Zsolt el volt veszve a hazai alapellátásban, aztán Berlinben megismerte a háziorvosát, és egészségesebb, mint valaha

Több mint 20 kiló fogyás, a vérnyomáscsökkentő gyógyszer elhagyása, a vércukorszint stabilizálása – néhány példa arra, milyen eredményeket lehet elérni, ha egy háziorvosnak van ideje a páciensre és lelkiismeretesen teszi a dolgát. Zsolt azonban mindezt nem itthon, hanem Németországban tapasztalta meg.

„Amikor 2021-ben Berlinbe érkeztem, súlyosan túlsúlyos voltam, a vércukorszintem és a vérnyomásom is rossz értékeket mutatott, és a látásom is elég rossz állapotban volt. Ma a vércukorszintem példásan jó. A vérnyomásom kiváló (…)” – osztotta meg Zsolt egy nyilvános Facebook-posztban a berlini egészségügyben szerzett tapasztalatait.

Szerinte mindezt nem tudta volna elérni a berlini egészségügyi ellátás nélkül. „Ezt őszintén mondom, mert óriási a kontraszt a magyarországi tapasztalataimmal. Az itteni háziorvosom rendkívül együttműködő, figyelmes és kreatív, és Magyarországon soha nem volt olyan háziorvosom, aki így foglalkozott volna velem, pedig az évek alatt sokaknál megfordultam.”

Zsolt a Telexnek azt mondta: Magyarországon a háziorvosa nem írt fel neki gyógyszert, konzervatív diétával akarta kezelni a magas vérnyomását, más segítséget nem kapott. Németországban a háziorvosa először felírt egy gyógyszert, aztán személyre szabott diétával, életmódváltással, fogyást segítő, cukorbetegségre használható gyógyszerrel, holisztikus szemlélettel azon dolgoztak, hogyan tudnák elhagyni a vérnyomáscsökkentőt. Ez végül sikerült is.

A háziorvos vizsgálatokat írt ki Zsoltnak, rendszeresen konzultált vele, végig követte a változásokat, partnerként kezelte. A háziorvosi rendelő felszerelt volt, így több vizsgálatot helyben is meg tudtak csinálni.

Az orvossal három-négy asszisztens dolgozott egyszerre.

„És pontosan ez az a hosszú távú, személyre szabott megközelítés, amelyet a magyar egészségügyi rendszerben egyszerűen nem tudtam volna fenntartani” – írta Facebook-posztjában.

Zsoltnak általános tapasztalata, hogy Németországban a szakdolgozókat sokkal jobban megbecsülik, mint itthon. Az állami egészségügyben is szabad orvosválasztás van, az interneten fent vannak az orvosok értékelései, szakterületei. Zsolt szerint ez jobb teljesítményre ösztönzi az orvosokat, akik így „kvázi harcolnak a páciensekért”.

A háziorvosa például ünnepekkor üdvözlőkártyát küld neki, amin külön megköszöni, hogy továbbra is őt választja.

Azt mondta, azért se költözne vissza Magyarországra, mert Németországban érzi igazán, hogy egészséges.

A helyzet persze sokszor nem ennyire fekete-fehér, de Zsolt példája jól szemlélteti, hogy a személyre szabott ellátás, a hosszú távú betegkövetés és életmód-támogatás hogyan járulhat hozzá az állapotjavuláshoz. Ez persze időt és megfelelően képzett szakmai csapatot igényel. Magyarországon viszont ez hiányzik talán leginkább a háziorvosoknak. A szakemberhiány miatt a családorvosok leterheltek, lényegében egyedül dolgoznak, és a rengeteg adminisztratív teher mellett kevés idejük marad azokra, akik a leginkább fontosak: a betegekre.

Az alapellátás tehermentesítheti a kórházakat

Bár Zsolt példája egyedi, valószínűleg sokan tapasztalják, hogy itthon a háziorvosok nem töltenek be olyan fontos és megbecsült szerepet az egészségügyben, mint például Berlinben. A lapunknak nyilatkozó, háziorvosként dolgozó Kata például sokszor nem is találkozik az 50 év alatti betegeivel. Szerinte gyakran nem a háziorvos munkáján múlik, hogy egy páciensének hogy alakul az állapota, nagyban befolyásolja ezt a betegek hozzáállása is.

Katának például volt egy 65 éves betege, akit minden évben elküldött prosztata tumormarker vizsgálatra. A férfi egyik évben sem ment el, aztán öt év után derült ki, hogy már előrehaladott, rosszindulatú prosztatadaganata van. De az is többször előfordul, hogy ő ugyan ad beutalót bizonyos vizsgálatokra, de aztán a betegek eltűnnek 2-3 évre, és nem jelentkeznek az eredményekkel. Az 50 év alatti betegeit sokszor csak akkor látja, ha jogosítvány kell nekik, és meglepődnek, hogy ő akkor adja meg, ha legalább egy vérvételre elmennek.

