Jogsértő volt Rogánék vakcinainfós propagandája

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Jogellenesen kezelte az állampolgárok adatait az Orbán-kormányzat, amikor a járványügyi felületen megadott emailcímekre politikai tartalmú leveleket küldött – erről döntött immár jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Ítélőtábla.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet közleménye szerint a bíróság megállapította, hogy a kormány az olyan homályos megfogalmazást sem használhatta kiskapuként, mint a hozzájárulás megadása „további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, elektronikus levél küldése céljából”, mert ez sem jogosítja fel arra, hogy tetszőleges témákban küldjön üzeneteket. Csak azt a konkrét célt lehet figyelembe venni, amihez az érintettek tudatosan hozzájárulhattak, azaz hogy a járvánnyal kapcsolatos híreket kapjanak, írta a TASZ.

Fotó: Telex
Fotó: Telex

Ezért a szervezet álláspontja szerint a jogsértően begyűjtött emailadatbázist is törölni kell, és fel kell számolni a hasonló jogsértő gyakorlatokat. Az ítélet szerintük ellentmond a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) álláspontjának is, amely – mint a politikailag érzékeny ügyekben általában – mindent rendben talált az emailcímek kezelésével kapcsolatban.

A kormány 2020-ban hozta létre a vakcinainfo.gov.hu oldalt, ahol az állampolgárok az oltásra való regisztrációhoz adhatták meg az emailcímüket. A TASZ már 2021-ben jelezte, hogy a megszerzett adatokkal a kormány visszaélhet, de a rendszernek kezdetektől tisztázatlan volt a jogi helyzete, mivel nem volt világos, hogy milyen célból használják fel az adatokat. A TASZ ezért egy ügyfelük képviseletében pert indított, miután a járvány ürügyén megszerzett emailcímekre rendszeresen érkeztek politikai tartalmú üzenetek – a nemzeti konzultációtól kezdve a „háborúellenes” választási kampányokig.

A Rogán Antal által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központtól 2025 májusában például olyan levél érkezett a Vakcinainfó feliratkozóihoz, amelyben azt írták, hogy a NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi, ami magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is. Magyarországon ezért óriási a nyomás, hogy támogassa a háborút kiterjesztő terveket, de a magyar kormány álláspontja egyértelmű: ki kell maradni a háborúból.

A vakcinainfó korábbi kormányzati adatkezeléséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!