyek döntő részt a város vezetését adó Tiszta Szívvel a Városért (TSZV) frakció és a közgyűlésben markáns többséget szerző Fidesz–KDNP között alakult ki. Utolsó felszólalásai egyikében például azt tette szóvá, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát úgy módosíttatja a városvezetés a testülettel, hogy az anyagot – amely vaskos – ő csak az ülés előtt kapta meg. Felháborodásának pedig úgy is tanúbizonyságát adta, hogy beszéde után közvetlenül elhagyta az üléstermet, a napirendről már nem szavazott, a díszteremből aznapra távozott.
Idén februárban híre ment, hogy rosszul lett, és sztrókközeli állapotba került, de a lemondását nem az egészségi állapotával magyarázta.
Azzal, hogy Borkai visszaadta képviselői mandátumát, a humánszolgáltatási bizottságban lévő helye is megürül. Érdekes helyzet állt elő a tekintetben is, hogy kié lesz a helye a közgyűlésben. A Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület ugyanis azóta megszűnt, igaz, a 2024-es választáskor a listás helyen még volt utána név. Ha ez alapján döntenek, akkor a győriek körében jól ismert Bárány István teheti le hamarosan a képviselői esküjét – Bárány évtizedek óta jelen van a helyi politikában, 2024-ig tagja volt a győri közgyűlésnek is.
Borkai Zsolt közéleti pályájának fő állomásai:
- az 1988-as szöuli olimpián szerzett aranyérmet;
- sportolói pályája után a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola igazgatójaként dolgozott;
- 2010 és 2017 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt;
- a Fidesz–KDNP támogatásával, de akkor még párton kívüliként 2006-ban választották Győr polgármesterévé;
- 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként (Fidesz–KDNP) is dolgozott;
- Győrt 13 éven keresztül vezette, számos fejlesztés mellett az Audi-földek megvásárlását is a regnálásához kötik;
- de nem ez az ügy, hanem az elhíresült jachtozás buktatta meg 2019-ben;
- 2024-ben azonban visszatért a győri közéletbe – képviselő lett, miután a polgármesteri választáson 27 százalékos eredménnyel a harmadik lett.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.