Szerinte a betegségek kialakulásánál nem elhanyagolható a páciensek életmódbeli tájékozatlansága.

Ráadásul Magyarországon sokkal kevésbé jellemző az egészséges étkezés a családokban, és a boltokban elérhető élelmiszerkínálat sem ezt támogatja. Kata azt mondta: tőlünk nyugatra sokkal könnyebb kialakítani egy egészséges életformát.

Pozitívumként emelte ki, hogy itthon a társadalombiztosítás jelentősen olcsóbb, mint Németországban, viszont az tény, hogy a szakdolgozók nincsenek jól megfizetve, és a háziorvosi szakma sem vonzó a fiataloknak.

Ennek okai már az alapellátás problémáiban keresendők. A törvény szerint az egészségügyi alapellátás azért van, hogy a beteg a lakóhelyén hosszú távú, személyes, folyamatos egészségügyi ellátást kapjon. Az egészségügyi alapellátás nem azonos a háziorvosi rendszerrel, annál tágabb fogalom. Fontosabb intézményei a felnőtt háziorvosi, a házi gyermekorvosi ellátás, a fogorvosi alapellátás, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás, a védőnői- és az iskola-egészségügyi ellátás.

Azt már régóta tudja a szakma, hogy az »egy háziorvos – egy ápoló« modell idejétmúlt és nem hatékony.

A nemzetközi konszenzus szerint az orvosközpontú modellről át kell térni a teamalapú együttműködésre.

Az alapellátásban részt vevő dolgozók éppen ezért praxisközösségeket hoznak létre. A praxisközösség több (legalább öt) háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálat szoros együttműködését jelenti. Ez egészül ki például dietetikus, gyógytornász, pszichológus, védőnő, esetleg fizioterápiás asszisztens bevonásával. A praxisközösségek célja a helyi ellátás színvonalának emelése. Ennek része a nem orvos végzettségű egészségügyi szakemberek bevonása, az ő hatásköreik kiterjesztése.

Alapesetben tehát egy jól működő praxisközösség csapatmunkát végez. A nemzetközi javaslatok szerint az alapellátás megerősítéséhez szükség van a lakóhelyhez közeli, hosszú távú, személyes kapcsolatra. Ennek célja a preventív szemlélet erősítése és a szakellátás tehermentesítése, egyfajta „kapuőri” pozíció.

A gyakorlatban ha Zsolt nem kapott volna segítséget a háziorvosától, valószínűleg bekerült volna a szakellátásba, ahol beutalókon, hosszas várakozáson, különböző rendelőkben végzett vizsgálatokon vezetett volna az útja a gyógyszeres kezelésig. Az is elképzelhető, hogy nem helyeződött volna akkora hangsúly az életmódváltására.

A magyar alapellátás évente mintegy 70 millió orvos–beteg találkozást kezel. Egy háziorvos átlagosan közel 13 ezer betegesetet lát el egy évben. Ez körülbelül 52 beteg minden munkanapon. A szakma álláspontja egyértelmű: éppen az alapellátás lehet a kulcs a betegutak csökkentéséhez. Egy hatékonyan működő háziorvosi praxis tehermentesíteni tudja a szakrendelőket, a sürgősségi osztályokat és a kórházakat. Miközben a betegeknek is sokkal kényelmesebb, ha helyben kaphatják meg a szükséges ellátást.

Jönnek a pozitív ösztönzők

Az alapellátás reformjának súlyát mutatja, hogy az átalakítás szükségessége a parlamentben is téma volt szeptember 14-én hétfőn. Erős alapellátás nélkül nincs jól működő egészségügy – hangsúlyozta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Kiemelte a hosszú várólistákat, a szakemberhiányt, a túlterhelt dolgozókat és a nagy területi egyenlőtlenségeket.

Porpáczy Krisztina alapellátásért felelős államtitkár úgy kezdte a beszédét, hogy „hosszú évek alatt kialakult strukturális válságot örököltünk”. A szeptemberi adatok szerint Magyarországon 6365 háziorvos és házi gyermekorvosi praxisból 1026 betöltetlen, vagyis nagyjából minden hatodik praxisban helyettesítenek.

• 2019-ben az üres praxisok száma még 373 volt, 2025-ben már 833 volt, tehát látványos a változás.
• Ma egy háziorvosra átlagosan mindössze 1,17 szakdolgozó jut. Az alapellátásban dolgozó mintegy 8200 szakdolgozó közül csak körülbelül 5 százaléknak van BSc vagy magasabb végzettsége.
• Az orvosi kar elöregszik. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok több mint fele 60 év feletti, a 40 év alattiak aránya mindössze 7 százalék.

