Tanácsot kértek az Alpokban elakadt magyar túrázók, mentőhelikopter jött helyette, és még fizetniük is kell

Enikőék 2026. június 13-án a Kis-Ankogel csúcsát megjárva indultak el visszafelé. Délután fél 3-kor értek egy túraút-kereszteződéshez, ahol úgy döntöttek, hogy a kevésbé népszerű, de nagyon látványos, 528-as számú túraúton ereszkednek le a Seebach-völgybe. Mint később kiderült, ez nem bizonyult jó választásnak.

„Déltől már teljes napsütéses gyönyörű idő volt, időben voltunk, a turista jelzőtábla sem jelzett semmilyen veszélyt erre az útvonalra” – mondta Enikő. Ezért bátran vágtak neki. Már majdnem leértek, amikor egy hegyi patak vágta ketté a túraösvényt. A patak kisebb, első ágán átkeltek, de a második ág annyira megáradt, feltehetően az esti esőtől, hogy lehetetlenség volt átkelni rajta.

A helyszínen készült videón még jó a hangulat, ugyanis a kisebb patakágon sikerül átjutni, de amikor a kamera elfordul, már látszik rajta a megáradt patakrész is. „Próbáltunk keresni átkelőt lejjebb, de ott a két ág egyesült és sokkal nagyobb lett. Feljebb is néztük, ott is sziklaszoroson folyt át a patak, nem lehetett kikerülni sem átkelni rajta. Hét óra előtt 10 perccel úgy döntöttünk, hogy felhívjuk a 112-t, tanácsot kérünk” – emlékezett vissza a szorult helyzetre Enikő.

Közölte, hogy rendben vannak, nem kérnek mentést, csak azt, hogy a megáradt patak kikerülésére adjanak tanácsot, vagy kapcsoljanak valakit, aki tudja, hogy lehet alternatív útvonalon lemenni a völgybe.

„Koordinátáinkat legalább tízszer elmondtam angolul, bemondtam az útvonal számát, elmondtam melyik völgy felett vagyunk, légvonalban alig 700 méterre tőle, azt is mondtam, hogy egyetlen helyen keresztezi a túraútvonal a patakot, nem értette az adminisztrátor. Folyamatosan egy rendőrt (polizei) akart kapcsolni, hiába kértem, hogy inkább egy helyismerettel rendelkezőt (akár hegyimentőt) kapcsoljon tanácsért” – idézte fel Enikő. Letették, majd egy osztrák rendőr jelentkezett, de érdemi tanácsot nem tudott adni, és nem is kapcsoltak szakértőt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem fordultak vissza, Enikő azt felelte, hogy a fenti Hannover-házig több mint ezer méternyi magasságot kellett volna felfelé mászni, ami még ötórányi kaptatás lett volna, ahhoz már késő volt és fáradtak is voltak. A másik legközelebbi ház, a Cellerhütte is nagyon messze, több mint négyórányi gyaloglásra volt. Volt ugyan még 3 kilométerrel feljebb egy hegyi kunyhó az út mellett, de abban nem volt elég hely arra, hogy hárman a földre fekhessenek aludni.

Visszafordulás helyett úgy döntöttek, hogy megpróbálnak a patak bal oldalán levő erdőben leereszkedni. Hamar elfogyott az ösvény, ráadásul Enikő egyik társa megcsúszott, és kisebb sérüléseket szerzett, de saját bevallása szerint nem volt nagy baja. Az ereszkedést végül helikopterzúgás szakította félbe, megérkezett föléjük a mentés.

Mivel már este negyed 9 volt, és volt Extrém Sport Platina biztosításuk, meg fáradtak is voltak, a lemerülés határán volt a telefonjuk, ráadásul egyik társuk inzulinos cukorbeteg volt, akivel kockázatos lett volna kevés élelemmel valahol kihúzni éjszaka, elfogadták a mentést. Ha a patak nem lett volna útban vagy kaptak volna információt egy átkelőhelyről, már rég célba értek volna.

Az útvonal és a patakátkelés helye nagyítható túratérképen:

Enikő már húsz éve túrázik, gyakran 2000 méteres hegyekben, de soha eddig sem sérülése nem volt, menteni sem kellett. Volt hármójuknál felszerelés is: két fejlámpa, 1,5 méter kötél, védősisak, hómacska, két jégcsákány. Mégis, amikor a biztosítónál jelezte a történteket, azt mondták neki, hogy nem fogják kifizetni a mentési költségeket (fejenként 480 eurót). Mint mondta, azért akarta elmondani a történetét, mert ez mással is megeshet és fontos lenne tudni, mi a jó megoldás ilyen esetben a hegyen.

