Baka András: Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra

Baka András: Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra
Baka András – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Váratlan, zavarba ejtő és egyben megtisztelő volt már a jelölésem is” – mondta Baka András, miután az Országgyűlés keddi ülésén Magyarország köztársasági elnökévé választották. A Tisza Párt által jelölt Baka a köszöntő beszédében azt mondta, azért vállalta el a felkérést, mert úgy gondolja, hogy Magyarország olyan időszakhoz érkezett, amikor az állam működéséről, az alkotmányosságról és az ország közösségéről való komoly gondolkodásra van szükség.

„Az elmúlt évek után a társadalom többsége most felszabadulást és reményt érez. Mások csalódottságot és bizonytalanságot. Ezek az érzések együtt vannak jelen a mai Magyarországon. Egy demokratikus társadalomban ez nem rendellenesség, hanem természetes állapot” – mondta Baka, majd hosszan sorolta az elmúlt 16 év hibáit. Az új köztársasági elnök szerint az új korszak kezdetén nem kerülhető el a szembenézés, mert tudnunk kell, hogy hogyan jutottunk idáig.

Baka szerint egy generációnyi időt vesztegetett el Magyarország, miközben a rendszerváltozás éltanulójából a sereghajtó országok közé süllyedtünk.

„Az elmúlt közel két évtizedben Magyarország olyan súlyos válságba került, amely a jogállam, a társadalom, a gazdaság, az államháztartás, az energiaellátás, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a közlekedés területét egyaránt érinti” – mondta Baka. Kiemelte, hogy a magyar egészségügy, oktatás és gyermekvédelem régóta ismert tragikus helyzetben van, és arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban a közös javaink jelentős része magánérdekek szolgálatába került.

Az elmúlt évek legnagyobb problémájának azonban a társadalom mély megosztottságát tartja. „Budapestet a vidékkel, fiatalt az időssel, hívőt a nem hívővel, jobboldalit a baloldalival, konzervatívot a liberálissal, kisebbséget a többséggel, gazdagot a szegénnyel, különböző társadalmi csoportokat egymással állították szembe” – mondta. Azt is megemlítette, hogy a közelmúltban civil szervezetek, újságírók, kisebbségek, külföldiek és másként gondolkodó polgárok váltak a gyűlöletkeltő politikai kampányok célpontjaivá.

Baka András arra figyelmeztetett, hogy mindezen sérelmek ellenére egy dolgot biztosan nem tehetünk: „Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra.”

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke szerint a jogállam nem csak attól működik, hogy vannak szabályai, hanem attól is, hogy az emberek elhiszik, ezek a szabályok kivétel nélkül mindenkire vonatkoznak. „A jogsértéseket fel kell tárni, a közpénzek felhasználását ellenőrizni kell. Ahol a törvény megsértésének gyanúja fennáll, ott az állami szerveknek kötelességük eljárni, a bűnösséget pedig a bíróságoknak kell megállapítaniuk” – tette hozzá.

Baka arról is beszélt, hogy a 2026-os választás megmutatta, hogy egy társadalom képes visszaszerezni az önrendelkezését, a következő évek kérdése pedig az lesz, hogy mit kezdünk ezzel a lehetőséggel. Szerinte súlyos tévedés volna azt gondolni, hogy egy választási eredmény önmagában helyreállítja a jogállamot. Úgy véli, olyan alkotmányos kultúrára van szükség Magyarországon, amelyben a hatalom korlátozása nem akadály, a politikai ellenfél nem ellenség, a kritika nem árulás, a kompromisszum pedig nem gyengeség.

Baka a beszédében arra is kitért, hogy számára mit jelent a köztársasági elnöki intézmény. „A jelenlegi hatályos alaptörvény azt mondja, hogy a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Mit jelent számomra a nemzet egységének kifejezése? Mindenekelőtt pártpolitikai semlegességet, de semmiképpen sem jelent értéksemlegességet” – mondta.

„Számomra a nemzet egysége nem azt jelenti, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk. Azt jelenti, hogy politikai és világnézeti különbségeinktől függetlenül mindannyian egyenlő méltósággal és jogokkal tartozunk ugyanahhoz a nemzethez. A magam részére meghatározónak tartom azt is, hogy a köztársaság elnöke az alkotmányos rend, az Európai Unió és a magyar nemzet történetileg kialakult alapértékeit kövesse és erősítse” – mondta az új államfő, aki azzal a gondolattal zárta a beszédét, hogy:

„Az állam nem önmagáért van, az állam az emberért van.”

A 73 éves jogtudós Baka Andrást 140 igennel, 6 nemmel, 0 tartózkodással titkos szavazáson választották meg kedden a következő köztársasági elnöknek. Hivatalosan augusztus 19-én lép hivatalba. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt a megválasztásában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!