Ez nem egyszerűen orvoshiány, ez generációs válság – mondta Porpáczy Krisztina. Így alakulhatnak ki olyan helyzetek, hogy valakinek a saját háziorvosa nyugdíjba megy, de nincs, aki átvegye a praxisát. Mivel az alapellátást törvény írja elő, ilyenkor jön valaki helyettesíteni egy másik településről. Kevesebb a rendelési idő. Többet kell utazni. Az idős betegnek, a kisgyermekes családnak pedig sokszor már egy egyszerű vizsgálat vagy recept megszervezése is nehezebb lett. Közben az a háziorvos, aki maradt, egyre több feladatot kapott – ismertette a megszokott helyzetet Porpáczy Krisztina augusztusi Facebook-posztjában.

És milyen alapellátást akarnak építeni? Olyat, ahol az orvos nincs egyedül, hanem egy csapat dolgozik körülötte, például magasan képzett szakápolók. Éppen ezért bővítik a szakápolók kompetenciáját, hogy több terápiás feladatot lehessen helyben elvégezni. Az államtitkár szerint amit helyben meg lehet oldani, azt ott kell megoldani.

Az államtitkár kiemelte, hogy a fogászati alapellátás helyzetét is rendezni kell, ezért

emelik a fiatal fogorvosok bértámogatását, rendezik az iskolai fogorvosok helyzetét, megkezdik a finanszírozás rendszerszintű felülvizsgálatát.

Hegedűs azt mondta a parlamentben: olyan modellt akarnak bevezetni, ami a praxisok tényleges elvégzett munkáját ismeri el, „pozitív ösztönzők lesznek a rendszerben”. Az egészségügyben ezek olyan motivációs eszközök, amelyek szankciók helyett támogatással, elismeréssel és anyagi vagy szakmai előnyökkel ösztönzik a fejlődést. Mindehhez az alapellátási orvosoknak a minőségi mutatóit is mérni fogják, és azokat be fogják mutatni a nyilvánosságnak.

Az ügyeleti ellátás átalakítása csak még nagyobb terhet tett a háziorvosokra

A Magyar Orvosi Kamara már tavaly februárban is a háziorvosi ellátás akut problémáiról írt. Úgy fogalmaztak, hogy az alapellátás az egészségügy bázisa, az orvos elsődleges feladata a gyógyítás.

Az alapellátás helyzetéről korábban a Tárki Társadalomkutatási Intézet készített átfogó kutatást Status praesens: egészségügyi alapellátás a mai Magyarországon címmel. A 2024-es Társadalmi Riportban arról is írtak, hogy az alapellátásban a praxisok nagy része vállalkozási formában működik. Vagyis a legtöbb háziorvos nem alkalmazott, hanem egy saját kft.-n vagy bt.-n keresztül látja el a körzetét. A finanszírozást az államtól (NEAK) kapják, de ez a keret gyakran csak a „túlélésre” (bérekre, rezsire) elég. Így az alapellátás praxisait működtető vállalkozás nem érdekelt abban, hogy fejlődjön. Ezért a szakmai szervezetek szerint közép- és hosszú távon (felmenő rendszerben) meg kell fontolni ennek a működési formának az átalakítását.

Az Orvosi Hetilapban megjelent összefoglaló közlemény szerint az 1990-es években sikerágazatnak számító háziorvosi ágazat mára válságágazattá vált. 1992-ben szabad háziorvos-választáson alapuló, a fejkvóta alapján finanszírozott háziorvosi rendszert vezettek be. A rendszer bevezetői a minőségjavulást a praxisok közötti versenytől remélték. Utólag kiderült: alaptalanul. A háziorvoslás nem vált presztízsszakmává.

A probléma, hogy a háziorvosi szakma presztízsének kiépítése már az egyetemi képzésben elakad, hiszen – a többi klinikai szakmával összevetve – csak kevés gyakorlati óraszámban van lehetőségük a hallgatóknak a szakma megismerésére, ráadásul egyetemenként ez is eltérő. Addig, amíg nem lesz vonzóbb a graduális képzés, nem lehet több jelentkezőre számítani.

A háziorvosok helyzetén nem segített, hogy 2023-ban elkezdték átalakítani az orvosi ügyeleti ellátást, amibe bevonták a háziorvosokat is. A koncepció lényege, hogy jóval kevesebb ügyeleti pont működik, de ezek mind az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetése alá kerültek. A rendszer elindulásakor többen tiltakoztak amiatt, hogy így nagyobb teher hárul az egyébként is leterhelt háziorvosokra, akiknek ügyeleteket kell vállalniuk.