Nemzetközi túravezető: Azzal, hogy hívták a 112-t, nem hibáztak

Arról, hogy mit lehet tenni ilyen esetben, megkérdeztük Csenár Mártont, aki 2023-ban az első hat, nemzetközi szinten végzett magyar túravezető egyike volt, és azóta is túrákat vezet pont ebben az ausztriai térségben. Mint mondta, az első dolog, amit már az otthoni tervezéskor figyelembe kell venni: az időjárás-előrejelzés. Majd ha kiérkezünk a helyszínre, ismét az időjárás és az egyéb kondíciók tudatában lehet nekivágni a túrának, ha minden stimmel, tette hozzá.

„Túra közben pedig folyamatosan szondázni kell a kondíciókat, mind időjárás, emberi tényezők (hogy bírja a csapat, egészség stb.), mind pedig a terep tükrében döntünk a továbbhaladásról vagy a visszafordulásról” – írta lapunknak. Hozzátette: elemezve az adott útvonalat és a mentés helyszínét, valóban egy beszűkülő terepcsapdához ért a csapat, ahol se fölfelé, se lefelé nem igazán találhattak átkelési pontot. Ahol a sziklák összezárnak és leszűkítik a patak útvonalát, ott egy kiadós eső életveszélyessé teheti az egyébként egyszerűnek tűnő túraösvényt.

Arról, hogy meg kellett volna kísérelni az átkelést, a túravezető azt mondta: egy olyan patak, ahol a víz már boka fölé ér, és sebes folyású, az már magabiztos átkelést követel, különféle technikák segítségével. De minél fáradtabb a csapat, annál veszélyesebb a mutatvány, ezért valószínűleg jól tették, hogy nem próbálták meg. Ha tehát nincs lehetőség az átkelésre, Csenár Márton szerint választani kell a B opció (visszafordulás) vagy a mentés közül.

A túracsoport leírása alapján, több órába telt volna a személyzettel rendelkező hütték elérése, ezért érthető, hogy azt a fáradtság miatt nem vállalták. Viszont a patakátkeléstől 3 kilométerrel feljebb található kis hegyi kunyhó ha alvásra nem is, de arra alkalmas lehetett volna vészhelyzetben, hogy átvészeljék az éjszakát a hátizsákon ülve, a túra-alapfelszereléshez tartozó bivakzsákkal vagy mentőfóliával takarózva. De ez a cukorbeteg túratárs miatt hordozott magában kockázatot.

Tehát marad a mentés. Csenár Márton szerint az alpesi vészhívás száma a 140-es, hegyisport-balesetek esetében ezen gyorsabban jut el az információ az illetékes hatóságokhoz. A kommunikációs zavar talán erre vezethető vissza. „Ha valaki 20 éve túrázik és nem ismeri a 140-es alpesi vészhívó telefonszámot, úgy vélem, hogy hiányosság, de azzal, hogy hívták a 112-t nem hibáztak!” – mondta a túravezető.

Enikő jól tette, hogy jelezte az esetüket a nemzeti parknak, mondta magáról a veszélyes átkelési pontról Csenár. Ez hasznos információ lehet az útvonal karbantartási munkálataihoz, vagy akár a fejlesztéséhez, mert ha ezen szakaszon valóban évente több alkalommal is hasonló probléma van, akkor egy hidat kell ott építeni.

Enikő ugyanis írt a helyi hegyimentő-szolgálatnak (Österreichischer Bergrettungsdienst) is, hogy érdemes lenne jelezni az úton a túratáblákon, hogy az utat időnként elzárhatja a megáradt patak. A hegyimentők válaszukban közölték, hogy nem ők tartják karban a túraútvonalakat, de továbbították az ügyet a helyileg illetékes mallnitzi önkormányzatnak és az Osztrák Hegymászó Klub (Österreichischer Alpenverein) illetékeseinek. Enikőék esete is rámutatott, írták, hogy még a legjobb felkészülés mellett is előfordulhatnak olyan külső tényezők vagy előfordulhat baleset, ami miatt egy túrázó külső segítségre szorulhat.

Enikő kereste a Hohe Tauern Nemzeti Parkot is az esetleges jelzés vagy figyelmeztetés miatt. A nemzeti park válaszában azt közölte, hogy azért nem tesznek ki figyelmeztetéseket, mert normál körülmények között a patak nem jelent problémát. Hozzátették: nagyobb zivatarok vagy ahogy Enikőék esetében is történt, a megelőző napokban esett sok eső miatt a vízszint megemelkedik, de ez évente legfeljebb 5-10 alkalommal történhet meg. „Alpesi területeken az ember ki van téve a természet veszélyeinek. A nagy mennyiségű eső miatti magas vízállás ezek egyike” – írták.

