Vitézy és Karácsony újra beröffenti a közfejlesztési tanácsot
A héten kerülhet a parlament elé egy törvényjavaslat, ami aktivizálná a Tarlós István idején indult, aztán lassan elsorvadt Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ahol a kormány és a fővárosi önkormányzat összehangolja majd a nagy budapesti fejlesztéseket, mint pesti alsó rakpart átépítése vagy a különböző villamosprojektek (pesti fonódó, budai fonódó meghosszabbítása).
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát 2018. október 18-án hozta létre a kormány. A cél az volt, hogy a budapesti fejlesztéspolitika, valamint a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések tervezését és megvalósítását összehangolják, a budapesti fejlesztéspolitika területén hozandó kormányzati és fővárosi önkormányzati döntéseket előkészítsék, koordinálják és nyomon kövessék. A tanács Tarlós István főpolgármestersége idején még úgy ahogy működött, aztán a Karácsony érában eljelentéktelenedett. Utoljára 2021-ben írtunk róla.
A törvényjavaslat újraélesztené a szervezetet, sőt, egy, a korábbi Budapesti Fejlesztési Központhoz hasonló közös céget is létrehozna a kormány és a főváros, egy új intézményi keretet adva az együttműködésnek. A fejlesztéseknél ugyanis nagyon sok helyen egymásra vannak utalva a felek.
A javaslat szerint a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tíz tagból áll, akik közül öt tag a kormányt, öt tag a fővárosi önkormányzatot képviseli. A szervezet elnöke Magyar Péter miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester. A további tagokat a miniszterek közül a miniszterelnök, Budapest részéről pedig a kerületi polgármesterek, illetve a Fővárosi Közgyűlés tagjai közül a főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés jelöli ki. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik, áll a törvénytervezetben.