Biztosítás, ami nem mindig biztos

Sajnos a biztosítótársaságok feltételei nagyon szigorúak, mondta Csenár Márton arra a biztosítói érvelésre, hogy ha nincs sérülés, nincs térítés se. Még akkor sem, ha a mentők hívásával esélyes, hogy egy későbbi súlyosabb sérülést előznének meg vele. A túravezető úgy véli, hogy a cukorbeteg túratárs kerülhetett volna nagyobb veszélybe, amit a biztosítónak tudnia kellene, valamint volt egy könnyebb sérült is. „Én személy szerint erre már benyújtottam volna a számlát” – mondta Csenár, aki azt is érdekesnek tartja, hogy nem kaptak a túrázók jegyzőkönyvet az esetről.

Megkerestük az Allianz Hungária sajtóosztályát az ügyben, ahol közölték, hogy a biztosítási titokra vonatkozó jogszabályi kötöttségek miatt a biztosító konkrét ügyekben nem formálhat nyilvános véleményt, de általános tájékoztatást tudnak adni.

Mint írták, egy hegyi vagy sporttevékenység során kialakuló veszélyhelyzetben a legfontosabb szempont mindig az érintettek biztonsága. A segítségkérés indokoltságát az adott körülmények alapján elsősorban az érintettek, illetve szükség esetén az illetékes mentő- és hatósági szervek tudják megítélni. Az érintettnek a mentés igénybevételéről szóló döntést természetesen nem a biztosítási fedezet alapján kell meghoznia.

Az Allianz Extrém Sport Platina utasbiztosítás a szerződési feltételekben meghatározott esetekben nyújt fedezetet hegyi és mentési, illetve kutatási és mentési költségekre is, írták. Az utasbiztosítás alapján a biztosító vállalja a hegyi és mentési költségek megtérítését, ha a biztosított külföldön megbetegszik, vagy testi sérülést, illetve balesetet szenved, és emiatt külföldön sürgősségi ellátásban részesül.

A kutatási és mentési költségek megtérítése pedig abban az esetben lehetséges a biztosítási összeghatárig, ha a biztosított személy sporttevékenység végzése közben eltűnik, illetve váratlanul megromlott, a testi épséget vagy életet veszélyeztető időjárási körülmények miatt nem tudja elérni a legközelebbi biztonságos helyet. A szerződési feltételek azt is meghatározzák, hogy a fedezet szempontjából veszélyes időjárási körülménynek az erős havazás, a heves esőzés, a szélvihar vagy a lavina minősül, amennyiben ezeket a helyi meteorológiai szolgálat előzetesen nem jelezte az adott nap tekintetében, az indulási időpontig. Azt, hogy a biztosítási esemény a szerződési feltételek alapján fennáll-e, a biztosító a számára rendelkezésre bocsátott hiánytalan dokumentumok alapján állapítja meg.

Az általános válasz alapján tehát az bogozható ki, hogy Enikőék esetében egyrészt valóban számít, hogy sürgősségi ellátásban részesültek-e. (Nem.) Másfelől viszont elvileg azt is vizsgálniuk kellene, hogy a megáradt patak testi épséget veszélyeztető időjárási körülménynek számít-e, ha éppen nem is szerepel a megnevezett négy időjárási helyzet (erős havazás, heves esőzés, szélvihar vagy lavina) között.

Bár elsőre soknak tűnik a fejenként 408 euró (150 ezer forint) mentési költség, Enikőék viszonylag olcsón megúszták, mert egy helikopteres alpesi mentés több millió forintba is kerülhet. Az utólagos számla szerint a három részre osztott 1224 eurós összeg a mentéssel kapcsolatos szervezési tevékenységek díja, a rendőrségi helikopter az osztrák állam költsége volt.

Ausztriában az Osztrák Alpesi Klub- (ÖAV-) tagsághoz automatikusan jár éves nemzetközi magashegyi biztosítás is. A 88 eurós éves tagsági díjat Magyarországon sokan a magyar tagszervezeten keresztül fizetik be (annak éri meg, aki sokat túrázik magas hegyekben). Az ÖAV általános szabályzata szerint akkor is kifizetik a mentést, ha a mentett személy nem sérül meg, nem szorul ellátásra, de a hegyen olyan objektív veszélyhelyzetbe kerül, amiből önerőből nem tud szabadulni, azaz a térítési feltételei ebben eltérnek a magyar biztosítótól.